2008. július 19.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

EFOTT, harmadik nap: amikor hősünk sora rosszra fordul

Ezt is megértem: volt egy rossz napom az EFOTT-on. Már a reggeli szemetelő eső, a borús ég miatt is elkezdhettem volna gyanítani, hogy valami nincs rendben. Amit vártam, be is következett. Először azt hittem, csak a személyes igazolási vágyam kerekedett felül rajtam, mint mikor horoszkópot olvas az ember, és hirtelen minden olyan, de olyan igaznak tűnik, hogy észre sem vesszük, hogy mindenki bólogathatna ezekre. Aztán tényleg szétesett a rendszer.

Ugyanis amíg olyasmit csinál az ember a fesztivál területén, amire számítottak, addig semmi baj. Mindenre van válasz, mindenre van megoldás, mindent meg tudunk oldani. We have the situation under control - ahogy rossz katasztrófafilmekben mondani szokás. Elég azonban egyetlen anomália, egyetlen kiszámítatlan elem, és bedől az egész rendszer. Így töltöttem én telefont egy három órás procedúra végén.

Mert hát telefonból sokfajta van, a töltő kapacitása viszont mindegyiknek véges. Ezért amikor előző este lefeküdtem, és a telefonom bemondta az unalmast, még mosolyogtam is félálomban, hogy én milyen okos vagyok, hogy van ám itt telefontöltő sátor, lesz nekem majd jó kis töltött mobilom, még meg is reggelizem időközben, egy óra alatt minden rendben lesz, rajta vagyunk az ügyön. Hát persze.

Hogy rövidre fogjam: ember kézbe veszi a lemerült telefont (bluggy!), elbattyog a fesztiválterület másik sarkába, mobilt belóbál a kishölgynek. "Sajnálom, ilyen töltőnk nincs." Rendben, akkor milyen lehetőségeim vannak, kérdem én. A vodafonos hajón tehetek egy próbát, promóción van ez a telefon, majd ott segítenek. Jó.

Átcaplatok a túlvégre (első retúr), hajóra fel! Játékterembe be, tényleg van promóción ilyen készülékhez töltő, csak rá kell dugni a gépre. Jó. A gép persze sípol, mint a veszett fene, miért is menne valami egyszerűen, ha mehet bonyolultabban is. Az entrópia növekszik, a mobil is csak egyre merül. Megoldás? Menjek vissza a töltőállomásra, ott van adapter, csak nem volt szabad. De nem volt egyáltalán, mondom. De, volt. Hát persze.

Batty, batty, batty (második retúr), üdv, én voltam itt a múltkor is, milyen márkájú? Olyan? Akkor várj. Kettő márkahű adapter figyelt az egész kábel-galambdúcban. Felszabadul az egyik, kishölgynek telefont odaadom, rápróbálja, nem megy. "Jah, már volt itt ilyen telefon, ezt sajnos nem tudjuk tölteni." Óh, #Đ}&@$! Ekkor jutott eszembe a zseniális megoldás: hát van nekem töltőm, én olyat hoztam, nekem jó lesz. Hát persze. Sártorhoz el, holmi feltúr, töltő a kézben (harmadik túra). Ez bizony az előző telefonom töltője. Jól van, fiam, te is hülye vagy, nincs ebben semmi új. Nincs is.
Mi ilyenkor a megoldás: mondassuk be, kinek van ilyen töltője. Na, evvel már volt némi tapasztalatom, vesztem én már el EuroDisneylandben is, inkább alternatív erőforrásokat kutatunk fel, hátha. Hajóra fel (negyedik út), gyerekek, két óra telt el, olyan nincs, hogy munkaeszköz nélkül maradjak, történjék valami. Megoldás? Szomszéd gépparkban megkérdezzük kinek van ehhez szerkezete. És lett. Ecce adapter! Boldogság, itten hordozák elektromos zászlóidat! Így lett két óra sétálás és egy óra kényszerű netezés után nekem töltött mobilom.

Eddigre már kellemes világvége-állapotba kerültem, figyelmem szétforgácsolódott, gondoltam, majd Kiss Ádámon feltöltöm magam is. Nos, azt már tudtam, hogy népszerű, azt azonban nem, hogy nem lehet bejutni a sátorba, olyan népszerű. Különben is, miért kell olyan sátor, amibe a belépést korlátozzák? Őrület, és senkinek sem jön jól a szponzoron kívül. Mindenki egy zenekarral hamarabb költözik be, így kellett nekünk is a Balkan Fanatikot végigszenvednünk, hogy bejussunk Kiscsillagra, az egyetlen koncertre, amit tegnap végig tudtam nézni egyhuzamban. Még a hagyományosan magas színvonalú Quimbyt is apró kihagyásokkal tudtam csak élvezni, mert egyszerűen képtelen voltam megmaradni egy helyben.

Kiss Ádámra még egy pár szó erejéig visszatérve: őt a dohányleveles terasz túloldaláról, a rácsok mögül hallgattam meg félig, de szerencsére a keddi fellépéséhez képest többet mondott nagyobb, érzékenyebb közönségnek. A hallgatók és a poénok ültek; kívülről is lehetett hallani, hogy rázkódik a nevetéstől a sátor. Evvel a kellemes emlékkel szeretném lezárni a péntek kálváriáját, abban a reményben, hogy az utolsó nap mindenért kárpótol.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei