2008. július 2.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

V. Siófoki New Orleans Jazz Fesztivál

Idén júliusban ötödszörre özönlik el Siófokot a dixieland-rajongók: ekkor kerül ugyanis megrendezésre a New Orleans Jazz Fesztivál, melyen a műfaj legkiemelkedőbb hazai képviselői kalauzolják el a kikapcsolódni vágyókat ebben a különleges, magával ragadó zenei világban.

Három napon keresztül muzsikál Siófok Fő terén a magyar jazz-élet színe java: minden nap este 20 órától kezdődnek a koncertek, és egészen kifulladásig tartanak, naponta négy banda szórakoztatja majd a közönséget.

Július 17-én elsőként a Storyville Jazz Band lép színpadra, a 11 éve alakult zenekar Szegedről érkezik a magyar tengerhez, hogy zenéjükkel, mely az 1900-1920-as évek new orleans-i hangulatát idézi, elvarázsolják a publikumot. Őket a Hot Club Of Hungary nevű formáció követi, amely Magyarországon egyedülálló módon autentikus stílusban játssza az úgynevezett "manouche swing"-et.
Mikor a hangulat már kellően megalapozott, a Molnár Dixieland Band ragadja magához a hangszereket, és igazi nagy öreg módjára (a zenekar 1964-ben alakult) mozgatják majd meg az egybegyűlteket. Az estét a Lucky Boys nevű formáció zárja, akik garantáltan táncolható muzsikával örvendeztetik meg a jelenlévőket, hiszen zenéjük az 1950-es évek Las Vegas-át idézi: megőrizte a dixieland-jazz minden műfaji igényességét, de lüktetése, ritmusa már sokkal populárisabb és a Rock and Roll irányába mutat.

Másnap, július 18-án hasonlóan remek programra számíthat a közönség: a Papa Jazz este 20 órától muzsikál, majd a Freeman Jazz Band ad koncertet. Ezután lép színpadra az Apáti Dixieland Band, a fesztivál egyik alapítója, mely 1974 óta boldogítja a jazzre éhes rajongókat, Apáti János vezetésével. A zárszó pedig a Hot Jazz Band koncertje: a '20-as, '30-as, '40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban a színpadon, sőt, repertoárjukon megtalálhatók az ugyanebből a korszakból származó magyar szerzemények is - ez teszi igazán különlegessé előadásukat.

Az utolsó nap fellépői sem maradnak el az eddigiek nyomában, hiszen rögtön erős kezdésre számíthat a közönség: a kecskeméti Little Jazz Band, mely a korai ’20-as, ’30-as évek muzsikáját hozza el Siófokra, különleges felállásban - hiszen a banda két fafúvóssal játszik, illetve basszus hangszerként a bőgő mellett a tuba is megszólal koncertjeiken. Őket követi a Jazzsteps Brass, majd 22 órától a Bohém Ragtime Jazz Band. A zenekar fő profilja kezdetben a ragtime volt, de ma már a New Orleans jazztől a spirituálén és a dixielanden át a swingig minden tradicionális stílusban otthon vannak. A fesztivál zárókoncertje sem ígér kevesebb élményt, hiszen a Budapest Ragtime Band muzsikál - a zenekar kezdetben a hagyományos ragtime zongorajátékot merész ötletekkel és újszerű hangszereléssel ültette át egyedülálló zenei hangzássá, később pedig műsorukba jazz- és dixiland-örökzöldek, a világon egyedülálló zenei paródiák, ismert slágerek és operák humoros feldolgozásai is kerültek.

A nagyszerű fesztivál Siófok Fő terén várja a látogatókat, a belépés mindhárom napon ingyenes.

***


Helyszín: Siófok, Fő tér
Időpont: 2008. július 17-19.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei