2008. január 7.Pohner Anikó
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

CASTING minden - Oláh Ibolya és Kern András Tímár Péter filmjében

"Miről álmodik a lány?" - búgta a kérdést jó pár évtizede a legendás díva, Karády Katalin, s rögtön válaszolt rá, egy már akkoriban is kissé megkopott sztereotípiával, szegény hófehér paripán rohangáló királyfival. A mai fiatalok - fiúk, lányok teljes egyetértésben - már egyértelműen a KFT együttes "Siker, fény, csillogás a mozivásznon" című nótája mellett teszik le a voksot, már ha az álmaik kerülnek szóba.

De hogyan kerülhetünk az annyira vágyott rivaldafénybe, megfelelő kapcsolatok és anyagiak hiányában? Legfeljebb a tehetségünkben és a szerencsénkben bízhatunk!

A 60-as évek népszerű műsorai, a Ki mit tud?-ok és a táncdalfesztiválok után sokáig nem létezett olyan fórum, mely lehetőséget teremtett volna az ismeretlenségből kitörni vágyó ifjú tehetségeknek, mígnem az elmúlt pár évben a vezető kereskedelmi televíziók tehetségkutató produkciói betöltötték azt az űrt, melyet az említett legendás versenyek hagytak maguk után.

Tímár Péter rendező új filmje, a "CASTING minden" egy énekes tehetségkutató verseny kulisszái mögé nyújt betekintést egy abszolút autentikus főszereplővel, Oláh Ibolyával.

A mozi alapötlete Kern Andrástól származott, akit teljesen elbűvölt a Megasztár-ban látott-hallott Oláh Ibolya tehetsége és egyénisége. Eredetileg ő is rendezte volna az alkotást, ettől azonban az utolsó pillanatban visszalépett (inkább a forgatókönyvírók csapatát erősítette), és végül saját maga kérte fel erre a feladatra - Losonczi Gábor producerrel együtt - Tímár Pétert.
Tímárnak ez a tizenkettedik filmje (legismertebb alkotásai: a Csinibaba, Csapd le csacsi, 6:3, Zimmer Feri), s róla igazán elmondható, hogy otthonosan érzi magát a zenés vígjátékokban, hisz egyik legsikeresebb filmje, a "Csinibaba" is ebben a műfajban aratott zajos sikert.


Oláh Ibolya


Bár az alkotók számtalan fórumon, roppant következetességgel hangsúlyozták, hangsúlyozzák, hogy a film nem az énekesnő életéről szól, mégis, az alapsztorit illetően nyilvánvalóak az összecsengések Ibolya és a filmbéli, énekesi karrierről álmodozó, árva, intézetis lány, Ormos Kati közt, aki csak saját tehetségétől és kitartásától remélheti sorsának jobbra fordulását.
A nevelőotthonban takarító lányt a történet szerint egy énektanárnője irányítja Rezsőhöz, (Kern András) a jobb napokat is megélt, kiégett dalszerzőhöz, bárzongoristához, annak reményében, hogy a férfi kellően felkészíti Katit a "Sztárhangár"-ra keresztelt énekversenyen való helytállásra.
A nemes feladat ellen ádázul ágáló Rezsőt végül válogatott női praktikákkal és nem utolsósorban Dadus, (Kútvölgyi Erzsébet) Kati egyik volt nevelőjének közbenjárására sikerül meggyőzni ennek a pedagógiai kihívásnak a fontosságáról.
Természetesen Kati kitűnő tanítványává válik a férfinak, s közös munkájuk mindkettejüket egy kicsit átformálja, jobb emberré teszi…


Szente Vajk


A történetből nem hiányozhatnak azok a karakterek sem, amelyek az ilyenfajta versenyek valóságban is "nélkülözhetetlen kellékei" - a tehetségtelen, önjelölt sztárjelöltek, a mindenkin átgázoló bulvársajtót képviselői és a sztárok kegyeit kereső álbarátok.

Mindez pedig sok-sok humorral körítve és olyan nagyszerű színészek előadásában, mint Kern András, Szacsvay László, Oroszlán Szonja, Reviczky Gábor, Sherer Péter, Vallai Péter, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Kecskés Karina, valamint több ifjú tehetség: Pataki Szilvia, a Madách Színház stúdiójának hallgatója, Szente Vajk, Vágó Zsuzsi, Csórics Balázs, vagy a szintén ex-Megasztáros Puskás Peti.



A fergeteges filmvígjátékra a kiváló zenei körítés teszi fel a pontot: a Megasztár produkció stúdiójában és díszletei között olyan remek 70-es évekbeli magyar slágereket vettek fel újrahangszerelt változatban, mint a Fekszem az ágyon (V-Motorock), a Hotel Menthol (Hungária), a Szólj rám, ha hangosan énekelek (LGT), Azon a szombat éjszakán (Gemini) vagy éppen az Ég és föld között (Koncz Zsuzsa).

(Képek: www.casting-mozi.com, Losonczi Gábor felvételei)

*

Cím: CASTING minden
Rendező: Tímár Péter
Forgatókönyv: Kern András, Pataki Éva, Egressy Zoltán Tímár Péter
Producer: Losonczi Gábor
Zene: Závody Gábor
A bemutató időpontja: 2008. január 10.
HungáriaFilm Produkció

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Lackó 2010-01-09 21:18:05
Most nézem a tv-ben vetítik.
Az első fele elég jó volt, pergős, de most elég vontatott. De ettől függetlenül üde szintfolt, jó látni ilyen filmet.

Csatlakozott:

2008-01-23

Írt kommentek:

18 db

Klári Zsázsa 2008-01-30 15:28:25
Mindig örömmel üdvözlöm a magyar filmeket, igenis "mi" is tudunk valamit, ezért aztán tessék nézni a magyar mozit. (A várakozásoknak sajnos nem mindig felelnek meg, de elég gyakran igen!)
Ezt a filmet még nem láttam, de Tímár Péter és Kern András neve, meg az illusztris számok, amiket feldolgoztak benne, egy megnézésre mindenképpen érdemessé teszik a filmet. Aztán majd meglátjuk :)

Csatlakozott:

2008-01-13

Írt kommentek:

12 db

Katalin 2008-01-25 12:13:12
Végre egy film,amely fiatalokról szól fiataloknak és fiatalok szereplők is. Mert szerintem a fiatal tehetségekre fel kell figyelni és a saját jól fefogott érdekünkben, nevelni, fejleszteni kell őket lehetőséget nyújtva nekik a kibontakozáshoz. Ez nem csak szöveg, mert tudjuk, hogy az a társadalom, amely a fiatalokat és az idős embereket semmibeveszi annak az erkölcseivel baj van. Ezért örülünk az ilyen filmeknek és a színvonalas tehetségkutató műsoroknak. Persze akadályok léteznek, de ezektől válik ízesebbé a siker.

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

17 db

zsike 2008-01-17 18:25:08

Oláh Ibolya egyéniség!! nem is akármilyen.Akaratos, néha hisztis, de fantasztikusan tehetséges. Ezek a tulajdonságok nagyszerűen átjönnek a jelenetek alkalmával.
Szerintem a film nagyon is hűen tükrözi azt a világot, amit mi "halandók" nem ismerhetünk.
A CASTING minden , egy tüneményes filmvígjáték, amin -ha szórakozni szeretnél- megkapod azt.

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

12 db

sankaszka 2008-01-17 02:46:53
Nagyon,boldog vagyok,hogy ilyen csodas filmek szuletnek az oshazaban.Nagyon tetszett a filmrol a werkfilm,nagyon szeretem,ezt a mufajt.Sok kedves kolegam is csak pozitiv gondolatokat mondott a filmrol.Erosen nagyon varom,hogy vegre ERDELYben is bemutassak.Igaz ,addig lehet megnezem mar dvd-n.Tisztelettel,OLAH IBOLYA muvesznonek,'arany hangja'van...S.ERDELYbol.
nem
regisztrált
Linda92 2008-01-09 11:32:01
AHA milyen karakterét??? ROLA csinálták a FILMET!!!
nem
regisztrált
remete 2008-01-09 02:25:52
Nem lenne semmi bajom ezzel a filmmel, ha szólna valamiről. Összecsapott forgatókönyvből még egy remek rendező sem tud csodát művelni. Oláh Ibolya előtt le a kalappal, hitelesen formálja meg a karakterét, és fantasztikusan énekel. Kern ugyanazt nyújtja, mint mindig... Oroszlán Szonja és Steiner Kristóf ripacssága még ront az összhatáson, de egyszer érdemes megnézni.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei