Fesztivál kategória 71. oldal

Budapesti Nyári Fesztivál 2008 - kellemes nyáresti programok
A Budapesti Nyári Fesztivál 2008 rendezvénysorozat júliusban már több tucat kiváló programmal szolgált, ám még korán sincs vége a repertoárnak. Augusztusban szintén a zenéé, nevetésé és a kikapcsolódásé a főszerep a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Szegeden, megkísértve - Az idei SZIN zenés mulatságai
A jó fesztivál jó társasággal a legélvezetesebb, és ebben vitának helye nincs. De nem mindegy, hogy az álomcsapat a szakadó esőben valami barázdakopásig játszott DJ-kedvencet hallgat, aminek minden rezdülését háromszor megunta, vagy hogy a nyár legjobb pop (igen, az „alternatív” az igényes pop) és rock/metálzenekarainak akkordjaira és szólóira úszik a közönség tenyerén. A SZIN-en gondoskodtak róla, hogy az utóbbi legyen a helyzet.

Sziget 2008 - Pillantás a Nagyszínpadra
Lázas készülődés folyik a Sziget háza táján, hiszen már csak 16 nap van hátra a tizenhatodszor megrendezésre kerülő Fesztiválig. Idén amellett, hogy számos nagymúltú külföldi bandát szállítanak a rendezők, kiemelt hangsúlyt fektetnek az „egyebekre” is: több színházi, táncos, és irodalmi program várható, mint eddig bármikor. Cikksorozatunk első részében a Nagyszínpad fellépőit vesszük nagyító alá.

Azfeszt 2008 - Termál Rock'n'Roll!
Hatalmas fesztiválozni vágyó tömegek vonulása várható Nyírbátor környékén július utolsó, és augusztus első napjaiban. A sátorral és hálózsákkal felszerelkezett, sörre szomjazó hadak egészen a Gyógyfürdő kempingjéig cipelik terhüket, hogy ott megállapodjanak, és öt napon át hódoljanak mindenféle szenvedélynek: zenének, termálnak, szerelemnek.

Písz, láv, SZIN! - Idén is Szegeden ér véget a nyár
Mára már hagyománnyá vált, hogy a szorgalmi időszak kezdete előtt a szegedi fiatalok még egyszer meghívják Magyarországot és a környező országok fiataljait egy utolsó nagy bulira, hogy az új tanév is jól kezdődjön. Negyven évnyi féktelen pörgést és felszabadító partizást tudhat maga mögött az ország egyik legformabontóbban tradicionális zenei összejövetele.

Slow Filmfesztivál Egerben - Filmet nézni csak lassan, szépen
Érdekes kezdeményezésnek és egyedi lehetőségnek ígérkezik a július végén megrendezésre kerülő egri Slow Filmfesztivál. A fesztivál rendezői megelégelték a hazánk számos filmszemléjét sújtó gyerekbetegségek áradatát: az egy kaptafára gyártott, igénytelen filmek tömkelegét, a minden odafigyelés nélkül készített, vontatott, vagy éppen ellenkezőleg, a csak az öncélú videoklip-vágásokkal megtűzdelt, gyors tempójú, befogadhatatlan „műalkotásokat”.

Dobfesztivál Dévaványán - hetedszer verik a dobokat
Dobpergéstől és kongaszótól lesz hangos Dévaványa július 31. és augusztus 3. között: ekkor rendezik ugyanis a Dobfesztivált, mely immáron hetedik alkalommal várja az ütőhangszerek szerelmeseit. A rendezvény a One World Project interkulturális programsorozat része, és lényege a közös zenélésen és táncon alapuló spontán közösségi élmény.

Leheletvékony tészta, és rengeteg töltelék; meggyes, mákos, túrós, almás, de valójában csak a kreatív szakácsok és szakácsnők fantáziája szabhat határt a rétesek sokféleségének. Örülhetnek az édesszájúak: július 27-én ugyanis egy egész fesztivált szentelnek a különlegesebbnél különlegesebb réteseknek Mesztegnyőn – s teszik ezt immáron kilencedik alkalommal.