filmzeneszínházkiállításirodalomközelképfesztiválpályázatifjúságmindenmás

országos programajánlómozik országosanszínházak országosanmúzeumok, galériáklexikon

.:. Titanic filmfesztivál: A gyilkos .:.

Fura faj a filmnéző egyed, David Attenborough holiday specialt forgathatna róla, bár lehet, hogy már megtette. Mindenesetre érdekes, ahogy egyszer azért tudunk izgulni, hogy emberek milliói éljenek túl valami igen kínosat, néha meg egyetlen életért küzdünk együtt a celluloid-harcosokkal. (*** kritika ***)

Ez esetben azonban még csak nem is e két lehetőség közül kell választanunk, hanem csuriba tett kézzel drukkolunk, hogy a végjáték olyan legyen, amilyet hősünk elképzelt magának. Valahogy úgy, mint a Bakancslistában, vagy a Knocking on heaven’s doorban, bár az előbbiben ehhez még pisztoly sem kellett, utóbbiban meg a zene önmagában elvitte a filmet a hátán a célig. Ezúttal viszont van pisztoly, bérgyilkos, határidő, csattanó.

A történet szerint a Volvojával valamirevalóságát kellőképp bizonyító üzletember, akinek az idegei már az első perctől kezdve ki vannak, mint egy erőműhöz láncolt Greenpeace aktivista a műszak végén, találkozik Franciaország legegyenesebb hajú bérgyilkosával anélkül, hogy tudná, kivel ül egy asztalnál. Az eleinte magát befektetőnek álcázó fickóról hamar kiderül, hogy valójában miért is van Párizsban, amitől Leo, az izzadt homlokú bróker végképp elfehéredik, és morfiumért szalad egy közeli ópium-barlangba, mondjuk ettől mindannyian legalább egy kóser-szilvát bevernénk, így ezért nem tudunk rá csúnyán nézni.

Anélkül, hogy az ezt követő poénokat lelőnénk, a történet igencsak beindul, hogy a végére egy apró WTF fordulattal válaszokat kapjunk az óhatatlanul megfogalmazódott kérdéseinkre. Ez a pillanat viszont túlmutat a storyban játszott szerepén, mert eztán úgy érezzük, gombhoz forgattak egy kabátot, az alapötlet köré felvettek még másik 90 percet, hogy be lehessen mutatni azt a nagyérdeműnek. Így történhetett, hogy a pisztolyos embert alakító Gregoire Colin karaktere a magányára ráébredő érzelmes gyilkost foglalja magában, ami a Leon a profi óta akkora klisé, mint ide Szabadszállás. Az már a színészeket dicséri, hogy az ebből adódó jelenetek mégis működnek, mert a kritikusból lett forgatókönyvíróból lett rendező még az olyan monológokkal sem tud rontani a képen, mint a nehéz gyerekkorról tett vallomás a színes körmű örömlánynak.

Ezt leszámítva azért nem érdemel különösebb rosszalló kirohanást Cedric Anger, mert bár vannak erőltetettnek tűnő szálak, azért összességében kikerekítette az alaphelyzetet, értékes másfél órát nézhetünk végig, ha elfogadjuk, hogy a gyilkos is ember, az üzletember is családapa, és a magány is elviselhetetlen. Persze a záró képek még egy marékkal hozzáadnak a közhelygyűjteményhez, de így legalább a közönség érzelmesebb felének sem kellett értékes perceket a saját lelki békéjének helyreállításával töltenie.

***

A gyilkos
Le Tueur/The Killer
Franciaország, 2007

Rendező: Cédric Anger
Forgatókönyv: Cédric Anger
Operatőr: Caroline Champetier
Vágó: Julian Leloup
Zene: Grégoire Hetzel
Szereplők: Grégoire Colin, Gilbert Melki, Mélanie Laurent, Sophie Cattani, Xavier Beauvois

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)