2013. augusztus 23.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Örkény kert 2013 - Egész napos program a parkká alakított Madách téren

Szeptember 7-én harmadik alkalommal tartja meg egész napos szabadtéri rendezvényét az Örkény Színház. Erre az időre a Madách tér parkká változik, hogy méltóképpen köszönthesse az új évadot. Az esemény célja emellett, hogy felhívja a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi terek fontosságára és a VII. kerület kulturális hagyományaira.

Az Örkény kert elnevezésű évadnyitó fesztivál alatt a Madách téri parkoló kiürül, és füves területté vedlik át, ahol egy nagyobb és egy kisebb színpadot helyeznek el. A programokra reggel tíz és este tíz óra között kerül sor.

A nyitókoncertet az eMeRTon díjas MÉTA népzenei együttes szolgáltatja Salamon Beáta vezetésével. Szintén játszik az eseményen a Sebő együttes, a HANEM tangózenekar, Szalóki Ági, az Örkény Színház swingzenekara, az Anemona/Canarro és felcsendülnek a Kék Angyal avagy egy zsarnok vége című előadás dalai is Takács Nóra Diána, Szandtner Anna és Znamenák István előadásában. Ismét az Örkény kertben zongorázik Kocsis Zoltán, a színház társulata pedig kifejezetten erre az alkalomra választott szerzeményeket énekel.

A 5-15 éves gyermekek egy novemberi bemutatóból, a Csoda és Kósza című hangjátékból kaphatnak ízelítőt, amely két cseppet sem szokványos ló történetét meséli el. A Vers csak neked programban a bérletet vásárlók egy külön kis sátorban meghallgathatnak egy csak nekik szóló verset, az Örkény művészeinek előadásában. Bemutatják Bíró Kriszta legújabb könyvét, a Fércművet, amelyet a szerző dedikál is. A kötetből Szandtner Anna olvas fel. Az érdeklődők Csuja Imre színművésztől hallhatják Babits Mihály Jónás könyve című elbeszélő költeményét, amelyet a tavalyi nagy sikerre tekintettel iktattak be újra a programba.

Mindeközben a kicsiket a Csoda és Kósza játszóház, a felnőtteket csendes pihenő, piknik, az előcsarnokban pedig jelmez-, és kellékkiállítás valamint totó várja. Az Örkény sátorban jegyeket és bérleteket vásárolhatnak, ráadásul a színészekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

A részletes program megtalálható az www.orkenykert.hu címen és a színház honlapján (www.orkenyszinhaz.hu).

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei