2008. január 13.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Hibátlanok - Robert De Niro dalolva küzd az előítéletek ellen

Az idén 65 éves Robert De Niro több mint hetven filmben játszott már. Drámai és vígjátéki szerepei között van világmegváltó taxis (Taxisofőr), törvénytisztelő apa (Bronxi mese), szigorú, ex-CIA-ügynök leendő após (Apádra ütök), kíméletlen gengszter (Keresztapa, Casino), pánikbeteg keresztapa-jelölt (Csak egy kis pánik) vagy éppen egy beteg elme által létrehozott szörnyszülött (Frankenstein). Ezúttal egy - méltatlanul - kevésbé híres, régebbi alakításáról emlékezünk meg: ugyanis, ha nem tudnák, Robert De Niro volt már megbénult, és ezáltal újjászületett rendőr is.

Előítéletei mindenkinek vannak. Akad, aki széles mosoly mögé rejti őket, mások nem tudják palástolni, bárhogyan igyekeznek is, megint mások meg sem próbálják, és nyíltan vállalják ellenszenvüket. De mi van akkor, ha az élet máshogy keveri a kártyát, és az ember egyik pillanatról a másikra kemény zsaruból egy magatehetetlen szerencsétlenné válik? Mi lesz akkor az előítéletekkel?

Walt Koontz (Robert De Niro) pontosan ezzel a problémával találja magát szemben a Flawless "Hibátlanok" című filmben. Agglegényként éli életét egy bérházban, nap mint nap az ablakon kikiabálva veszekszik a szemközt lakó transzvesztitákkal, nem kíméli őket, és ez fordítva is igaz. Egy klubba jár, ahol mindig ugyanaz a gyönyörű prostituált várja, akiről szeretné azt hinni, hogy valójában nem a pénz miatt szánja rá idejét; mindeközben pedig észre sem veszi a másik lányt, aki viszont epekedve figyeli minden mozdulatát. Letűnt hős, aki fürdik még az egykori dicsfényben, és nem hajlandó tudomást venni róla, hogy valójában milyen üres az élete.

Egy éjjel azonban borzasztó dolog történik vele: miközben egy lány segítségére akar sietni, a lépcsőn felfelé haladva szélütés éri, minek következtében fél oldalára lebénul. Egy ilyen büszke és önfejű ember számára, mint amilyen Walt, ez maga a pokol - így nem csoda, hogy az öngyilkosság gondolatával is eljátszadozik egy ideig, de aztán végül marad a bezárkózás, így indul el az úton, a teljes magány felé. Lakásából nem lép ki, a telefon hiába csörög az asztalon, ajtót sem nyit, ha látogatni próbálják. Aztán az orvosa valahogy mégis bejut hozzá, és ráveszi, hogy engedje a fiziko-terapeutát a lakására járni. Ettől az embertől kapja végül azt a tanácsot a megtört és elkeseredett férfi - mely innentől a film szervezőereje lesz -, hogy vegyen énekórákat, mert az segíthet, hogy visszanyerje a beszéd képességét.

Itt jön a képbe Rusty Zimmerman, a szemben lakó transzvesztita, akit Philip Seymour Hoffman alakít, méghozzá remekül. Az azóta Oscar-díjas ausztrál színész (2005-ben a Capote című film főszerepéért kapta meg a rangos elismerést) maradéktalanul hiteles a szerepben, szinte együtt sír és együtt nevet az általa életre keltett figurával.
A két főszereplőt látva nyilvánvaló, hogy a film központi kérdései közé tartozik az előítéletesség, az elfogadás, a segítségnyújtás és a magány. Egy reménytelenül szemellenzős ember tudatára ébredésének lehetünk tanúi, és ahogy szépen rászakad a magány, ahogy rájön, hogy neki is szüksége van segítségre, lassan kénytelen lesz szembenézni vele, hogy a legjobb barátja egy férfi, aki női ruhákban érzi igazán jól magát, és ez így van rendjén. Az undort, amit a Rustyhoz hasonló emberek iránt érzett, fokozatosan felváltja valami más, és talán még a "ne bánts engem, én sem bántalak téged"- állapotnál is tovább jut: megszereti a "lányokat", megérti őket, megtanulja, hogyan bánjon velük.

Rengeteg csatát vívnak ők ketten, és nem csak egymással, hanem saját magukkal is. Amikor Walt először ül le Rusty zongorájához, és először próbál szolmizálni, az már-már tragikomikus - egyébiránt ez a kettősség valamilyen formában az egész filmet jellemzi, és nagyon jól passzol ahhoz a hangulathoz, ahhoz a környezethez, amelyben a szereplők élnek. Apró tragédiák húzódnak szinte minden szereplő sorsában, akit csak megismerünk, ám ugyanúgy találunk mindenben egy csipetnyi humort, ami nélkül el se lehetne viselni ezt az életet: ott van például a drogdealer, akit állandóan elhagynak a nők, és úgy érzi, bánatát leginkább dalban tudja elmondani (de bár ne tenné). Aztán a szépségkirálynő-választásra készülő "lányok", akiknek életbevágóan fontos a győzelem, olyannyira, hogy képesek a nyílt utcán egymásnak esni, és lerángatni a másik parókáját.

A kedvenc jelenetem mégis hozzájuk kötődik: egy egyszerű irodában vagyunk, ahol egy hosszú asztal két oldalán helyezkednek el a szereplőink. Az egyik oldalon a női ruhába öltözött, sminkelt, hangos, színes, önmagukat bármilyen körülmények között bátran vállaló transzvesztiták, élükön Rustyval, a másikon a melegtársadalom öltönyös képviselői. A tárgyalás témája pedig - bár látszólag banális, mégis felbecsülhetetlenül fontos - hogy milyen ruhában menjenek el a melegfelvonulásra. Érvelés van az öltönyös oldalról, hallgatás a másikról egészen addig, amíg Rusty kezébe nem veszi a dolgot, és egy határozott, mégis lényegre tapintó monológgal el nem dönti a kérdést…

Ez a film nem egy egyszerű történet. Nem csak az. Ez a film, bár olykor kissé talán túlzó, és az irrealitás határait súrolja, mégis egy igazi tanulmány; tanulmány az emberről - arról, hogy olykor nem árt gondolkodni, mielőtt ítélkezünk. Mert a látszólag tökéletes élet is lehet üres, ugyanakkor egy tollboák közül, csábosan előpillogó férfiben is lehet némi báj. No jó, nem olyan sok, hiszen azért ők sem hibátlanok. De mi sem vagyunk azok.
(A rendező, Joel Schumacher nevéhez egyébként olyan neves produkciók fűződnek, mint St. Elmo’s Fire "Szent Elmo tüze", 1985; Flatliners "Egyenesen át", 1990; Falling Down "Összeomlás", 1993; The Client "Az ügyfél", 1994; Batman Forever "Mindörökké Batman", 1995; Phone Booth "Telefonfülke", 2002; vagy a The Number 23 "23", 2007.)


Aki Robert De Niro-t szívesen látná viszont a képernyőn, annak ajánlható Quentin Tarantino: Jackie Brown című krimije 1997-ből, mely holnap (január 14.) szerepel a Viasat3 műsorán, 22.05 perces kezdettel.
Aki viszont Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas alakítására kíváncsi, az ne felejtse nézni csütörtökön (január 17.) az HBO adását, ahol 22.55-kor vetítik a Capote című filmet.

(Poszter: www.mgm.com)

*

Eredeti cím: Flawless
Írta és rendezte: Joel Schumacher
Korhatár: 18+
Hossza: 112 perc
Műfaj: dráma, vígjáték
Főbb szereplő(k):
Robert De Niro (Walt Koontz)
Philip Seymour Hoffman (Rusty Zimmerman)
Barry Miller (Leonard Wilcox)
Skipp Sudduth (Tommy)
Chris Bauer (Jacko)
Gyártási év: 1999
DVD-megjelenés: 2005
Forgalmazza: Budapest Film
Hang: 5.1, 2.0
Szinkron: angol, magyar
Felirat: magyar
Extrák:
Interaktív menük
Közvetlen jelenetválasztás

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2008-01-18

Írt kommentek:

6 db

Stratos 2008-01-18 17:51:36

De már kotábban is veltünt fiatal, nyurga alakja, arcán azzal a jellegzetes szemölccsel; Depardieu oldalán a XX. század című filmben, a szintén zseniális Kiefer Kiefer Sutherland-del ! ;)

Csatlakozott:

2008-01-18

Írt kommentek:

6 db

Stratos 2008-01-18 17:50:07
Szerintem, a Dühöngő biká-ban alakította az egyik legnagyobbat...!

Egy boxoló bőrébe bújt, egy igaz, eredeti történetben.
A világ 16 legjobb öklözője közé is bekerülhetett volna abban a súlycsoportban... és ezt a trénere nyilatkozta, aki felkészítette. A film kedvéért, 30 kilót volt kénytelen magára szedni, hogy eljátszhassa az idős, kiábrándult boxolót!
Nagyon régen látam a filmet, és akkoriban szinte minden filmet láttam, amit a moziban adtak. (Nehéz volt velem bárkinek is moziba jönnie, mert kétszer nem szívesen néztem filmet) Akkor ment nagy sikerrel a Rocky 1 is. S szinte csak véletlenül ültem be rá (Mit mondhat a Rocky után nekem még egy boxról szóló film?-gondoltam...) Amikor elkezdődött a film, majdnem ki is fordultam a moziból, látván, hogy fekete-fehér... aztán lassan a székbe gyökeredztem... és nagyon megrendülve jöttem ki a moziból!

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

12 db

sankaszka 2008-01-17 02:37:15
Oszinte nagy csodaloja vagyok,ROBERT de NIRO amerikai szinesznek,nagyon tetszett a fennt emlitett filmben nyujtott alakitasa,igazi ostehetseg...A filmnek van egy kedves rejtett uzenete,lehet barki-barmilyen eletmodu ember,csak megorizze igazi emberseget a probatetelek idejen..tisztelettel,S.ERDELYbol
nem
regisztrált
rAPId 2008-01-14 11:21:12
De Niro top 5:

1 - Bronx-i mese
2 - A fiú sorsa
3 - Keresztapa
4 - Casino
5 - Éjszakai rohanás

Csatlakozott:

2008-01-13

Írt kommentek:

10 db

Menyus 2008-01-13 21:12:25
Nem is ismertem ezt a filmet! Pedig ez nagy szó, mert álltalában minden újdonságot megnézek. De Niro az egyik nagy-nagy kedvencem azt hiszem most megyek is a videótékába és beszerzem!
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei