2008. április 12.Köteles Anna
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Titanic Filmfesztivál - La France

Dúl az első világháború. Egy francia fiatalasszony, Camille férfiruhába öltözik, hogy megtalálja a fronton harcoló férjét. Háborús film csatajelenetek nélkül, különös dalokat éneklő katonákkal Serge Bozon kísérleti filmjében, az ifjabb Depardieu vendégszereplésével.

Camille (Sylvie Testud) otthon várja a háború végét és férje leveleit. Egy nap egy olyan levelet kap, amelyben férje, François (Guillaume Depardieu) megkéri, hogy ne írjon többet, hisz úgysem fogja látni soha többé. Camille azonban ezt nem hagyja annyiban: férfiruhába bújik, hogy megkeresse François-t a fronton. A film azt követi végig, hogyan vándorol Camille egy kisebb katonacsoporttal Hollandia felé. Tulajdonképpen ráerőlteti magát a katonákra, akik kémnek gyanítják a fiatal fiúnak kinéző asszonyt. Végül azzal sikerül elfogadtatnia magát, hogy kigyógyítja őket a gombamérgezésből, amit az előző esti vacsora okozott.
Camille és a katonák között nem alakul ki bizalmasabb viszony, erről a parancsnokuk (Pascal Greggory) is gondoskodik, mert rendre utasítja, hogy ne terelje el emberei figyelmét mindenféle zagyvasággal. A katonák nem gyanítják, hogy Camille nő, csak azt érzik, hogy valamitől más, mint ők. A parancsnok ki is jelenti, hogy sosem fog hozzájuk tartozni igazán. Pedig a fiúvá maszkírozás sem sikerül meggyőzőre, és noha a Camille név a franciában férfinek is adható, az asszony még a hangját se változtatja el, hogy fel ne ismerjék. A csapat tagjai azért néhány dolgot elmesélnek Camille-nak. Mesélnek Atlantiszról, a csodálatos víz alatti országról amelyről álmodozni szoktak, és hogy ismertek egy katonát, Phillipe-t, aki a halál közelségétől és a sok nélkülözéstől elveszítette a hitét.
Camille előtt fokozatosan feltárul a háború világa. Bár véres harcot nem lát, de a háború hatását jól megfigyelheti a társain, akik inkább szánni valóak és reményvesztettek, mint erőszakosak és félelmetesek. Kezd úgy tűnni, Camille céltudatosabb és erősebb valamennyiüknél.
A cselekmény majdnem végig a természetben játszódik, erdőkben, folyók mellett, hegyek között vándorolnak, emberekkel alig találkoznak. A rendező egy olyan, ritkán használatos filmanyagra vette a jeleneteket, amely az éjszakai felvételeknek egyedi megvilágítású, úgynevezett "akvárium-érzetet" kölcsönöz. Serge Bozon-t leginkább az a feladat izgatta, hogyan tegye a háborút és a szerelmet a film középpontjába, miközben gyakorlatilag egyik sincs konkrétan ábrázolva.

A La France-ban nincs aláfestő zene, csak a természetet és az emberek látjuk, viszont a katonák többször dalolni kezdenek. A legváratlanabb helyzetekben előkapják saját kézzel eszkábált hangszereiket, és különös szövegű és hangulatú dalokat énekelnek, melyek látszólag egyáltalán nem illenek a film hangulatához. Az egyik daluk leginkább valamelyik Beatles-nótára emlékeztet, a másik, amit újra és újra elénekelnek, egy vak lány dala. "Én, a vak lány…" - kezdik énekelni merev arccal a meglett katonák, és ez meglehetősen furcsán hangzik a szájukból. A szövegek értelme nehezen kibogozható, mintha a háború zűrzavarára utalnának, és a férfiak azért énekelnének, hogy megnyugtassák magukat a nehéz időkben. A néző gyanítja, hogy szándékos elidegenítő elemről van itt szó. Maga Serge Bozon nagy hangsúlyt fektetett ezekre a dalokra, melyeket a popsike stílusba helyez. A popsike egy pszichedelikus irányzat, és a hatvanas évek végén indult Nagy-Britanniából. A La France dalai egyesítik a brit popsike és a kaliforniai "napfény-pop" elemeit. Az előbbiekre az ideges, fanyar, hajszolt jelleg, míg az utóbbira a lassú, hallucinogén, légies hangulat a jellemző. Az pedig, hogy ellenkező nemű színész énekli egy másik nemű dalát - ami utalhat Camille szerepcseréjére is - egyáltalán nem szokatlan, vallja a rendező, hisz így tett pl. Ricky Nelson a Rio Bravo (1959) című filmben vagy Marilyn Monroe A folyó, ahonnan nincs visszatérés-ben (River of No Return, 1954) és Marlene Dietrich a Bűntanyában (Rancho Notorious, 1952).

A színészek játéka egyszerű és keresetlen, semmi túlzás, semmi individuális plusz, kivéve talán Guillaume Depardieu-t. A Camille-t megformáló Sylvie Testud-öt és a parancsnokot alakító Pascal Greggory-t egyébként a Piaf című filmben láthattuk legutóbb (La Môme, 2007).

A La Frace egy érdekes kísérletnek tekinthető. Aki nyitott az újításokra, eredeti ötletekre, és nem feltétlenül vágyik teljes belefeledkezésre, annak tetszeni fog Serge Bozon munkája.

*


La France
Nyelv: francia (angol felirattal, igény szerint magyar hangalámondással)
Titanic-szekció: Francia zátonyok
Rendezte: Serge Bozon
Forgatókönyv: Axelle Ropert, Serge Bozon
Operatőr: Céline Bozon
Vágó: François Quiqueré
Zene: Benjamin Esdraffo, Mehdi Zannad, Laurent Talon
Szereplők: Sylvie Testud, Pascal Greggory, Guillaume Verdier
Hossz: 102 perc
Gyártás éve: 2007
Honlap: www.lafrance-lefilm.com
Vetítés: 04. 12. 18:15 Toldi Mozi

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei