.:. Summás- és aratódalfesztivál Debrecenben .:.

Idén is megrendezi a Summás- és aratódalfesztivált a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Háza. A summás- és az aratómunka - mint mezőgazdasági csoportos részes- és idénymunka - a 19-20. században vált igazán tömegessé a jobbágyfelaszabadítás után, és az 1945-ös téeszesítés szüntette meg.
(*** program ***)

Az idénymunkások életéről és érzelmeiről szóló summás- és aratódalok fiatal "nóták". Új típusú népdalok, de nem mindig újszülöttek: sokuk régebbi, ismert szerelmi, katonadalok átköltése. A hasonló életforma, hasonló élethelyzet miatt - vagy mert a katonaságot is megjárta egyik-másik vándormunkás - az ének felépítése, morfológiája ugyanaz, csak a szavakat cserélték ki a dalban.

E népdaltípus a főszereplője a II. Józsai Summás- és aratódalfesztiválnak, amely 2009. július 4-én 10 órától kezdődik a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában.

Szakmai csoport véleményezi a produkciókat: Pásku György, a Törköly zenekar vezetője, Magyari Ágnes, a Keszőce Népzenei Együttes első embere és Molnár Dániel a MEA Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.

A summások és aratók vándormunkások voltak, akik csoportokban mentek az uradalmi nagybirtokokra, hogy idénymunkát vállajanak részesedésért, illetve vegyes bérezésért. Az aratók kifejezetten az aratásra, a summások a koratavasztól késő őszig tartó mezőgazdasági munkákra szerződtek.

A vándormunkások falvaikból magukkal vitték az öltözködést, az erkölcsi szabályokat, s a folklórt. Az aratók munka közben, de inkább pihenők alatt és munkába menet énekeltek, vagy meséket, mondákat, igaz történeteket, katonaélményeket hallgattak.

A summásokról azt jegyzik, hogy a vasárnapi pihenőkön beszélgettek, meséltek daloltak, különösen délután. A fiatalok meglátogatták a szomszédos summáscsapatot. Gyakran előkerült a citera. Idővel szokássá lett a délutáni táncos összejövetel, a cuháré.

A csoportok többsége a régióból érkezik:
1. Józsai Népdalcsoport
2. Hajdúböszörményi Népzenei Együttes
3. Csapókerti Pávakör (Debrecen)
4. Debreceni Citerazenekar
5. Árvácska Népdalkör (Polgár)
6. Cserfa Népdalkör (Görbeháza)
7. Vajdics Jánosné (Rozmaring Népdalkör tagja - Debrecen)
8. MEA Alapfokú Művészetoktatási Intézmény "Pengettyű" Citerazenekara
9. Nyíracsádi Népdalkör
10. Szalmakalap Citerazenekar (Hajdúnánás)

***


Summás- és aratódalfesztivál Debrecenben
Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Háza
Időpont: 2009. július 4. szombat 10 órától

Bookmark and Share


Piros Éva
(2009. 06. 30.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Beethoven Fesztivál Bonnban - Különleges élmény, idén a Szabadban
Heidenfest 2010 - A harcosok visszatérnek
Szösszenetek a Szigetről 6 - Reggae Színpad és Világfalu
Szösszenetek a Szigetről 5 - Oi Va Voi és Thirty Seconds To Mars
Szösszenetek a Szigetről 4 - Magic Mirror Sátor, a mágikus helyszín

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter