2007. november 26.V.B.
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Hagyd a valóságot, az csak összezavar - Inland Empire

Honnan tudja megállapítani bárki, hogy az, amit valóságnak hisz, igazán az e? Hogy? Hiszen nem halljuk a narrátor hangját? Nem emlékszünk a forgatókönyv következő oldalára? Nem látjuk sem a stábot, sem a rendezőt? De mi lenne akkor, ha az utcán sétálva, az egyik sarkon befordulva egy kamera objektíve bámulna ránk üres tekintetével, és valahonnan jól ismert kiáltást hallanánk: "Ennyi!"

David Lynch legújabb thrillerjének főszereplője egy hollywoodi színésznő, Nikki Grace, aki a történet elején megkapja azt a szerepet, melytől karrierje felívelését reméli. A forgatás elkezdődik, és ezzel nagyjából egy időben a néző elveszíti a fonalat - bár mentségére legyen mondva, a főszereplő sem tesz másként.

Az Inland Empire középpontjában az individuum és a realitás illékonysága, törékenysége áll. Amint elkezdődnek a filmes munkálatok, a főszereplő személyisége és a filmben megformált karaktere összemosódnak - oly mértékben, hogy végül a kamera és a stáb többi része elvész számára. Nikki a nézővel egyetemben próbál kétségbeesetten a valóságba kapaszkodni, s agya lázasan dolgozik, azon igyekezvén, hogy el tudja dönteni: ami éppen körülveszi, az most az egyik jelenet díszlete, vagy igazi helyszín?
A néző idővel vagy feladja, vagy belátja, mindez teljesen lényegtelen. Mit számít az, hogy az ember tudja, a kamera ott rögzíti valahol minden tettét? Mit változtat ez életünk forgatókönyvén?

A film műfajából eredő borzongató feszültséget a baljóslatú forgatókönyv adja, melyről kiderül, hogy egy lengyel, soha be nem fejezett film remake-je, és melynek forgatása közben mindkét főszereplőt megölték. Ezen tények nyilvánvalóvá válása után kezd el egybemosódni a színésznő és az általa megformált karakter, és ez rögtön sejteti a végkifejletet. Bár ezzel mind a néző, mind Nikki tisztában van, a forgatás egyre csak folyik tovább, hol teljesen valósnak hihető képekkel, hol az abszurditás határát is átlépő jelenetekkel, ahol akár óriás, beszélő nyulakkal is találkozhatunk…

Az Inland Empire, csak úgy, mint a rendező korábbi filmjeinek többsége, krimibe illő kirakósra emlékeztet, melyben azonban lehetetlen kiigazodni, és ha valami csoda folytán sikerül is, a nézőben még napokig ott él a kétely, hogy jól értelmezett-e minden részletet; vagy éppen a felismerés, hogy kirakva és megszemlélve a képet, nem változott-e semmi - nem íródott-e át a forgatókönyv, nem került-e más a főszerepbe.
Ezt a kirakós jelleget hangsúlyozza az operatőri munka, melyre (a kézikamerás forgatásból eredően) jellemzőek a közelítések - ezek gyakran túlzó mivoltából eredően néhány mellékszereplő gesztusai groteszknek, erőltetettnek, már-már komikusnak hatnak; valamint fenntartják az ingatag érzést, hogy ami épp látható, az vajon csupán a rejtély vagy a valóság egy kis darabkája.

A film címe nyers fordításban "belső uralmat" jelent. Utalása többféleképp is értelmezhető. Egyrészt a belső világ a lélek megfelelője lehet, mely felett a főszereplő elveszti az uralmat: azáltal, hogy más körülmények közé kerül, belülről is megváltozik. Ez viszont a másik értelmezési lehetőséget adja meg, mely szerint a belső világ a személyiségre és afölötti (vélt) hatalmunkra utal, számos kérdést nyitva: vajon azért vagyunk olyanok, amilyenek, mert mi úgy akarjuk, vagy csupán a körülmények játéka mindaz, amit önmagunknak hiszünk?
A film az utóbbi igazságát sugallja, s ezzel egy olyan képet vetít elénk, melyben a személyiségünk feletti uralom csupán illúzió.

Nikki Grace-t Laura Dern formálta meg, akit mind a közönség-, mind a művészfilmek kedvelői ismerhetnek (többek között Spielberg: Jurassic Park, Altman: Dr T. és a nők). David Lynch-csel ez a harmadik közös filmjük a Kék bársony (1986) és a Veszett világ (1990) után. Az Inland Empire-ben nyújtott alakítása meghökkentő lehet azok számra, akik csak a közönségfilmekből ismerték eddig, azok viszont, akik látták már Lynch említett szürreális alkotásaiban, megértik a rendező választását.
Mivel az operatőri munkának köszönhetően a szereplőknek elsősorban az arca látszik a film során és az egésztestes gesztusok elhanyagolhatóak, jelentős kihívással néztek szembe a színészek, hiszen a mimikával kellett, sokszor a szöveg nyújtotta mankót eldobva, visszaadniuk érzelmek egész sorát - ellentétben például a legtöbb közönségfilmmel, ahol sokkal jelentősebb szerepet kap az emberi testek a díszlet elemeihez illetve a többi szereplőhöz viszonyított helyzete, pozíciója. Laura Dern kiválóan megfelelt ennek a kihívásnak.

A készülő film rendezőjét, Kingsley Stewart-ot Jeremy Irons játsza, akit számos alkalommal a legjobb színésznek választottak olyan társaságok, mint a British Academy vagy a Golden Globe, többek között a "Bridesheased Revisited" a "Két test egy lélek" vagy a "Szerencse forgandó" című alkotásokban nyújtott teljesítményéért. Az Inland Empire-ben játéka némileg alárendelődik Laura Dern alakításának, ám ezen nincs mit csodálkozni, hisz a film elsősorban Nikki Grace szemszögéből mutatja be az eseményeket, s a valóság-fikció keverékében könnyű nyomát veszteni bárkinek.

A film a sorshoz való viszonyt boncolhatja, mely szorosan kötődik a szabad akarattal foglalkozó gondolatokhoz, elméletekhez. Miután Nikki Grace megkapta a szerepet, a néző kétkedve figyeli minden tettét, s próbálja szétválasztani az "igazi" Nikki-t a filmben megformált karaktertől - jobbára sikertelenül. Érvelhetnénk azzal, hogy a különbség a kettő közt az, hogy a szerep esetében állandóan tudhatta a színésznő, mi fog történni, hisz ott volt a forgatókönyve, melyben szerepelt minden fehéren-feketén; míg a nézőnek csak az maradt, hogy megpróbálta kitalálni, az adott pillanatban mi vezérli Nikki tetteit: a forgatókönyv vagy a személyisége?
Az érvelés azonban hibádzik: hiába a forgatókönyv - a színésznő ugyanolyan kétségbeesett helyzetben volt, mint mi, hiszen filmbéli alakítását ugyanolyan tudatlanul élte meg, mint a nézők a filmvászon előtt.
De valóban kétségbeesett ez a helyzet? Nem ezt éli meg mindannyiunk, nap mint nap? És melyikünk az, aki ismeri a rá vonatkozó forgatókönyvet, s annak teljes tudatában cselekszik? És még ha ismeri is, mit változtat ez a helyzetén? Hiszen a szerepétől nem térhet el, nem tud eltérni. Felvetődik tehát a végső kérdés: érdemes-e ismerni a sorsot, illetve érdemes-e félni amiatt, hogy nem ismerjük?

Erre mindenkinek magának kell megadnia a választ, David Lynch csupán segítséget nyújt azzal, hogy tárgyat kínál az elgondolkodáshoz.

*

Cím: INLAND EMPIRE
Rendező: David Lynch
Főszereplők: Laura Dern, Justin Theroux, Jeremy Irons
Műfaj: thriller
Hossz: 173 perc
Korhatár: 16 év
Bemutató: 2007. november 15.
Forgalmazza: Budapest Film

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei