2008. augusztus 16.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Sziget 2008 - a lusta harmadik

Annyira nem sikerült elriasztani az embereket a viharral, mint amennyire reméltük, így a Sziget harmadik napján a tömeg még nagyobbra nőtt, mint az előző két napon. Erre rátett egy lapáttal a szél (ennyi ért ide az ígért földindulásból), ami vitte a homokot, mindenhova, az ember szemébe előszeretettel, és különös kegyetlenséggel. Ó, és fáztunk. Ilyet itt ritkán, és most mégis.

Legnagyobb meglepetésünkre az odaút egészen könnyedén ment, pedig péntek délután lévén az ember számít erre-arra, komoly méretű dugóra, például. De semmi, így nem gyanakodtunk, sokkal inkább örvendeztünk, hogy mégiscsak odaérünk a The Miles Davis Corporation koncertjére, amire komoly lelki tusa után cseréltük le az URH-t. Ami azonban a bejáratnál fogadott minket, arra nem számítottunk: a hídon nyomorgó tömeg legalább egy húsz perces várakozást irányozott elő. S lőn. Borzasztó szerencse a szerencsétlenségben, hogy néhány tolongóval mögöttünk összeverődött egy alkalmi szórakoztató egység, mely Cpg és egyéb kellemes dalok felidézésével próbálta múlatni az araszoló időt.

Aztán végül átfúrtuk magunkat a terelőkorlátokon, és kis késéssel megérkeztünk a Jazz Sátorhoz, ahol már javában muzsikált a fentebb említett formáció. Fűben ücsörgős hangulatos bólogatás lett ennek a vége, a közönség nagy része a sátorban is inkább a földet választotta, csak kevés lelkes álldogált és mozgott az amúgy nagyszerű zene ütemére.

Az irány eztán a Nagyszínpad felé mutatott, micsoda szerencse, hogy útba esett a tömős hot dog standja, ahol egyébként állandóan akkora sor kígyózik, hogy az ember nehezen veszi rá magát, hogy beleálljon, persze aztán nem bánja meg, sőt. A tömős hot dog a Sziget egyik legnagyobb találmánya, mármint kaja terén: megfizethető, és mindenki saját magának pakolja a belevalókat, addig, amíg nem szégyelli. Márpedig a magyar nem egy szégyellős népség, ha evésről van szó. Az előttem sorakozó fiú kisebb oktatást tartott, hogyan lehet olyan szisztematikusan pakolni, hogy döbbenetes mennyiségű finomság férjen a kiflibe - majd hozzátette: "Rakom, ha a fele kihullik, akkor is! Legalább megpróbálom!".

A Nagyszínpad előtt tetemes mennyiségű bulizni vágyó fiatal gyűlt össze, mire megérkeztünk, és várták a Die Ärzte őrültködését - és nem kellett csalódniuk. Az őket követő Sex Pistols meg ugye kuriózum, az emberek mindenhonnan lógtak, ahonnan lehetett, fáról, kerítésről, csak hogy akár egy pillanatra láthassák Johnny Rottent és zenekarát. Érdemes volt, az énekes ugyanis a koncert alatt jó néhány alkalommal többet is mutatott magából, mint amennyire kíváncsiak voltunk... Talán furcsán hangzik, de egy élő legendát látni a színpadon mégis olyan különös, megrendítő érzés, hisz ha az ember egy kicsit is elmereng a zenetörténeten, rájön, hogy nagyon sokat köszönhetünk az egyébként egyáltalán nem normális Rottennek és a Sex Pistolsnak. Na jó, a punkok nem sírnak, úgyhogy én sem morzsolgatok meghatódottságomban könnycseppeket, főleg, hogy közben egy pucér hátsót látok a színpadról a közönség felé meredni. Ez a Sex Pistols.

Ez meg a péntek volt.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei