Fesztivál kategória

Csütörtökön kezdődik Budapesten a Nemzetközi Cigány Filmfesztivál
Mintegy negyven filmmel, kerekasztal-beszélgetésekkel és koncertekkel várja látogatóit a május 16-án kezdődő négynapos Nemzetközi Cigány Filmfesztivál. A budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban tartandó rendezvény programjában olyan fesztiváldíjas alkotások szerepelnek, mint a Csak a szél és az Életvonat.

Mediawave 2013 - Díjakat adtak át a zárónapon
Május 4-én véget ért a huszonharmadik Mediawave fesztivál, amelynek utolsó napján moldvai csángó népzenészek, kínai művészek és több korábbi fellépő közreműködésével hirdették ki a filmes és a Párhuzamos Kultúráért díjakat.

Balaton Sound 2013 - Jön Nas, az Above and Beyond és DJ Friction
Újabb sztárok érkezését jelentették be a július 11. és 14. között megrendezendő Balaton Sound szervezői. A 2013-as fesztiválon mások mellett fellép Nas, az Above and Beyond, DJ Friction, Karányi Dani és a Punnany Massif Elektro. Utóbbi két előadó idén ünnepli pályafutásának tizedik évfordulóját.

DumaFüred 2013 - Visszatér a vidámság a Balaton-partra
Július 26-án újra indul a Dumaszínház nyári humorfesztiválja, amelyet ismét Balatonfüreden rendeznek meg. Az augusztus 4-ig tartó esemény előadói ezúttal egyetlen - ezer fő befogadására alkalmas - sátorban szórakoztatnak majd. Lesz improvizáció, önálló estek és a Beugró című műsor színészei is fellépnek.

EFOTT 2013 - Zánkán zenél a Junkies, a Road és a Subscribe
Június 25. és 30. között önfeledt tombolásban lehet része a Zánkára látogatóknak, ha benéznek az idén harminchét éves EFOTT-ra. A fesztiválra jellemző zúzós hangulatért ezúttal - mások mellett - a Junkies, a Road, a Subscribe, és az Ivan & the Parazol felel.

Véget ért a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Csongor és Tünde című összművészeti produkcióval zárult a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztivál, április 7-én. A tizenhét napos esemény több mint húsz helyszínen, hetven programmal várta vendégeit, a jegyet vásárlók száma meghaladta a 25 ezer főt.

3. Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál a Toldi moziban
Április 19. és 23. között, a Toldi moziban rendezik meg a harmadik Izraeli Dokumentumfilm Fesztivált. Az Izraeli Kulturális Intézet által szervezett eseményen 2013-ban hat - a közel keleti ország társadalmát és történelmét egyedi nézőpontból bemutató - alkotást láthat a közönség.

Sziget Fesztivál 2013 - Jön a Cirque du Sziget!
Cirkuszi helyszínnel bővül 2013-ban a Sziget Fesztivál kínálata. A Cirque du Sziget a fiatal hazai artisták által külön erre az alkalomra létrehozott produkciónak, és más izgalmas előadásoknak is otthont ad. Az estét mindennap táncos buli zárja majd.