2007. október 20.Pohner Anikó
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Bergman-filmek a Tabánban

"A Mester behunyja szemét és lát" címmel Ingmar Bergman sorozat indult 2007 őszén, a Tabánban.

A nagy svéd filmrendező 1918. július 14-én látja meg a napvilágot, Uppsalában. Édesapja protestáns lelkipásztor, ennek megfelelően szigorú vallásos nevelésben részesül.
A rideg és kemény lelkész apa okozta boldogtalan gyermekkor művészi pályájára is mély hatással van, későbbi filmes témái közt sokszor szerepel a bigott, fanatikus vallásosság elítélése, illetve egyáltalán a vallás szükségességének vizsgálata.

A stockholmi egyetemen képzőművészetet, történelmet, irodalmat tanul, és itt kezd el színdarabokat írni, valamint az egyetemi amatőr színtársulatban rendez és játszik is.
Egyetemi tanulmányai után a Sagas Theatre rendezőasszisztenseként dolgozik. Itt figyelnek fel rá a Svéd Filmintézet munkatársai. Eleinte filmforgatókönyvek készítésére kérik fel, majd lehetőséget kap saját filmjének megvalósítására is.

Első nemzetközi sikere, melyet a Cannes-i filmfesztiválon "poetikus humor" díjjal jutalmaznak, a "Sommarnattens leende", "Egy nyári éjszaka" (1955) című vígjátéka, mely tulajdonképpen Shakespeare komédiájának, a Szentivánéji álom-nak egy sajátos átirata. Műfaja miatt úgy tűnhet, némiképp "kilóg" a rendező életművéből, de az itt még szatirikusan ábrázolt párkapcsolati történet már előtanulmányként szolgál a "Jelenetek egy házasságból" (1973) és a "Jelenetek a bábuk életéből" (1980) című alkotásokhoz, melyekben nyomasztó képet fest az intézményesített férfi-nő viszonyról.

Az 1957-es "Det sjunde inseglet", "A hetedik pecsét" forgatókönyve a rendező saját színműve alapján készül. Emlékezetes jelenete, ahogy a fekete köpönyeges, világítóan fehér arcú Halál (Bengt Ekerot) a tengerparton egy fáradt és a hitéből kiábrándult kereszteslovaggal (Max von Sydow) sakkozik. A lovag tíz évnyi kegyetlen és erőszakos hittérítés után tér vissza hazájába. A Halállal folytatott sakkjátszmája az Istenbe és az emberiségbe vetett hitéért folyik. A film Cannes-ban a zsűri különdíját nyerte el.

A "Smultronstället" "A nap vége" (1957) egy minden csepp szentimentalizmust nélkülöző, mégis roppant érzelmes mozi. Főszereplője, a "Bergman előtti idők" legnagyobb svéd rendezője, Victor Sjöström. A Sjöström alakította professzor hosszú autóútra indul menyével (Ingrid Thulin), hogy átvehesse díszdoktori oklevelét egy távoli egyetemen. Az út során felvesznek három stoppost is: egy fiatal, életvidám lányt (Bibi Andersson) és egy középkorú házaspárt. A lány a professzort fiatalkori szerelmére emlékezteti, míg a házaspár egyrészt saját házsártosságára, másrészt a menyére váró, problémákkal tűzdelt házasságra irányítja figyelmét.
A film egy nap történéseinek az elbeszéléséből áll, mégis az emlékek és a beszélgetések szövevényén át egy egész életút bontakozik ki a néző előtt.
Az alkotás az olasz filmkritikusok díját kapta.

Az 1961-ben forgatott "Säsom i en spegel", "Tükör által homályosan" a "Csend trilógia" néven ismertté vált sorozat első darabja. (A trilógia elnevezése - bár Ingmar Bergman tiltakozott ezen megközelítés ellen - Isten hallgatására, csendjére utal. Az emberek beszélnek hozzá, róla, de ő hallgat). A film egy látszatra boldog család felszín alatt végbemenő tragédiáinak, válságainak története.
A női főszereplő, Karin (Harriet Andersson) szembesül azzal, hogy az általa már legyőzöttnek hitt elmebetegsége gyógyíthatatlan. Férje, Martin (Max von Sydow) nem bírja elfogadni, hogy nem tehet semmit felesége hallucinációi ellen. Az amúgy is kamaszkori problémákkal küszködő, frusztrált Minust (Karin öccsét) pedig felőrli a nő őrülete. Karin és Minus apját, Davidot, a sikeres írót lelkifurdalás gyötri, amiért karrierjét családja elé helyezte. Karin abban reménykedik, hogy Isten kiutat mutat, és segít majd rajtuk. Amikor viszont egy látomásában Isten egy pók képében kegyetlen és szenvtelen arcát mutatja - végképp összeroppan. A mű konklúzióját Karin apja mondja Minusnak: "Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyítéka-e Isten létének, vagy a szeretet maga az Isten, de ez már nem is számít".
A Farö szigetén játszódó film - később Bergman ezen a szigeten élt, és itt is hunyt el - OCIC-díjat, Arany Medve-jelölést, "a legjobb idegen nyelvű film" kategóriában Oscar-díjat kapott, emellett forgatókönyvét is Oscar-díjra jelölték.

A trilógia második darabja az 1963-as "Nattvardsgästerna", "Úrvacsora". Lényegretörő, letaglózóan őszinte film. Szereplői: egy istenhitében megrendült lelkipásztor (Gunnar Björnstrand), egy ekcémától szenvedő tanítónő (Ingrid Thulin), és egy nukleáris háborútól rettegő férfi (Max von Sydow). Zseniálisan mutatkoznak meg a letisztultan finom színészi játékok Sven Nykvist operatőr közeli képeiben.

A "Persona" "Arc" (1966) rendkívül összetett művészfilm. Kezdő képsorai még a rendező korábbi filmjeit ismerőket is alaposan összezavarhatják. A montázs-szerűen felvillanó képek régi alkotásokból vett Bergman-motívumok. A film "lecsupaszított" cselekménye: az elmeápolónő Alma (Bibi Andersson) és betege, a híres színésznő, Elisabet (Liv Ullmann) egy távoli szigeten töltik mindennapjaikat, miután Elisabet egy színházi előadás során megnémul. A beszédre képtelen színésznővel nem tud mit kezdeni ápolója, az eddig bevált terápiás módszerek csődöt mondanak. Önmagáról, a titkairól kezd mesélni a színésznőnek, fokozatosan "ledobja" a személyisége köré vont maszkot, énje legteljesebb valójában mutatkozik meg Elisabet-nek. Később ez a kitárulkozás egyfajta rivalizálást, hatalmi harcot szül, s a két nő egymás ellen fordul.

Az 1968-ban készített "Skammen", "Szégyen" Liv Ullmann és Max von Sydow főszereplésével egy olyan házasság története, melyet az egyén számára befolyásolhatatlan külső hatások, ez esetben a háború alakítanak.

Az 1972-ben forgatott "Viskingar och rop", "Suttogások és sikolyok" egy rákban haldokló asszony (Harriet Andersson) története, akit cselédje (Kari Sylvan) és nővérei (Liv Ullmann és Ingrid Thulin) vesznek körül utolsó napjaiban. A mű technikai nagydíjat nyert Cannes-ban.

Az 1963-as "Tystnaden", "A csend" a trilógia befejező darabja. Két nővér, Eszter és Anna (Ingrid Thulin és Gunnel Lindblom), valamint Anna gyermeke, Johan (Jörgen Lindström) vonattal utaznak hazafelé. Utazásukat azonban Eszter betegsége miatt meg kell szakítaniuk. Egy kísértetiesen furcsa városban szállnak meg, ahol az emberek érthetetlen nyelven kommunikálnak egymással, s lázas háborús készülődés folyik, az utcákon tankok dübörögnek A két nővér személyiségének abszolút ellentéte - Eszter művelt, intellektuális, érzelmi lény, de a testét halálos betegség emészti, míg Anna egészséges és vonzó, érzéki, ám rideg, érzelmekre képtelen -, s az ebből fakadó burkolt gyűlöletük az összezártság okán mind inkább felszínre kerül. Johan-nak, a kisfiúnak egy szellemileg és fizikailag is ép, egész emberre lenne szüksége, de ennek hiányában a két nőből azok pozitív felét próbálja "összerakni" eggyé.
A gyermek jeleníti meg a filmben az ártatlanságot, a nyitott személyiséget, aki a számára idegen világban - ahol csend vesz körül mindent - is kísérletet tesz a másokkal való kommunikációra, Isten csendjének megtörésére.

1975-ben mutatják be operafilmjét, "A Varázsfuvola"-t, melyben megmutatja, hogy lehet egy operából igazi filmet készíteni. A Stockholmi Királyi Színház régi színpadán, 18. századi színháztechnikával bemutatott darab kulisszatitkai közé is betekintést adó alkotásban ismét Sven Nykvist operatőrrel dolgozik.
A művet Oscar- és Aranyglóbusz díjra egyaránt jelölték.

A századfordulón játszódó, erősen önéletrajzi ihletésű "Fanny och Alexander", "Fanny és Alexander" (1982) egy testvérpár történetét meséli. A gyermekek boldog, kiegyensúlyozott élete szerencsétlen fordulatot vesz, mikor imádott édesapjuk halála után anyjuk hozzámegy a szép, szőke püspökhöz, aki megkeseríti mindennapjaikat. A kíméletlen valóság elől Alexander az álmok, a képzelet világába menekül. Bergman eddigi filmjeitől eltérően itt happy end-del végződik a mozi.
A filmet számos díjjal jutalmazták. Oscar-díjat kapott, mint a legjobb idegen nyelvű film, Anna Asp és Susanne Lingheim díszlettervezők, Sven Nykvist operatőr és Marik Vos-Lundh jelmeztervező. Oscar-díjra jelölték a rendezést és a forgatókönyvet is (ez utóbbi is Bergman munkája). Velencében Ingmar Bergman Fipresci-díjat kapott.

Ez utóbbi filmje után az írásnak szenteli idejét, és tévéfilmeket rendez.

*

A Tabánban műsorra tűzött művek a rendező 1957 és 1968 között készült filmjeiből adnak ízelítőt.
A szeptemberben elkezdett vetítések soron következő darabjai:

Október 19. Persona
Október 26. Tükör által homályosan
November 2. Úrvacsora
November 9. A csend

A filmek minden alkalommal 20.00 órai kezdettel tekinthetők meg.

Jegyárak: 660.-Ft
Jegyrendelés: 459-5050
Cím: Budapest, Krisztina krt. 87-89.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei