Itt lesz a VOLT-on a Snow Patrol és az Iggy & the Stooges is
A legfrissebb hírek szerint a VOLT Fesztivál headlinereként lép színpadra - a már korábban bejelentett Skrillex mellett - a Snow Patrol és az Iggy & the Stooges, valamint elfogadta a meghívást a Lostprophets, a Children of Bodom, a Hadouken! és Katy B is.
Június 27. és 30. között immár huszadik alkalommal rendezik meg a soproni VOLT Fesztivált. "A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a VOLT ne egy legyen a hazai fesztiválok közül, igyekeztünk a vártnál jóval több élménnyel megajándékozni a vendégeinket, akik évről-évre egyre többen szerettek bele a VOLT-ba"- árulta el Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, az esemény két főszervezője. Ígéretük szerint, a 2012-es program minden nézői igényt kielégít majd, mivel mind aktuális sztárokat, mind kultikus előadókat felvonultat.Hazánk legnagyobb vidéki fesztiválját a Snow Patrol indítja, amelynek Called Out in the Dark című slágere hónapok óta hatalmas sikerrel fut a rádióadókon. A korábban a U2 és a Coldplay társaságában turnézó csapat - amely 2011-ben elnyerte a legrangosabb brit zenei magazin, a Q díját - jelenleg novemberben megjelent albumával járja a világot. A veteránokat a kifogyhatatlan energiatartalékokal rendelkező Iggy Pop képviseli majd, Iggy & the Stooges nevű bandájával.
Áprilisban megjelenő új albumával, a Weapons-szal érkezik a műfajilag sokszínű Lostprophets, a modern funky, az igényes r&b és az egyre népszerűbb dubstep hívei pedig megismerhetik a Magyarországon első alkalommal koncertező Katy B-t, akit a brit zenei élet 2012 egyik nagy reménységének tart. Itt lesz a new-wave elektronika világában márkaévnek számító Hadouken!, míg a skandináv metálkultúra elkötelezett hívei a Children of Bodom szereplésének örülhetnek.
A VOLT szervezői szerint mindez csak a kezdet, a rajongóknak tehát érdemes figyelniük a százötven nap múlva esedékes rendezvénnyel kapcsolatos fejleményeket.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: