2009. július 23.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Hegyalja Fesztivál 2009 - Bor, mámor, Tokaj (2. rész)

Édes Istenem, csak add, hogy a Machine Headről le ne maradjak! - fohászkodtam már odaúton, mert hát lássuk be, tervezni egy fesztiválon lehetetlen. Hiába beszéled meg a haveroddal, hogy ha már úgyis lent vagytok mind a ketten Hegyalján, akkor mindenképp találkoztok. Hát nem, ilyen nincs, mert valahogy mindig másképp alakulnak a dolgok. De igazából pont ez a szép az egészben.

Délután egytől este hatig volt a fesztiválon minden nap a holtidő. Ilyenkor zombiként császkáló emberek töltötték be a kiégett füves terepet. Egyesekben még az előző este munkálkodott, másokban pedig már az aznap délelőtt. Aki 15 órakor kezdődő koncerteken akart csápolni, annak bizony az ájulás kockázatával kellett számolnia. Az árnyékban ücsörögve tudtuk csak végighallgatni például a Pepsi Színpadon játszó debreceni illetőségű Frogshow-t, akik pénteken 15.20.-kor kezdtek, de még a két órával később játszó Óriásnak is kijutott a jóból. Náluk azért már nem álltuk meg, hogy fel ne keljünk, mert mégiscsak napjaink egyik legjobb magyar rockzenekarának tekintjük őket. A srácok ismét kitettek magukért, még ha csak 40 percük is volt arra, hogy lehengereljenek minket. Külön ki kell emelni, hogy Egyedi Péter énekes a nap hőse volt, egyrészt, mert a félmeztelen tagok mellett farmerban és ingben nyomta végig a koncertet, másrészt mert egyből utána ment is a DeWalt sátorba, hiszen jelenése volt az Isten Háta Mögött koncerten is. Amiről meg csak annyit, hogy eddig valahogy nem sikerült megértenünk miért rajonganak értük ennyien, de most már egy kicsit közelebb jutottunk a megoldáshoz, mert ők is tiszteletet érdemlő bulit nyomtak, még akkor is, ha a számaik hosszúsága miatt a repertoárjuk alig fél tucat nótából állt csak.

A négy nap világzenei, rock, metál, breakbeat, meg még ki tudja milyen forgataga egységes színvonal mentén haladt, de azért voltak kiemelkedő produkciók. Az egyik ilyen egyértelműen a Machine Head fellépése volt, akik igencsak kiéheztették a magyar rajongókat, hiszen közel másfél évtizede jártak hazánkban utoljára. Bárki bármit mond, érdemes volt ilyen sokáig várni rájuk, hiszen szerencsére mellőzték a sokak által istenkáromlásnak tartott The Burning Red lemezt és szívesebben játszottak az első korongról (Burn My Eyes), meg az utolsóról (The Blackening). Rob Flynn jól megtanulta, hogy Magyarországon van, előszeretettel hangoztatta is tudományát (a különböző káromkodások mellett természetesen). Akiknek meg a Volton a legmegbotránkoztatóbb pillanatok egyike volt Manson köpködése, azok valószínűleg csukott szemmel nézték végig ezt a koncertet, de hát kérem ez a metál egyik manírja. Kell ide köpködés, sördobálás, meg a sok-sok szitokszó. Ez ezzel jár, s mi ezért (is) szeretjük. A koncertben összességében egy, de eléggé fájó problémát találtunk: borzasztóan hangos volt. Ez hátulról nem volt annyira elviselhetetlen, de az első sorból már a dobok behangolásánál menekültünk. Konkrétan kizökkenni éreztük a szívritmusunkat, úgyhogy egészségügyi szempontból jobbnak láttuk tisztes távolból, békességben szemlélni a koncertet.

Amit még feltétlenül ki kell emelnünk a zenei masszából az a Turbo. Ők magasra tették a lécet a négy nap alatt, amit aztán a hasonló kaliberű bandáknak nem is igen sikerült átugorni. Iszonyatos erő van ebben a bandában, ráadásul Tanka Balázs hangja egyedülálló a hazai rock színtéren. Most végre arra is rájöttünk, hogy kire hajaz az énekstílusa: a Filteres Richard Patrick-éra. De ez természetesen semmit nem von el a nimbuszukból, sőt, inkább hozzátesz ahhoz. A Testament koncerten való részvételt inkább csak metál történeti szempontból tartottuk kötelezőnek, de nem is maradtunk rajta sokáig, mert szép dolog a nosztalgia, de egy ponton megálljt kell neki parancsolni. Panaszra azonban nem lehetett okunk, Chuck Billy és bandája kitett magáért rendesen.

Nálunk igazából futottak még kategória, és most ezért talán sokan megköveznének minket, de csak azért soroljuk ide a Pál Utcai Fiúkat, a Kaukázust, vagy a Quimby-t, mert ők hozták a szokásos színvonalat, meg persze a jól ismert programot, amiben félreértés ne essék, hiba az nem volt. De ez meg olyan dolog, hogy az ember bárhol hallja meg az Autó egy szerpentinen, vagy a Bál első taktusát, automatikusan mélységes melankóliába esik és visszasírja elmúlt, vagy éppen aktuális fiatalságát, természetesen a zene ütemére aktívan mocorogva és a szöveget kántálva. Tehát a hibaszázalék ezen zenekarok estében egyenlő a nullával.

A szombati napon aztán az égi áldás megkoronázta a Hegyalja Fesztivált. Borult a papírforma és sokan menekülőre fogták a figurát, köszönhetően a több irányból érkező riogatásoknak. Minket is kétóránként hívtak otthonról, hogy éppen merre felé tart az a fránya szupercella. Különösebben nem aggódtunk a dolog miatt, ugyanis kedvenc pincénk tulajdonosnője, a már említett Kati néni megnyugtatott minket, hogy Tokajban mikroklíma van, azaz, itt a hegyek gyakorta megfogják a hatalmas viharokat, úgyhogy fölösleges a para. Kati néni jó tanácsai sajnos nem értek el a fesztiválszervezőkhöz, akik a security-sek által előbb a sátorozókkal tudatták, hogy jobb, ha odébbállnak, majd a rendőrök a tokaji utcákat járva szóltak finoman az embereknek, hogy húzzanak haza, ha kedves az életük. Jó újságíró ugyebár a történések gócpontjában akar lenni (nem mintha a négy nap alatt sikerült volna neki), így mi inkább a fesztiválozásra szavaztunk. Egyébként megdöbbentünk mennyien vették komolyan a fenyegetéseket és indultak haza, de 2006. augusztus 20-a óta azért másként áll az ember az ilyen dolgokhoz.

A koncertek tehát csúsztak, a színpadok ponyváit leszedték, ám úgy tűnt nyolckor ismét zavartalanul folytatódhat tovább minden. A Vad Fruttik tehát elkezdte a show-t, de hamarjában be is fejezték, mert jött az orkán erejű szél. Úgyhogy színpadokon ismét roló le, és a tömeg elindult a sátrak felé. Ezzel igazából a Moog meg a Hatesphere járt jól, akik valószínűleg nem számítottak akkora nézőseregre, mint amit végül kaptak. Mi inkább kintről követtük a koncerteket, mivel azt gondoltuk, ha jön az évszázad vihara, nem szeretnénk a sátor alatt lenni. A villanypóznák szikráztak, többször elment az áram, szóval tényleg volt valami félelmetes a dologban. Jött a bejelentés, hogy a főzenekarokat bepakolják a fedél alá és ekkor, az amúgy is már szinte majdnem megtelt sátrakba gyűltek az emberek. És mindezek után jött még egy roham, amikor elkezdett szakadni az eső. A Basement Jaxx, majd Adam Freeland nyomtak egy fergeteges bulit, a DeWaltban pedig az Ignite tüzelte a népet és rájuk még be is lehetett jutni, ha kerültünk egyet a hátul lévő pult felől. Az eső aztán egész este hol csöpörgött, hol szakadt, de szerencsére nagyobb volt az előzetes riadalom, mint maga az égszakadás.

Összességében tehát jó volt az idei Hegyalja Fesztivál, fellépők és hangulat szempontjából is. 2010-re viszont több jó tanáccsal is szolgálnék minden résztvevőnek: először is szedjék már össze maguk után a szemetet, miután lebontják a sátrukat. Ha már környezettudatos fesztivál, értitek. Másrészt ésszerűbben űzzék a pincetúrákat és ne legyenek restek napközben bejárni a környéket, mert van ám élet a fesztiválon túl is. Mi jövőre mindenképp visszatérünk, de azért akkora sem fogadunk teljes absztinenciát.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei