2008. április 23.Nádor Gábor
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Harmadik istennő fesztivál - feminin időutazás

Menjünk vissza az időben egy olyan korba, amikor még nem létezett az ipar, nem a pénz határozta meg a sikert, vagy a jövőt, és azoké volt a hatalom, akiket az istennő kegyeiben részesített. Abba a korba, amikor evés előtt köszönetet mondtunk a levadászott állatért, a bőséges termésért és az egészségért. Imádjunk mindezért egy istennőt, és tartsunk neki fesztivált idén június 17. és 22. között, immáron harmadszor.

Miről is szól egy ilyen fesztivál?
Mindannyiunknak megvan a maga istennője. Amennyiben hímek vagyunk, ez a szerep egy élő személyt is jelenthet. Azonban elsősorban emberek vagyunk. Emberek, akiknek szükségük van a hétköznapi csodákra, és arra, hogy valami felsőbbrendűt imádhassunk, és hogy legyen kihez fordulnunk, ha már senki sem hallgat meg bennünket.
De ne csak mindig kérjünk. Az istennő azt szereti, ha boldogok vagyunk, és mi is azt szeretnénk, hogy boldog legyen. Ezért a sok durva szennyezésért, a magunkhoz vett természetért ajándékozzuk meg istennőnket itt, a Kárpát-medencében, a Duna mentén élő őseinkre emlékezve egy ötnapos fesztivállal.

A harmadik Istennő Fesztiválon a kelta és szkíta ősökhöz nyúlunk vissza, kik egy időben éltek itt, a Nagy Anya Folyó, azaz a Duna ölelte földön. A kőkor békés népeinek kultúrája már távoli múlt, de mégis a keltáknál és szkítáknál is kiemelten magas tisztelet és szabadság illette meg a nőket, eltérően más patriarchális kultúráktól.

A programok sokszínűek lesznek, középpontjukban a gyógyítás áll. Mindannyian hordozunk régi sebeket, melyek sokszor a mélyben rejtőznek és visszatartanak minket az egészségtől, a boldog élettől, lelkünk hívó szavának követésétől. Szertartásokkal, koncertekkel, kiscsoportos foglalkozásokkal, dalokkal, tánccal, előadásokkal, alkotással szólítják majd meg kelta és szkíta őseink Istennőit. Brigittel gyógyítják a belső gyermeket, Eponával szexuális sebeinket, a Hármas Anyákkal az anyaságot, Tabitivel a bennünk élő amazon erejét és Nemetonával a föld sebeit.

*


Programok időrend szerint:

Június 17.
10:00-16:00 óra - Alessandra Belloni work-shopja: A Ritmus a Gyógyír
18:00-21:30 Megnyitó előadások (helyszín: Quantum Terem)
19:00-22:00 - Nyitó Szertartás (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
Június 19.
10:00-13:00 - Gyógyító Work-shopok
15:00-18:00 - Brigit gyógyító vizei vagy Gyógyító work-shopok
20:00-23:00 - Bridie Gyógyító Szertartás (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
Június 20.
10:00-13:30 - Előadások (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
15:00-17:00 - Női és Férfi létünk mély sebeinek gyógyítása
19:00-23:00 - Vörös Fátyol Szertartás (helyszín: Quantum Terem és Istennő Templom)
Június 21.
10:00-17:00 Kézműves termékek vására (helyszín: Fészek Művészklub)
10:00-13:00 - Az Amazon-erő ébresztése (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
10:00-13:00 - Kis Kézműves - Csíki Lóránt foglalkozása gyermekeknek (helyszín: Fészek Művészklub Kupola Terem)
14:00-17:00 - Teremtő tűz (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
14:00-17:00 - Tündértánc (program 6-14 éves gyermekeknek) Szentesi Szilviával (helyszín: Fészek Művészklub Kupola Terem)
19:00-23:00 - Nyári Napforduló, az Amazon-erő gyógyítása
Júnus 22.
10:00-13:00 Kézműves termékek vására (helyszín: Fészek Művészklub)
11:00-12:30 - Az anyaság ünneplése (helyszín: Fészek Művészklub Nagyterem)
13:00-16:00 - Istennő felvonulás (indulás a Fészek Művészklub elől)

*


A programokat olyan emberek hozták össze, mint:

* Soma Mamagésa, a női erő megtestesülése
* a tüzes Alessandra Belloni, nemzetközileg elismert énekesnő és zenész
* a szárnyaló hangú Anique Radiant Heart, a szent templomi dalok énekesnője
* a napfényes Bagdi Bella, énekesnő, zenész és színésznő
* a Bran Együttes, ír, breton és ószirmi dallamok és történetek őrzője
* az Inanna által vezetett Brian Charles, Avalon Papja
* a gyermekek nyelvén értő Csíki Lóránt, a Népművészet Ifjú Mestere
*a női testet megszentelő Hoppál Bori, testtudat-oktató, születésfelkészítő és dúla
* a nomád harcosnők sírját feltáró Dr Jeannine Davis-Kimball, régész-professzor és írónő
* a fantasztikus Kathy Jones, Avalon papnője, írónő, gyógyító, a Glastonbury Istennő Templom és a Glastonbury Istennő Konferencia alapítója
* a 25 éve az Istennő útját járó Mike Jones
* az Istennő-zászlókat alkotó Lydia Ruyle, művész, tudós, a Szent Nőiség ősi motívumainak lelkes kutatója
* a Földdel együtt lélegző Lynne Orchard, Brigit Papnője
* a szíveket megnyitó Natasha Wardle, Mária Magdaléna csatornája
* a lányokat táncba hívó Szentesi Szilvia, művészettörténész, kineziológus és mozgásművész.

Aki a részletes programra kíváncsi, az megtalálja a fesztivál hivatalos honlapján, melynek címe: www.istenno.com

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei