2008. június 12.Pákozdi Dávid
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Made in Hungária - megtalálták Fenyő Miklós Ricky-jét

A tervek szerint 2009. február közepén mutatják be Fenyő Miklós és a Hungária együttes történetét feldolgozó mozifilmet. Sikerült kiválasztani a két főszereplőt is, akiket nagyjából ezer pályázó közül ért az a megtiszteltetés, hogy a rock'n'roll itthoni hangulatfelelőseinek zenés filmjében szerepeljenek.

Bártfai Andra, a Next Station Produkciós Iroda sajtósa tájékoztatása szerint Fenyő Miklóst Szabó Kimmel Tamás, míg női társát Kiss Tünde alakítja majd. A filmet Fonyó Gergely rendezi, az ő dirigálásához köthető a Tea elnevezésű sitcom és a Tibor vagyok, de hódítani akarok című játékfilm is.

Tavaly végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Szabó Kimmel Tamás és ugyancsak 2007-ben mutatkozott be a moziba járó közönségnek a Megy a gőzös Körte Kázmérjaként. A Made in Hungária Ricky nevű főszereplőjéről nem lesz nehéz kitalálni, hogy Fenyő Miklós fiatalkori énje, egy kicsit átfazonírozva és a mai igényeknek megfelelően újratálalva. Története szerint családjával külföldre disszidált, majd újra hazaköltözött, de addigra teljesen elvarázsolta az amerikai életérzés. Mivel rajongásig szereti a rock'n'roll zenét, saját együttest alapít, ezzel megalapozva a Hungária hosszantartó sikeres menetelését.

2001-ben mutatták be először a Made in Hungária című musicalt a József Attila Színházban és mind a mai napig sikerrel játsszák. A film táncos jeleneteinek koreográfusa Tihanyi Ákos lesz, az ő nevéhez a József és a színes szélesvásznú álomkabát köthető.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
krizo 2010-01-11 19:56:26
Láttuk a filmet is és a szinházi előadást kb 4-szer.
A szinházi előadás szuper volt.
Üdv
www.krizoekszer.hu
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei