2008. március 19.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Távcsövön át a világ - Hallam Foe különös története

Távolról figyelni a világot. Az embereket. Felmászni egy fa tetejére, egy távcsővel, és leírni az eseményeket egy kis füzetbe. Dokumentálni. Ez a gyógyszer egy öngyilkos édesanyára? Hallam Foe-nak igen. Csak aztán jönnek a rögeszmék, a vádaskodás, a gyűlölet. Lehet, hogy nem is alaptalanul?

Sose költöznék tetőtéri lakásba. Ha netán mégis, garantáltan redőnyt rakatok a tetőablakokra. Mert sose lehet tudni, hogy ki figyel a szemközti házból. Vagy épp a saját tetőnkről. A kukkolás valami egészen felkavaró dolog - nyilván annak is, aki les (csak más értelemben), de én most inkább a meglesettek szemszögéből nézném. Egy idegen belemászik a legintimebb magánéletünkbe, kiszolgáltatottá válunk, és még csak nem is tudunk róla. Ez az egyik sarkalatos pontja a Hallam Foe-nak.

A másik az a legalábbis ambivalens viszony, mely a címszereplőt halott édesanyjához fűzi. Hallam (Jamie Bell) egy 17 éves kamasz, aki képtelen túltenni magát anyja elvesztésén. Már-már beteges módon ragaszkodik az asszonyhoz, és mivel halálának körülményei nem egészen tisztázottak, a legkézenfekvőbb dolgot teszi: gyilkossággal gyanúsítja mostohaanyját, Verity-t (Claire Forlani). Persze eleinte nem szemtől szemben, de végül eljön az is, s mikor lelepleződik (pótanyu megtalálja a naplóját, melyben minden meglesett eseményt rögzít, többek között a nő szeretkezéseit apjával), a furcsa fiú távozni kényszerül. Mielőtt azonban nagyon sajnálni kezdenénk a megvádolt mamit, - aki egyébként egy igen-igen dekoratív, titkárnőből nagyasszonnyá magasztosult, gonosz tekintetű, öntudatos nő - le kell szögeznünk, hogy bár nem gyilkos, valami valóban nincs rendben vele. Nagyon nincs.

Szóval várja Hallam-et a nagyváros, Edinburgh, ahol hamar talál magának figyelni valót. Jamie Bell, akit gyerekként már láthattunk a Billy Elliot című film címszereplőjeként, most sem okoz csalódást. Van a tekintetében valami hátborzongató, valami, aminek hatására az ember legszívesebben elfordítaná a fejét, de aztán mégsem bírja megtenni. Fura jelenség, a kitömött mosómedve sapkájában, amint anyja ruhájába bújik, és összerúzsozza az arcát. Anyja iránti érzései az abnormalitás határát súrolják - és csak olaj a tűzre, mikor az utcán meglát egy lányt, aki megszólalásig hasonlít rá. Követni kezdi, és annyira elszánt, hogy állást szerez a hotelben, ahol a lány dolgozik, mert a közelében szeretne lenni. Konyhai kisegítőből hordár lesz, éjszakánként pedig Kate-et (Sophia Myles) lesi egy toronyból. A külvilág eseményei csak olykor-olykor hatolnak be saját, belső világába, melynek középpontjában az anya áll, illetve Kate, akiben őt véli felfedezni. Mikor azonban közelebb kerülnek egymáshoz a kelleténél (egy átmulatott éjszaka után a lány lakásán köt ki), először kihátrál, vagyis képtelen ágyba bújni a hasonmással. Tiltakozása egészen másnap délutánig erős lábakon áll, mikoris az egyik üres szobában véletlenül találkoznak… Na igen, Freud-nak ehhez bizonyára volna egy-két szava. Vagy csak bólogatna.

Látszólag ez a kapcsolat kiránthatja Hallam-et a gödörből (elnézést, legyünk stílusosak: leránthatja a tetőről), és segítségére lehet abban, hogy feldolgozza ami édesanyjával történt. Egészen addig látszik ez így, míg meg nem jelenik a hotelben apuka (Ciaran Hinds) és mostohamami, hogy szívességet kérjenek a fiuktól. Ekkor következik be az a bizonyos kattanás, aminek hatására Hallam úgy érzi, csak egyetlen módon bosszulhatja meg anyja halálát: ha megöli Verity-t, méghozzá ugyanúgy, ahogyan ő tette ezt az édesanyjával (legalábbis a ifjúi fantázia szerint). Szerencsére még éppen időben észhez tér, és mégsem teszi tönkre az egész életét, csak majdnem. Viszont ez elég ahhoz, hogy az apja végre őszintén beszéljen vele az anyja haláláról, úgy, ahogyan már az első percben kellett volna.

Nagyon nehéz megfogni azokat a dolgokat, amik az emberen belül játszódnak. A küzdelmet saját magunkkal, az elveszített csatákat, a megnyert háborút. A Hallam Foe készítőinek ezért volt roppant nehéz dolga - hiszen a film nagy része a főszereplőben zajlik, és mégis sikerült úgy érzékeltetni, úgy leírni, hogy a néző teljes mértékben azonosulni tudjon a szenvedő fiatalemberrel. A rendező, David Mackenzie (Young Adam, Asylum) így nyilatkozott a filmmel kapcsolatban: "Ez a történet arról szól, hogyan jut túl egy fiatalember anyja öngyilkosságán. Ez a film egy szerelmi történet, egy meghiúsult bosszú története, a felnőtté válás története. Ez a film azért készült, hogy élvezzék a nézői."
Hát mi élveztük.

*

Hallam Foe
Rendező: David Mackenzie
Látványtervező: Tom Sayer
Jelmez: Trisha Biggar
Vágó: Colin Monie
Operatőr: Giles Nuttgens
Forgatókönyv: Peter Jinks regénye alapján írta Ed Whitmore és David Mackenzie
Producer: Gillian Berrie
A főbb szerepekben: Jamie Bell, Sophia Myles, Claire Forlani, Ciaran Hinds
Műfaj: dráma
Hossz: 95 perc
Gyártási év: 2007
Korhatár: 16 év
Bemutató: 2008. március 20.
Forgalmazza: Budapest Film

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei