2008. február 16.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Papírsárkányok - szívszorító film barátságról és megbocsátásról

Egy újabb regény, amely életre kel a filmvásznon; egy történet, amely mindenkit megérint, egy történet barátságról, hűségről, gyávaságról és megbocsátásról. Az égen pedig olykor feltűnnek, máskor eltűnnek a színes, cikázó papírsárkányok.

Borzasztó drámaian hatna, és érzékeltetne is egyet s mást, ha azt mondanám, amint kijöttem a moziból, azonmód betértem az első utamba akadó könyvesboltba, hogy megvásárolja Khaled Hosseini regényét. Drámaian hatna, de mivel nem tettem így, ezért nem mondom ezt. Viszont azt igen, hogy még aznap megrendeltem, és másnap meg is érkezett (ó, hála neked futárszolgálat!). És nem kellett csalódnom benne. Ahogy a filmben sem.

Két tizenkét éves fiú a háború előtt álló Afganisztánban, és a köztük feszülő társadalmi különbségek (az egyikük magas rangú család sarja, a másik egy szolga fia), ráadásul az egyikük pastu, a másik pedig hazara (a pastuk üldözték és elnyomták a hazarákat, ennek oka pedig részben az volt, hogy míg az előbbiek szunnita muzulmánok, az utóbbiak síiták) - ez a kiindulópontja a Papírsárkányoknak. A körülöttük lévő káoszban Amir (Zekiria Ebrahami) és Haszan (Ahmad Khan Mahmoodzada) sárkányeregető idillje különösen megkapó: Amir meséket olvas fel írni és olvasni nem tudó barátjának, olykor a saját történeteit, melyekért Haszan rajong, közösen csinálnak mindent, látszólag teljesen egyenrangú felekként, boldogan töltik együtt idejüket. (Egy szívemnek különösen kedves jelenetben például moziba mennek, megnézni A hét mesterlövészt - sokadszorra. Annyira jól ismerik a filmet, hogy a szereplőkkel együtt mondják a szöveget, az ő világuktól oly távol eső vadnyugati hősök helyébe képzelve magukat. Szívmelengető és egyszerre mosolyogtató jelenet ez, melynek másik erőssége, hogy a magyar közönség különleges élményben részesülhet: hallhatja Charles Bronsont dari nyelven megszólalni.)

Ám hamar rájövünk, hogy túl sok a különbség a két fiú között ahhoz, hogy barátságuk valóban működni tudjon. Kiválóan mutatja ezt az a jelenet, melyben Amir legújabb történetéről beszélgetnek. A mese egy szegény emberről szól, aki talál egy varázskelyhet, és rájön, hogy ha belesír, a könnyei gyönggyé változnak. Így, hogy gazdag legyen, megöli a feleségét.
- Hogy sírni tudjon? - kérdezi Haszan.
- Gyorsan kapcsolsz - válaszolja Amir.
- De miért nem pucolt egyszerűen hagymát? - ebben a kérdésben ölt testet az egyik fiú ártatlansága, gondolkodásuk különbözősége. Az egyik oldalról ragaszkodás és hűség - ezt testesíti meg Haszan -, a másikról megfutamodás, gyávaság és árulás - ez pedig Amir -, és így egyszeriben megszületik a szemünk előtt a konfliktus. Az egyikük mindent feláldoz a másikért, a másik szemlesütve elutasítja és megtagadja barátját.

Amir az önmaga iránt - gyávasága okán - érzett dühét Haszan ellen fordítja, és ezzel, tudtán kívül, megpecsételi mindkettejük sorsát. A dolog szörnyűsége abban rejlik, hogy többé már nem lesz lehetősége a szó hagyományos értelmében bocsánatot kérni barátjától, ám végül mégis a megváltás útjára lép - a lehetőség által, melyet az élet (és Haszan) ad neki, elnyerheti a megbocsátást, így lehet még belőle jó ember. Hiszen tulajdonképpen világ életében erre törekedett, hogy olyan lehessen, mint a szolga fia; a gyáva kisfiúból ekkor válik bátor, önfeláldozó felnőtt, s bár az ezerszer megbánt hibáját már nem teheti jóvá, mégis megtalálja a maga békességét.

A film közel harminc év eseményeit meséli el, Amir tizenkét évesen apjával együtt elmenekül Afganisztánból, s csak húsz évvel később tér vissza, ám ekkor már egy számára idegen országba érkezik. Kabul utcáin, ahol annak idején a birkakebab illata töltötte be a levegőt, már dízelolaj markáns szaga terjeng, a házak romokban, a háború csak nyomorúságot hagyott maga után. A múlttal szembenézni vágyó Amir (itt már Khalid Abdalla) csak kivágott fákat és kifosztott szülőházát találja, az emlékeiben élő otthona már elveszett, ám mégis képes rá, hogy beteljesítse sorsát.

A mellékszereplők legalább olyan fontos szerepet töltenek be a film kiteljesedésében, mint a főszereplők, elsősorban Babát, Amir édesapját (Homayoun Ershadi) kell megemlítenünk. Az iráni színész mesteri átéléssel formálja meg a szigorú, ám végletekig igazságos karaktert, aki szintén küzd egy komoly konfliktussal, csak éppen ez benne zajlik, nem körülötte: fiával képtelen megbékélni, amiért nem látja benne saját magát. Az évek során - talán részben a fiával közösen átélt szenvedések miatt - aztán végül ő is beletanul az apaszerepbe, és képes lesz büszkeséget érezni Amir iránt.
Hogy milyen Baba igazságérzete, azt jól példázza az egyik jelenet, melyben éppen Pakisztánba próbál többedmagával átszökni egy teherautón, és egy orosz katona azt mondja a csempésznek: csak akkor hajlandó továbbengedni őket, ha megkapja az egyik nőt fél órára (aki mellesleg csecsemőkorú gyermekét ringatja, férje pedig mellette ül). Ekkor Baba a katona puskája elé áll, és - ugyan némi szerencsével, de mégis - megvédi az asszonyt. Amir megpróbálja visszatartani apját (nyilván, mert félti az életét), de elutasításba és szemrehányásba ütközik - az apa reakciójában: "Mire tanítottalak én téged?!" benne van világosan, mit is fájlalhat Baba.

A másik említést érdemlő mellékszereplő Amir felesége, Soraya (Atossa Leoni), akinek szintén saját személyes tragédiája van (bár ez csak elmesélés szintjén kerül elő a filmben). Vallása miatt szigorúan szabályozott életét is képes olyan derűvel viselni, hogy végül elnyeri jutalmát Amir személyében, aki utat jelent számára egy másik élethez.

Khaled Hosseini "Papírsárkányok" című varázslatos erejű regényéből David Benioff készítette el a forgatókönyvet, ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: "Mindenki nyitottan állt hozzá a különféle ötletekhez és megközelítésekhez, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy legfontosabb feladatunk hűnek maradni Khaled gyönyörű történetéhez, és megőrizni a lehető legtöbbet a könyv szellemiségéből".
És így is lett: számos párbeszédet eredeti formájában vettek át, és az író is maximálisan elégedett volt, azzal együtt, hogy tudta, Benioffnak nehéz dolga volt, hiszen a könyv gyakran ugrál az időben. A rendező, Marc Forster (Szörnyek keringője, Én, Pán Péter, Felforgatókönyv), mielőtt belevágott volna a filmbe, alaposan tanulmányozta az afgán kultúrát, így képes volt a lehető leghitelesebb képet festeni Kabulról. Érdemes megfigyelni az utcaképeket, melyeket végtelen részletességgel ábrázol, s melyek olyan szuggesztív hangulatot árasztanak, hogy az ember egy pillanatra maga is belekerül a piaci forgatagba.

Van rá mód, hogy újra jók legyünk - ez a film (és a regény) summája, a szövevényes, titkokkal tarkított történet ehhez a gondolathoz érkezik. A két fiú sorsán keresztül, küzdelmes életük tükrében saját arcunkat pillanthatjuk meg, ha elég figyelmesen nézünk. Hiszen ez a film egyszerre szól szeretetről és ragaszkodásról, vezeklésről és megbocsátásról. S bár Afganisztánban nem repülhetnek a Papírsárkányok (az afgán kormány ugyanis betiltotta a film forgalmazását és nyilvános vetítését, mondván, az alkalmas a feszültségkeltésre), nálunk február 21-én kerül a mozikba ez a felkavaró dráma. Szinte törvényszerű, hogy hatása alá kerül mindenki, aki megnézi, és kikerülni ebből a bűvkörből igen nehéz feladat.

*

Eredeti cím: The Kite Runner
Rendező: Marc Forster
A film Khaled Hosseini regénye alapján készült.
Forgatókönyv: David Benioff
Zene: Alberto Iglesias
Operatőr: Roberto Schaefer
Vágó: Matt Chesse
Szereplők: Zekiria Ebrahmi, Ahmad Khan Mahmoodzada, Khalid Abdalla, Ali Danesh Bakhtyari, Atossa Leoni, Homayoun Ershadi
Műfaj: dráma
Hossz: 122 perc
Gyártási év: 2007
Forgalmazza: UIP
Országos bemutató: 2008. február 21.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
joe 2008-03-30 08:56:50
Very nice
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei