Titanic filmfesztivál: Fél(ek) a sötétben
Animációs film alatt jobbára a dreamworks és a pixar alkotásait értjük, kisállatos, kicsit vicces, kis happy endes mozik egész sora jut eszünkbe a Bogár életétől a most mozikba kerülő Szörnyek az űrlények ellenig. Azonban, ahogy más műfajokban is, a mainstream mögött jelen van a szubkultúra, ebből láttunk egy darabot a fesztiválon.
A másfél órás film, aminek rendezői teamje egy kosárcsapatot is kitesz egy cserével (Blutch, Charles Burns, Marie Caillou, Pierre Di Sciullo, Lorenzo Mattotti, Richard McGuire) a félelem témakörét vette alapul, bár célja inkább az érzet művészi szintű bemutatása, mintsem a néző rémisztgetése, amiért a koffeintől zilált idegrendszerünk nem tud elég hálás lenni. A nyomasztóan fekete-fehér környezetben megrajzolt történetek, amikből kapunk rögtön egy fél tucattal, mindegyike más és más oldalról közelíti meg ugyanazt a kérdést.
Ami miatt érdekessé válik ez számunkra, az a szokatlan, és meglepően szerteágazó forma, a legkülönfélébb, egyébként szemet gyönyörködtető technikával készült jelenetek, melyek a durván megrajzolt képektől a minimalista, kizárólag a fekete és a fehér kontrasztjával játszó számítógépes effektekig egy széles palettán mozognak. Van köztük ’70-es évek képregényeit idéző stílus, illetve a japán rajzfilmek világára emlékeztető megjelenés.
Hogy a téma körbejárása mennyire volt sikeres, azt döntse el az utókor, ekkora halomból nehéz egy-egy elemet kiemelni. Az biztos, hogy a megközelítés legalább annyira színes, mint a technika. Az alkotók szerint az érzés ugyanúgy köthető a pszichedelikus, rémálomszerű valósághoz, az ösztöneinkben rejlő élni akaráshoz, vagy a sötét, idegen környezethez. Azonban mind közül kitűnik az átvezető képsorként funkcionáló, így aztán több részbe szabdalt monológ, ami elrugaszkodva a felsorolt zsigeri félelmektől, egy intellektuális, a modern 
társadalomban élő ember gondolatait mondja el. A politikai, társadalmi, és ideológiai aggodalmak gyűjteménye a legfigyelemreméltóbb, őszinteségével és pontosságával csak a hang alá vetített képsorok veszik fel a versenyt. A film ezen szakaszaiban ugyanis absztrakt, folyamatosan mozgásban lévő ábrák láthatóak, amik anélkül, hogy bármilyen konkrétumot megfogalmaznának egy háromszögen és egy körön túl, meglepő eredménnyel követik a francia nő vallomásait.Összességében a kortárs művészet egy érdekes kísérletét láthatja a néző, a csokor, amit kapunk az egyik legelemibb érzésről, anélkül mesél nekünk, hogy pulzusszámunk megnövekedne, így a megközelítések sokszínűségére koncentrálhatunk, és végre nem csak a sarokból előugró baltás gyilkosokkal azonosítjuk félelmeinket.
Fél(ek) a sötétben
Peur(s) do Noir/Fear(s) of the DarkFranciaország, 2007
Rendező: Blutch, Charles Burns, Marie Caillou, Pierre Di Sciullo, Lorenzo Mattotti, Richard McGuire
Forgatókönyv: Blutch, Charles Burns, Pierre Di Sciullo, Jerry Kramski, Richard McGuire, Michel Pirus, Romain Slocombe
Vágó: Céline Kélépikis
Zene: Laurent Perez
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: