2008. augusztus 15.Kristóf Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Sziget 2008 - Che Sudaka: a temperamentum zenéje

A hivatalosan spanyol zenekar, a Che Sudaka talán a sziget egyik legnagyobb bulijával emelte a fesztivál amúgy sem vérszegény színvonalát, és mindenki bánhatja, aki nem tért be tegnap este a Converse Wan2 színpad cirkusz méretű sátrába, hogy végigtombolja ennek a hat, vidáman mosolygó fickónak a koncertjét.

Energiában nem volt hiány, az argentin és columbiai származású zenekartagok az első pillanattól kezdve olyan hangulatot teremtettek, hogy körülöttem nem láttam senkit, aki kíváncsi tekintettel, de mozdulatlanul nézte volna végig ezt a zenei őrületet. Mert ez őrület volt a javából. A koncert kezdetekor a színpad előtt ácsorgó néhány százas tömeg hamarosan hatalmasra duzzadt, és a Converse sátra félig megtelve már nem is tűnt olyan ijesztően nagynak.

A Che Sudaka zenéje annyira összetett, hogy nehéz meghatározni, de körbe írni talán nem annyira. Tény, hogy a zenekarra kétségkívül nagy hatással volt, és van a Mano Negra, és a csapat feloszlása után szóló karrierbe kezdett Manu Chao, de megfordult gondolataim között a Ska-P vidám, punkos, szintén spanyol ajkú formációja is. A számokban megtalálhatók a latin punk-ska-reggae hatások, és a mediterrán, meg a Dél-Amerikára oly jellemző, sajátos zenei árnyalatok.


A koncert első részében az ugrálós, vidám, és a nóták végére bedurvuló punkos zene volt jellemző, és a közönség olykor talán túl nagy lendülettel táncolt - még szerencse, hogy már nem kell a port nyelni, mint a régi szép időkben. Miután már nem volt ember sem a színpadon, sem a közönség soraiban, akiről ne folyt volna az izzadtság, a zenekar levonult egy kis pihenőre, de addig is szólt az úgynevezett "átkötő" zene, amit Manu Chao is szívesen alkalmaz. Úgy látszik, minden stílusnak megvannak azok a bizonyos kis pluszai, és itt mindenképpen azonos zenei hatásokról kell beszélnünk.

Aztán a fiúk visszatértek, és egy szál gitárral a színpad elejére jöttek, hogy elénekeljenek egy Sting slágert spanyol áthallással, amitől még az is dalra fakadt, aki eddig szövegismeret hiányában csak táncolt. Ki angolul, ki spanyolul, de mindenki hallatta egy keveset a hangját. A következő számok a latinos hangzás jegyében teltek, a dobos is egy szál ütős hangszerrel kísérte társait, és a tangóharmonika felsírt, persze itt inkább örömében, mint bánatában. Végül újra beindultak a dobok, és a koncert vége felé már mindenki rohangált a színpadon, rögtönzött bohóckodás vette kezdetét, és az egyik énekes a végén már egy szál alsónadrágban énekelt.

Egy koncert, ha jól sikerül, kiragad egy pillanatot, amit az ember aztán magával cipel a sok-sok emlékkel együtt; az egyik ilyen pillanat számomra az volt, amikor a zenekar intésére a közönség leguggolt, és néhány percig olyan voltam többedmagammal, mint egy eleven, lélegző takaró; egy kicsit felemelkedtem, és gyorsan szétnéztem. Csak kevesen maradtak állva, viszont ők ütemre táncoltak, és nem mindennapi látványban részesülhettek.

A Che Sudaka az idén eddig magasan viszi a pálmát, és ha jövőre ismét eljönnek, és nem a Nagyszínpadon fognak fellépni - ahol ugyanúgy mozgásba hoznának több tízezer embert -, csalódottan, és értetlenül csóválom majd a fejem. Remélem erre nem kerül sor.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei