2008. március 10.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba

Egyszerű történet. Tutyimutyi, éjjel-nappal narancsos tic-tacot ropogtató fiú és az ő legjobb barátnője, meg a karosszék. Mi lehet ennek a vége? Hát egy terhesség. Nem kívánt, persze. Egyszerű történet. És mégis van benne valami, amitől kizárólag imádni lehet.

Ellen Page elviszi a hátán a filmet, ez vitathatatlan. Na jó, kicsit besegít neki az apját játszó J.K. Simmons, meg a mostohaanyu, Allison Janney is. Valahogy a film sokkal inkább a karakterek szintjén fogott meg, mint a történetén, annak ellenére, hogy az idei Oscaron a legjobb eredeti forgatókönyv díját nyerte el.

Egy 16 éves lány, Juno McGuff (Ellen Page) teherbe esik, majd úgy dönt, megszüli a babát, hogy örökbe adhassa. Eddig - mondhatni - szokványos a sztori. Az, hogy a leendő szülőket apróhirdetésen keresztül találja, már kevésbé általános. Aztán ahová kifut a dolog… olyan majdnem sírós lesz, na. De a lényeg nem itt rejlik, hanem a címszereplő már-már zseniálisnak mondható alakításában. Ellen Page ugyanis egy korát meghazudtoló, (jó értelemben) furcsa lányt formál meg, aki úgy használja a szarkazmus által felkínált fegyvereket, ahogy csak kevesen képesek rá. (Egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy jelölték a legjobb színésznőnek járó Oscarra.) Számtalan vidám pillanatot okoz a nézőnek, humora metsző, így az alapjában véve keserű történetet észrevétlenül végignevetgélem, ami legjobb esetben is szokatlan. Egyszerű szépségével, tiszta őszinteségével Juno azonnal közel kerül a szívemhez, szívesen kísérem őt végig az útján, mely a felnőtté válásához vezet. Még akkor is, ha ez az út narancsos tic-tac-kal van kikövezve. Vagy végigszórva.

Juno apja, Mac McGuff (J.K. Simmons) első megdöbbenését lenyelve lánya mellé áll, és hamarosan az is világossá válik, honnan örökölhette Juno azt a csípős nyelvét. Mac villanásai, bár csak mellékszereplő, sokat tesznek hozzá a filmhez, a kettejük között folyó párbeszédek olykor a képtelenségig valószerűtlenek, és mégis annyira kézzelfoghatók, hogy a lehető legtermészetesebbnek érezzük őket. Tökéletesen illeszkedik a képbe a mostohaanya (Allison Janney) is, aki, bár először megütközik rajta, hogy Juno már "szexuálisan aktív", végül olyannyira belejön, hogy csuklóból torkolja le az ultrahangot végző technikust, nem kis elismerést vívván ki magának ezzel a nevelt lányától.

Az örökbefogadó szülők, Vanessa és Mark (Jennifer Garner és Jason Bateman) kezdeti látszólagos idilljéről hamar kiderül, hogy hátterében valójában elfojtott vágyak és ki nem teljesedő sorsok állnak, így hamarosan be kell következnie az elkerülhetetlennek... Vanessa már-már betegesen vágyik rá, hogy anya lehessen, pontosan megtervezett életéből kizárólag ez hiányzik, csak ez, hogy igazán boldog lehessen. Mindeközben azonban elfelejti megkérdezni férjét, hogy vajon ő is ugyanennyire vágyja-e a "kakis és bömbölő" kicsit, hiszen számára természetes, hogy mindketten ugyanazt akarják. Marknak azonban éppen Junora van szüksége ahhoz, hogy rájöjjön: nem gyereket, hanem zenészi karriert szeretne, és nem biztos, hogy az olyan jó, ha a számára legfontosabb dolgok a pincében sorakoznak papírdobozokba száműzve.

Mindenki fejlődik a filmben: Juno megérti, mit jelent átlépni a felnőtt életbe, megküzd a világgal, mely furcsa fintorral az arcán figyelni gömbölyödő hasát. Bleeker (Michael Cera), akiről - csendességéből és visszafogottságából adódóan - senki sem hinné, hogy Juno gyermekének apja, megtanul kiállni magáért, és végül el is éri célját. Mark rájön, hogy elhibázta életét, és változtat ezen, Vanessa pedig belátja, hogy túlságosan önzőn akarta ezt a gyereket. Így nem csak egy kislány nővé érésének lehetünk tanúi, hanem a számos küzdelemnek, melyek a különböző sorsok, különböző személyiségek legkülönfélébb problémáiból fakadnak.

A rendező, Jason Reitman ("Köszönjük, hogy rágyújtott") biztos kézzel nyúlt Diablo Cody forgatókönyvéhez, és olyan filmet alkotott belőle, mely egyszerre gondolkodtat és fakaszt mosolyra, a képi világ izgalmas, és a jelenetek is tökéletesen vannak formába öntve. A film producerei között olyan nevek is szerepelnek, mint John Malkovich-é, ami némelyeknek talán már önmagában is garanciát jelent egyre s másra, és tény, hogy az alkotógárda valóban nem okoz csalódást.
Végeredményben a Juno egy szerethető, bájos történet, középpontjában egy karizmatikus személyiséggel, aki még azt is az ujjai köré tudja csavarni, aki nem is szereti a narancsos tic-tac-ot.


Kapcsolódó cikkeink:
Juno, a terhes tini sztorija egy sztriptíztáncos forgatókönyvéből
Oscar-díj 2008 - a legnagyobb nyertes a Nem vénnek való vidék

*

Juno
Rendezte: Jason Reitman
Forgatókönyv: Diablo Cody
Zene: Matt Messina
Főbb szerepekben: Ellen Page, Michael Cera, Jennifer Garner, Jason Bateman, J.K. Simmons, Allison Janney
Hossz: 97 perc
Gyártási év: 2007
Forgalmazza: Best Hollywood
Bemutató: 2008. március 13.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Zeno 2010-09-02 11:42:02
Nagyon jó kritikát írtál, kedvet kaptam a filmhez.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei