2008. augusztus 17.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Sziget 2008 - bábos, nyüzsgős, lekésős szombat

A szombat hozta a tőle várt nyüzsgést, tömeget a köbön, szorozva százzal, mindemellett kicsit ez lett a lekésett koncertek napja is, vagyis egészen pontosan azoké a koncerteké, amikből csak az utolsó két dalt halljuk.

Kezdődött a PASO-val, amit igazán nem értem, hogyan sikerült lekésni, mikor tartván magunkat a műsorfüzetben jelzett 15 órai kezdethez, mi is akkor érkeztünk. A Pannonia Allstars Ska Orchestra azonban már a színpadon alapozta a szombat hangulatát, és meg kell hagyni, KRSA fehér, kubai drogbárók öltözékére hajazó öltönyében jófajta országimázst építgetett éppen, zenekarostul. A formáció nemzetközi szinten is megállja a helyét, ha ska-ról van szó, és az összeverődött embermennyiség is arról árulkodott, hogy bizony nem volt tévedés őket a Nagyszínpadra engedni.

Sajnos az egyszerre kezdődő programok törvénye alapján indulnunk kellett, hogy odaérjünk a dombra, ahol úgy ücsörgött vagy ötszáz ember, mint egy túlméretes gombatakaró, várván a Vietnámi Nemzeti Vízi-Bábszínház előadásának kezdetét. A falu lelke című darab kézen fogja a nézőt, és átvezeti Vietnám rizsföldjein, betekintést engedve az ott élő emberek hétköznapi életébe. Különleges, hangulatos, meghatározó ötven percet töltünk a fűben kuporogva, aztán a Világzenei Nagyszínpad felé vettük az irányt, az odáig tartó út azonban elég hosszú volt ahhoz, hogy találkozzunk egy lófejet viselő emberrel, majd magával Julius Cesarral, aki a babérkoszorú nélkül egy tapodtat sem. Mielőtt még elértük volna eredeti célunkat, szembe jött a Talentum Színpad, ahol gyászosan kevés ember előtt éppen a kolozsvári Katapult zenekar muzsikált, nem is rosszul. A dallamos rockmuzsikát játszó formáció egyik erőssége a női énekes-vokalista, s bár csak az utolsó két nótát sikerült hallanunk, az is elég meggyőző volt ahhoz, hogy bátran ajánljuk őket hallgatásra.

Mivel a Sziget egyik végéből a másikba történő átkelés nem sikerült zökkenőmentesen, a Világzenei Nagyszínpadhoz is késve érkeztünk, legnagyobb sajnálatunkra, ugyanis ott éppen nagyszabású ereszd el a hajamat zajlott, a Deti Picasso csinálta a hangulatot, de még hogy! Végy egy adag rockzenét, csöpögtess bele etnót, fűszerezd hegedűvel, csellóval, majd add hozzá a legfontosabb alapanyagot: Gaya Arutyunyan-t. Az örmény hölgy olyan színpadi jelenlétet produkál, amilyet még nem volt alkalmam látni életem során, együtt lüktet a zenével, szinte kitör belőle a muzsika, mintha nem bírná magában tartani, szerencsénkre, hiszen olyan élménnyel ajándékoz meg, ami az emberbe örökre beleivódik, és ha akarna sem tudna megszabadulni tőle. Nem mintha akarna, persze.

A Deti Picasso koncertjét hasonló kuriózumnak számító formáció követi: a Muzsikás együttes, mely a magyar népzenébe igyekszik bevezetni mind a hazai, mind a külföldi ifjúságot - jelentős sikerrel. Öröm látni, amikor autentikus magyar népzenére tomboló fiatalok lepik el a színpad előtti teret, a kalotaszegi táncosok pedig csak fokozzák a hangulatot. Még 38 másodperc eredeti Bartókot is élvezhet a közönség, a legnagyszerűbb az egészben pedig az a derű, ami a Muzsikás tagjairól sugárzik, és óhatatlanul átragad az emberre.

A tradicionális élmény után egy másfajta kultúra ablakán kukkantunk be: az Afro-Latin Világfalu egyedi miliője minden évben megvan a Szigeten, a bármely irányból fel-felhangzó kongák, az autentikus környezet magába fogadja az erre járót. Teljesen véletlenül belecsöppenünk a Wa Bantu afrikai ugrócsoport lenyűgöző előadásába - a műsor nyomán leesik az állunk, az aprócska lány hajlékonysága már-már hihetetlen, úgy bújik át egy meglehetősen kicsi átmérőjű hengeren, mint egy kígyó, s úgy használja testét, ahogy a világon csak kevesen képesek rá.

A Világfalut elhagyva kisétálunk a hátsó főútra, amiről azt kell tudni, hogy itt helyezkedik el az összes létező csecsebecséket árusító sátor - az izgatottan nézelődő lányhordák, és az unottan ácsorgó, sört szürcsölő fiúcsapatok világa ez, színes, szagos, hangos forgatag, ahol az is elkölt némi pénzt, akinek véletlenül sem állt szándékában. Egy pólóboltban folytatott beszélgetés nyomán kiderül, hogyan lett Che Guevara-ból fesztiválra szállított pólónyomat, illetve gazdagodunk egy színes nemezgolyócskákból álló hajgumival is, pontosabban én. (Ugye megmondtam, hogy az is vásárol, aki nem akar?)

Sietősen indulunk eztán az mr2 Színpadhoz, ahol derekas tömeg fogad minket, vagyis nem minket, hanem a 30Y-t fogadja, akik neki is állnak, és lenyomnak egy pörgős-kellemes koncertet. "Az apám átfordul a jobb oldalára, hogy a szívét nehogy nyomja, a fiai álma" - énekli teli torokból a közönség, meg Beck Zoltán, meg én is. Annak ellenére, hogy többségben van a kalapos-kendős-nagy napszemüveges tinédzser korosztály, azért fel-felbukkan néhány harmincon túli, kevésbé mozgékony zenekedvelő. Az énekes utasítását követve a koncert végeztével mi is a Nagyszínpad felé vesszük az irányt, a kihagyhatatlan R.E.M.-re, ami egyértelműen a legtöbb látogatót vonzotta idén a Szigetre.

Az utolsó fontos tanács mára: senki ne egyen chilis lángost, mert csíp, és senki ne egyen pizzakrémes lángost, mert sós. Csak hogy az elmaradhatatlan étkezést is belevonjuk a szombatba, egy ügyes csavarral.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei