2008. január 17.Pohner Anikó
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Faust, Nanuk, Dr. Caligari - A legjobb némafilmek a Tabán-ban

Még a legnagyobb filmrajongók is hajlamosak megfeledkezni a mozgókép hajnalát jelentő némafilmes korszak nagyjairól, vagy azt leegyszerűsítve "csak" a legendás nagy nevettetők: Chaplin, Harold Lloyd, Buster Keaton vagy éppen a Stan és Pan páros által fémjelzett burleszkekkel azonosítják.
Pedig anno a burleszken kívül is volt némafilm - és nem is akármilyen!

A Tabán mozi januártól indított némafilm-válogatása a vallási és történelmi eposzok köntösébe bújtatott (valójában ideológiai eszméket közvetítő) alkotásoktól a dokumentumfilm, horror- és sci-fi műfajú mozik alapjait megteremtő, és ami a legfontosabb, a mai napig is igazi szórakozást nyújtó, élvezhető némafilmekből ad ízelítőt.

A válogatásban a német filmeseket Robert Wiene, F.W. Murnau és Fritz Lang rendezők képviselik.

Robert Wiene "Das Kabinett Des Doktor Caligari", "Dr. Caligari" (1919) című alkotása egy meglehetősen sajátos képi világú - arcokra festett árnyékok, festett hátterek -, eltúlzott, a történésekre hisztérikusan reagáló karakterekkel készült. Az eredetileg az expresszionizmus jegyében leforgatni szánt filmet - a nézők stílussal szembeni éretlenségétől tartva - végül egy jelentés-módosító kerettörténettel látták el.
Az ily módon átvariált történetben a főhőst, Francist (Friedrich Feher) egy tébolyda ápolt betegének ábrázolták, akinek csak rémálmaiban és őrült képzeletében elevenedik meg az alapsztori, ami az elmegyógyintézet igazgatóját egy nőket raboló, Frankenstein-t idéző alakot marionettfiguraként irányító, gonosz, őrült tudósnak láttatja.
A film végén aztán "kiderül", hogy az igazgató valójában egy jólelkű, talpig becsületes úriember, aki a humanizmus jegyében a betegek megsegítésére - többek között Francis pártfogolására - tette fel az életét.
Sokak szerint azzal, hogy a mű egy elmebeteg látomásaiként aposztrofálta az eredetileg expresszionista látomásokat - komolytalanná tette az alkotást.
A fanyalgó kritikák ellenére Wiene alkotása kitűnő táptalajul szolgált az eljövendő Drakula-, illetve Frankenstein-típusú horroroknak.

Egy kisember tragédiája tárul elénk F.W. Murnau - aki egyébként az 1922-es, felejthetetlen vámpír-rémfilm, a "Nosferatu" alkotója - 1924-es, "Der Letzte Mann", "Az utolsó ember" című mozijában. A feliratozást nélkülöző, mégis mindenki számára érthető történet egy idős szállodaportás drámája, akit megfosztanak addigi munkájától, s végül vécésnek fokoznak le. A férfi elkeseredésében az italhoz menekül, s ilyenkor víziók gyötrik. A látomásokat és a valóságot egybemosó képsorokat Karl Freund rögzítette remek technikával.



Az 1926-ban, Goethe művéből készített "Faust", az ördöggel szövetséget kötő, s így megfiatalított tudós elbeszélése szinte ontotta magából a megoldásra váró, csodás jelenetek lehetőségét, Mefisztó és Faust égi kirándulásán át az ördög által produkált varázstrükkökig, és még hosszasan sorolhatnánk. Murnau oldalán ismét Karl Freund operatőr bizonyította tudását, mesterien megoldva az irodalmi mű követelte kihívásokat.





Fritz Lang az 1927-es "Metropolis"-ban tulajdonképpen az első tudományos-fantasztikus filmet alkotta meg. A mozi az elnyomók és elnyomottak világát tárja elénk egy jövőbeli hiper-modern város kulisszái közt, ahol az uralkodó osztály a munkásait (a "kezek") a föld alatt robotoltatja, míg ők "egy szinttel feljebb" kiélveznek mindent, amit a kizsákmányolásból származó jólét kínál.
Egy nap aztán a város gonosz urának (az "Agy") fia összetalálkozik egy "lentről" feltévedt gyerekcsapattal, s vezetőjükkel, a romlatlan, csodálatos szépségű Maria-val, aki ráébreszti az eddig előle eltussolt igazságra. A történetben aztán találkozhatunk még a szálakat összekavaró, őrült tudós által létrehozott, gonosz Maria-hasonmás robottal, grandiózus és meghökkentő jelenetekkel, a maga korában forradalmian újnak számító képi világgal.
Mint minden, igazi mérföldkőnek számító alkotás, ez a film is megbukott a maga korában, olyannyira kedvezőtlen bevételi mutatókat produkált, hogy csaknem csődbe taszította az UFA stúdiót.

Az amerikai illetőségű D.W. Griffith a "The Birth of a Nation", "Amerika hőskora" (1915) című munkájával robbant be a köztudatba, s az emberi szabadságjogokért küzdők "fekete listájára". (Szakmai szempontból - a vágási technikák, a kamera- mozgás és a párhuzamos cselekményeket megörökítő felvételek tekintetében - a mai napig korszakalkotó műként tartják számon). A rendező ugyanis az említett filmben a fajgyűlölő Ku-Klx-Klan tagjait dicsőíti, és azokat hősként állítja be, az amerikai polgárháború kitöréséért pedig egyértelműen a rabszolgákat és felszabadítóikat teszi felelőssé.

A kedély-borzoló film "eredményeképp" számos szervezett tüntetés zajlott, s a közvélemény a rendezőtől azt próbálta kicsikarni, hogy következő művében, az "Intolerance", "Türelmetlenség"-ben (1916) "tisztázza" politikai nézeteit.
Griffith a moziban óvatosan a szerelmi szálra, szerelmi szálakra és az ahhoz intoleránsan, meg nem értően viszonyuló hatalom, társadalom ábrázolására fektette a hangsúlyt.
Az összesen négy különböző történelmi korban - az első Jézus idején, a második az ókori Babilonban, a harmadik Franciaországban, a protestánsok lemészárlásának Szent Bertalan-éjjelén, a negyedik pedig a korabeli, modern időben játszódik - elhelyezett történet vásznon történő elbeszélése nem egyenes vonalvezetésű, az alkotók ún. keresztvágásokat alkalmazva egyik epizódból a másikba ugranak, sőt még az egyes részeken belül is gyakran találkozhatunk vágásokkal.
A zseniálisan megkomponált, közel 2 millió dolláros költségvetésű film pazar díszletekkel és több ezer statisztát felvonultatva próbálta meg elkápráztatni közönségét - sikertelenül. Talán szokatlan hosszúsága - közel 3 óra - is hozzájárulhatott bukásához, ám a filmes szakma a mai napig tiszteleg Griffith e műben megcsillogtatott forgatókönyvírói, rendezői és vágói tehetsége előtt.

A dokumentumfilm hivatalos "világra jövetelének" dátuma 1922, a "Nanook of The North", "Nanuk, az eszkimó" készítésével esik egybe. Robert J. Flaherty amerikai rendező filmjében egy kis inuit eszkimó család (Nanuk, a felesége és pár éves kisfiuk) mindennapos, életben maradásért folytatott küzdelmét követhetjük nyomon. Mint számos, a valóság megörökítésére "szegődött" művészt, Flaherty-t is érték olyan vádak, melyek szerint a jelenetek egy része előre megbeszélt, beállított módon került felvételre, de a film pártfogói minden esetben felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy a valóság megragadásában vajmi keveset számítanak olyan elhanyagolható részletek, mint például az inuitok megkérdőjelezett puska-használata a rozmárvadászatok során.
A gyilkos sarkvidéki természeti erőkkel megindítóan hősiesen küzdő őslakókról szóló film zajos sikert aratott.
A mű drámai befejezését, mely egy tomboló vihar elől menekülve mutatja a szereplőket, sajnos a valós élet felülírta - s a nézőközönséghez oly közel került kis család a forgatások befejeztével egy hóviharban jobb létre szenderült.

Az orleans-i szűz életútjáról nagyon sok, jobbnál-jobb mű született, mégis az 1928-ban, a francia Carl Theodor Dreyer által megkomponált, "La Passion De Jeanne D’Arc", "Szent Johanna-Jeanne D"Arc" című némafilmet tartja nagyon sok szakértő a témában valaha született legremekebb adaptációnak. Az eredeti, Johanna ellen folytatott eljárás dokumentumai alapján készült mozi címszerepében Renée Falconetti-t csodálhatjuk meg, akire a rendező egy bulvár-vígjátékban figyelt fel, és a sors fintoraként ez a fantasztikus színésznő soha többé nem játszott filmben.
A mű kiváló operatőri munkáit a magyar Máté Rudolf-nak köszönhetjük.

A szovjet némafilmeket nem is képviselhetné más impozánsabban, mint Szergej Mihajlovics Eizenstein "Bronyenoszec Patyomkin", "Patyomkin Páncélos" (1925) című alkotása. A Szovjetúnió Központi Végrehajtó Bizottságának "megrendelésére", az 1905-ös forradalom évfordulójára készült film Ogyessza népének az őket éhezésbe, elnyomásba döntő cári hatalom ellen irányuló forradalmát örökíti meg - egészen közelről fényképezett arcokkal, szimbólumokkal és mozgással. Felejthetetlen jelenetei közé tartozik a lépcsőn magatehetetlenül leguruló babakocsi képe vagy a forradalom szimbólumaként, az ágyúlövésekre "feléledő" alvó kőoroszlán dühödt üvöltése.
A filmmel nemcsak a megrendelői voltak elégedettek. Az 1958-ban, Brüsszelben megrendezett világkiállításon ugyanis a Belga Filmarchívum által meghirdetett, neves szakértőkből álló zsűri az 1895 és 1955 között készült mozikat górcső alá véve, kiválasztotta közülük a 12 legszínvonalasabbnak és jelentés-tartalmát tekintve legmaradandóbbnak tartott filmet, melyek közül Eizenstein művét találta a legjobbnak - Eizenstein-t magát pedig, Chaplin után a második legkiemelkedőbb rendezőnek.

Az azóta "Brüsszeli 12-ek" néven ismertté vált filmek listáján a Tabán válogatásában szereplő "Szent Johanna a- Jeanne D’Arc", valamint "Az utolsó ember" és a "Dr. Caligari" című alkotások is helyet kaptak.

*

A válogatás soron következő darabjai:
Január
17. Dr. Caligari
24. Nanuk, az eszkimó
31. Az utolsó ember

Február
7. Metropolis
14. Faust
21. Patyomkin páncélos
28. Szent Johanna - Jeanne D’Arc

Az előadások helyszíne: Tabán Mozi
Budapest, Krisztina krt. 87-89.
Az előadások minden alkalommal csütörtökön, 20.30-kor kezdődnek.
A jegyek ára: 660.-Ft
Telefonos jegyrendelés: 459-5050
Pénztárnyitás: az előadás előtt egy órával.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

20 db

Francis W. Scott 2008-01-18 17:28:16
Izgalmas műsornak ígérkezik, szívem szerint az összes felsorolt filmet megnézném. Az első sci-fi mozi meg külön ínyencség lehet!:)

Csatlakozott:

2008-01-13

Írt kommentek:

10 db

Menyus 2008-01-18 09:57:22
A Metropolis nagyon jó mozi! Én kétszer láttam és megnézném harmadik alkalommal is.

Jók ezek a filmek a burleszkeket már én is únom.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei