.:. Busójárás Mohácson, avagy hogyan szabaduljunk meg a téltől .:.

A tél komótosan szedelődzködik: szépen lassan bőröndjébe csomagolja a havat, a jeget és a mínusz fokokat. Utána pedig csomagjára ülve várja, hogy felváltsa őt a tavasz. Vannak azonban akik nem hagyják a telet békésen várakozni! Rémisztő álarcokkal és nagy vigalommal kergetik el őt, hogy ne is merjen visszajönni legalább egy évig. (*** program ***)

Ezek a télűző marcona legények nem mások, mint a busók, akik Mohácsot messze földön híressé tették farsangi karneváljukkal.

A Busójárás eredetét két formában is magyarázzák. Az egyik történet szerint Mohács hajdani sokác lakói a törökök elől a Mohács-szigetre menekültek. Egyik este a tábortűznél üldögélve búsultak sorsukon, mikor is egy álarcos alak lépett közéjük, aki arra utasította a bujkálókat, hogy készítsenek maguknak maszkokat. A sokácok persze szót fogadtak az idegennek, majd az álarcok elkészültével az éj leple alatt áteveztek a folyón és a maszkok mögé bújva, hatalmas hangzavart csapva úgy megijesztették a törököket, hogy azok menten kiszaladtak a világból.

A másik elmélet szintén erre a gondolatmenetre épül, csak a törökök helyett a tél elűzése a beöltözve hangoskodás célja.

Akármi is legyen a cél, egy biztos: a baranya megyei város lakói olyan hagyományt teremtettek a Busójárással, amelyet az UNESCO 2009 szeptembere óta az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján is számon tart. Magyarországról erre a listára elsőként került fel a mohácsi szokás.

A Busójárás időpontja keresztény egyházi időponthoz kötődik és minden évben a böjti időszak kezdete (Húshagyó-kedd) előtt hat nappal veszi kezdetét, amely nap így értelem szerűen mindig csütörtökre esik. A csütörtökön induló és hat napig tartó farsangolás első szakasza a csütörtöktől szombatig tartó Kisfarsang, melyet azután a Busójárás legfőbb látványossága a Farsangvasárnap követ, mely napon már reggeltől kezdve folyamatosan járják a várost a busócsoportok, a vendégek, látogatók és turisták nem kis örömére. A hétfői napra inkább a pihenés, a sokáig alvás, későn kelés a jellemző, majd pedig a jelentős számban előforduló másnaposság kezelése "kutyaharapást szőrével" módszerrel. Kedden, "Farsangfarkán" van a téltemetés. Ekkor új máglya épül a vasárnap elégetett helyén, amelyre rákerül a híres farsangi koporsó és este együtt ég el a tűzzel. (forrás: http://www.xn--busjrs-stab2n.hu/)

Magyarország egyik legdélebbi városában természetesen idén sem szakítanak a hagyományokkal, így előkerülnek az álarcok és február 11-én kezdetét veszi a télűző mulatozás, amely egészen február 16-ig tart majd. Farsang vasárnapján lesz a fő vonulás és a karnevál és ekkor lesz a legtöbb program is a városban. S hogy a többi napon mivel is várják a látogatókat? Erre és még sok más kérdésre itt kaphatunk választ.

***


Busójárás
Időpont: 2010. február 11-16.
Helyszín: Mohács
Bővebb információ: www.xn--busjrs-stab2n.hu

Bookmark and Share


Dallos Judit
(2010. 01. 21.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Beethoven Fesztivál Bonnban - Különleges élmény, idén a Szabadban
Heidenfest 2010 - A harcosok visszatérnek
Szösszenetek a Szigetről 6 - Reggae Színpad és Világfalu
Szösszenetek a Szigetről 5 - Oi Va Voi és Thirty Seconds To Mars
Szösszenetek a Szigetről 4 - Magic Mirror Sátor, a mágikus helyszín

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter