2008. január 21.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Vágy és vezeklés (Atonement) - megrázó mese önzésről és szerelemről

Bizonyára sokan ismerik azt a bizonyos szorongató érzést, ami a gyomorból indul, és az ember torkában végzi be útját. Ritkán látok olyan filmet, ami ezt előhozza belőlem, de Joe Wright legújabb kosztümös alkotásának, a Vágy és vezeklés-nek sikerült. És a dolog kellemetlenségén túl, én egy kicsit még örültem is neki.

Azok közé tartozom, akik, képesek együtt élni egy történettel, ha egy film olyan, vagyis ha elég erős ahhoz, hogy magába húzzon. Talán nem túlzok, ha azt mondom: Briony Tallis keserédes meséje felülmúlta a várakozásaimat; ahelyett ugyanis, hogy giccsbe hajló meghalok-a-szerelmünkért-történetet láttam volna - ahogyan arra előzőleg számítottam -, egy összetett, megrázó történet rajzolódott ki a szemem előtt, ami képes volt arra, hogy magával ragadjon. Hogy ez a nagyon erős jeleneteknek, a remek karaktereknek, vagy a film lenyűgöző képi világának köszönhető-e, azt még nem döntöttem el, talán mindez együttvéve kellett ahhoz, hogy az unalomig lerágott témát (elveszített szerelem, háború, satöbbi) ilyen bravúrosan tálalják elénk.

Nézzük, mi van ebben a filmben mégis, ami a téma sablonossága ellenére szerethetővé teszi. A kezdetben fennálló konfliktus - amire, ha röviden akarnám összefoglalni, azt mondanám, társadalmi különbségekből fakadó ellentét - akár rossz irányba is terelhetné a filmet: a szegény, de művelt fiú beleszeret a gazdag lányba, s lássunk csodát, a szerelem viszonzásra talál - mondjuk, hogy ez maga az unalom.
Ám egy ügyes kis csavarral egyszerre mulatságossá és ugyanankkor tragikussá teszik az alkotók az eseményeket. Robbie (James McAvoy), a kertészlegény nem szándékosan, kissé közönséges módon vallja meg Cecilia (Keira Knightley) iránt érzett vonzalmát, azonban a levél illetéktelen kezekbe kerül, és az események innentől szoros láncreakcióban követik egymást, egészen odáig, míg szegény Robbie-t erőszakkal vádolják. Persze mindehhez szükséges még egy szerelmes tizenhárom éves kislány, aki gyermeki gonoszsággal, szemrebbenés nélkül teszi tönkre egyszerre két ember életét - és végső soron a sajátját is. Ő Briony (Saoirse Ronan), Cecilia húga, aki nem képes megbocsátani nővére és a kertész szerelmét, így mindkettejüket szenvedésre ítéli.
Meg kell mondjam, hogy a Briony-t játszó kislánytól, Saoirse Ronan-tól a hideg futkározott a hátamon; ez a lány olyan végtelen hidegséget és méltóságot sugároz, hogy még véletlenül sem fedezhetünk fel benne semmi gyermekit - hacsak az élénk fantáziáját nem vesszük ide. A rendező nagy elismeréssel nyilatkozott róla, és valóban, meg kell hagyni, hogy lebilincselő az alakítása, de - talán a szerep jellege miatt - nem kizárólag pozitív benyomásaim maradtak vele kapcsolatban. Ráadásul az operatőr is kitesz magáért: már-már fullasztó közelségből láttatja Briony-t olykor - a kamera egészen közel furakszik hozzá, például mikor az ablakban áll, vagy első színdarabját írja.

Az első "szakasz" (akár felvonásnak is nevezhetjük) végén van tehát egy dühös és csalódott kislányunk, aki hamisan vádolta meg nővére szerelmét; egy elkeseredett és felháborodott testvérünk, aki képtelen elhinni, hogy húga ezt tette vele; és egy összetört szerelmesünk, akit egy életre bemocskoltak és szégyenbe hoztak, annak ellenére, hogy nem követett el semmit.

Különös megoldás, hogy a közvetlen következményeket a film érintetlenül hagyja, vagyis a Robbie letartóztatását követő jelenet már négy évvel később, 1940-ben játszódik. Ennek számtalan oka lehet, a legkézenfekvőbb, hogy a nézőre bízzák a dolgot - hiszen a később kiderült információkból viszonylag pontos képet alkothatunk arról, mi zajlott le ezek után a Tallis-házban.
Nos, tehát, ezidő alatt Robbie-ból, a kertészünkből katona lett, Cecilia és Briony pedig ápolónőként dolgoznak - persze mindketten más-más indokból.

Ebben a részben Briony-t már Romola Garai alakítja, akiről gondolkodás nélkül el tudja hinni az ember, hogy Saoirse Ronan négy évvel idősebb kiadása, és képes ugyanazt az ellenszenvet felkelteni bennem, mint kislány elődje tette.
Míg az első szakaszban a rendező inkább az érzelmekre és a személyes kapcsolatokra koncentrált egy kezdetben idilli mikrokörnyezetben, addig a másodikban helyet ad a "tágabb világnak" - ez a 2. világháború, annak minden borzalmával. Ha már korábban erős jeleneteket említettem, itt meg kell emlékeznem egyről, melyben Briony egy haldokló francia katonával beszélget, és aminél majdnem meginogtam, és szinte megsajnáltam őt. Személyes tragédiákat végignézni ilyen közelről nem könnyű feladat, ám Tallis nővér helytáll, szervesen részt vesz a katona életének utolsó beszélgetésében, még azután is, hogy tudatosul benne, mi fog a férfival történni néhány pillanaton belül.
Egy másik nagyon látványos és vegyes érzelmeket kiváltó jelenet szintén a háború "mindennapjaiba" vezeti be a nézőt: Robbie és két társa megérkezik a tengerpartra, ahol körülbelül háromszázezer katona tölti az idejét, míg a hajóra várnak, ami majd hazaviszi őket. Ez az a bizonyos jelenet, amelyet egyetlen felvétellel, állványon álló kamerával rögzítettek - e technika által nézőből hirtelen szemtanúvá leszünk, mintha csak mi magunk tekintenénk végig a meggyötört seregen. Olyan megrázó hangulatot áraszt a part, ahol számolatlanul fekszenek a sérültek, egyesek szórakoznak, mások összetörten üldögélnek, megint mások a kocsmában dalolnak önfeledten, hogy eltart néhány percig, míg az ember ki tud kerülni a látottak hatása alól.

A harmadik, és egyben lezáró legrövidebb "szakasz" valójában teljes egészében Briony-é. Ismét egy zárt világban: egy televízió stúdiójában vagyunk az idős Briony-val (Vanessa Redgrave), aki éppen utolsó, szám szerint huszonegyedik regényéről mesél, melynek címe "Vágy és vezeklés". Talán mondanom se kell, hogy a könyv önéletrajzi ihletésű, azonban kiderül az is, hogy nem minden úgy van benne, ahogyan az megtörtént - és ennek komoly oka van.
Nem áll szándékomban lerántani a leplet Robbie és Cecilia történetének végéről, álljon itt csupán annyi, hogy ez volt az a pillanat, amikor valóban megsajnáltam Briony-t, aki gyermekként nem volt képes felmérni tettei következményeit, és a vezekléssel sem tudott megszabadulni a tehertől, amit egész életén át cipelt...
A rendező és az operatőr hatékony együttműködésének eredményeképpen szépen kirajzolódik előttünk a film íve: az első rész intimitását egy nyitás követi, a második, leghosszabb szakasz több sorsot mutat meg nekünk párhuzamosan, és eltűnik a kezdeti közelség, részletesség, készen kapjuk az információkat. Végül aztán visszatérünk a személyesebb hangvételhez, az utolsó részben a rendező elképesztően közel enged minket Briony-hoz; természetesen ez már nem az a kezdeti, könnyed intimitás, inkább valami súlyos, keserű teher, amin a néző osztozhat a fiatalabb Tallis-lánnyal.

Joe Wright, a rendező érezhetően biztos kézzel nyúlt a Booker-díjas Ian McEwan könyvhöz - tudta, hol kell lassítani, finomítani vagy éppen kihagyni, hogy a történet mozivásznon is teljes egésszé álljon össze, mindvégig megőrizve a regény sokrétűségét és mondanivalóját. A rendező munkásságán végignézve úgy tűnik, Wright lát valamit a kosztümös darabokban, hiszen nem először ültetett át híres regényt mozgóképbe. 2005-ben már nagy sikert hozott neki a Jane Austen-klasszikus, a "Büszkeség és balítélet" moziváltozata, s érzésem szerint most sikerült ugyanezt a bravúrt egy másik művel végrehajtania, hiszen a "Vágy és vezekés" az idei Golden Globe díjazottjai között igen előkelő helyet kapott - a legjobb filmnek választották dráma kategóriában, illetve elhozta a legjobb eredeti filmzenének járó elismerést is, ennek Dario Marinelli, a film zeneszerzője örülhet leginkább. Nos, a zene valóban lebilincselő, feszes dallamra épül, melyet hol zongorával, hol vonósokkal szólaltatnak meg, sokszor vegyül bele az írógép kattogása is, mely tökéletesen illeszkedik a film hangulatához.

Ha jelzőket kellene keresnem, melyek jól leírják ezt a filmet, azt mondanám: megrázó, szövevényes, és szenvedélyes. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a drámákat, sőt az is megfontolandó, hogy kezünkbe vegyük a film eredetijét, vagyis Ian McEwan regényét, hogy megismerkedhessünk a könyvbéli Briony-val, Ceciliával és Robbie-val. Talán tartogatnak még számunkra néhány meglepetést.

(Képek: UIP Duna)

*

Eredeti cím: Atonement
Forgatókönyv: Christopher Hampton
Rendezte: Joe Wright
Zenéjét szerezte: Dario Marinelli
Operatőr: Seamus McGarvey
Főbb szerepekben: Keira Knightley, James McAvoy, Romola Garai, Vanessa Redgrave, Saoirse Ronan, Brenda Blethyn
Készült Ian McEwan regénye alapján.
Forgalmazza: UIP Dunafilm
Gyártási év: 2007
Bemutató dátuma: 2008. január 24.
Eredeti nyelv: angol
Műfaj: dráma
Hossz: 130 perc

Kapcsolódó cikkeink:
Szenvedély a kosztüm alatt - Vágy és vezeklés
Dario Marianelli: Atonement (a Vágy és vezeklés című film zenéje)
A 80. Oscar-díjátadás jelöltjei - Sztrájk vagy fényűzés Hollywoodban?

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Mona 2008-01-22 12:12:00
Kiváló film! Ennyire mély színészi játékot még nem láttam, azt hiszem még megnézem párszor mire megúszom a könnyezést :)))
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei