2009. január 22.Kristóf Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Psycho - A félelemkeltés fejlődése

Közel ötven évvel az Alfred Hitchcock rendezte Psycho bemutatása után a filmet ma is remekműnek tartják, ám érdemes figyelembe venni, hogy azóta több generáció is felnőtt az egyre naturalisztikusabb ábrázolással élő filmeken. Vajon a finom, hátborzongató megoldások mennyire szögezik a székekhez a Freddy Kruger-en és a Fűrész egyes részein edződött filmbarátokat?

Amikor 1960-ban megjelent a filmvásznon Norman Bates története, a moziban kígyóztak a sorok, a kritikusok meg eleinte nem túl nagy érdeklődéssel tekintgettek az amúgy elismert Hitchcock új munkájára, ami aztán bevonult a filmtörténelem nagy alkotásai közé. A zuhanyzós jelenetet még az is felismeri, aki nem látta a filmet, és Bates alakja az egyik legismertebb sorozatgyilkossá avanzsálódott a hatvanas években. A cselekmény lényegében igen egyszerű, egy sikkasztó titkárnő történetével indul, aki a pénzzel elhajt a városból, és éjszakára egy út menti motelban száll meg, ahol a fiatal Norman Bates a tulajdonos. A nőt aztán zuhanyzás közben megöli egy "idős asszony". A titkárnő után induló testvér, a barát, és a felfogadott magánnyomozó mind eljut a motelba - és lassan fény derül rá, hogy valami nem stimmel Bates körül, és a motel mellett álló házban lakó édesanyával sem, akitől Norman láthatólag tart.


Psycho


Hitchcock filmje a maga korában ijesztő volt és sokkoló, a mai embernek inkább egy klasszikus alkotás, ami inkább a feszültségkeltésre, és annak árnyalataira fókuszál. Ma már a legtöbben úgy tekintenek a filmre, mint egy műfaj meghatározó darabjára, és sajnos az érzékeinket "elbutító" mai thrillerek és horrorfilmek legtöbbje nyilvánvalóvá teszi, hogy merre tart a filmgyártás, és a piaci igények. Igaz, ma is készítenek olyan filmeket, melyekben az emberi félelmet és annak tartományait próbálják középpontba állítani, de mindinkább az figyelhető meg, hogy a félelmet átveszik az erőszak egyre perverzebb megnyilvánulásai, és a félelemkeltés lényege elvész. Úgy fogalmazhatnánk, hogy a mai filmek nézése közben nem a borzongás munkálkodik bennünk, hanem az undor.

Egy régi filmet nézve, mint amilyen a Psycho is, elgondolkodik az ember, hogy az eszközök mennyire megváltoztak, mennyire másként értelmezik az ember legbensőbb félelmeinek feldolgozásával járó problematikáját. A Hitchcock-szerű alkotások egyik nagy előnye, hogy az ember egy bizonyos kor után már nem csak a zombi és láncfűrészes gyilkosok filmjeiben keresi a borzongást, hanem visszanyúl egy kézzelfoghatóbb, és bensőségesebb forráshoz, amivel azonosulni tud. Erre tökéletes példák az oly népszerű film noir-ok, amiknek öröksége még ma is fellelhető bizonyos filmekben, és jellemző, hogy ezek az alkotások valahogy mindig ismertté válnak, és nem hírhedtté. A film noir "varázsa" abban rejlett, hogy hétköznapi emberek és karakterek jelentek meg a vásznon, és mindig olyan helyzetbe kerültek, amitől a néző titokban mindig is félt, és a természetfeletti élmények, vagy a szélsőséges helyzetek nem rugaszkodtak el a realitástól. Ezeket a félelmeket nem szörnyek gerjesztették, hanem a valóság - kissé durvított formában, de nem elferdítve azt.

A Psycho-ban minden benne van, ami egy jó thrillerhez szükséges. A világítás "játékossága", ahogy rátelepszik az érzékleteinkre, a szokatlan, sulykoló, de mégis lecsupaszított dallamok, amik egyenesen az ember arcába vágják a különféle hatásokat - a zuhanyzós jelenet visító hegedűje tökéletes a maga a nemében -, a színészek nem túl belemagyarázós, szikár játéka, mely az atmoszféra megteremtéséhez tökéletes, és a rendezői látásmód, mely a korai műfajt tekintve Hitchcock-nál testesült meg. És ne feledkezzünk meg a történetről sem, mely Robert Bloch regénye alapján készült. Mind kitűnő adalékok egy nagyszerű filmhez.


Norman Bates (Anthony Perkins)


Mégis, amikor az ember végignézi Hitchcock remekművét, valahogy nem tudja értelmezni, hogyan kerülhetett az oly divatos műfaj ilyen válságba, amikor a nagy elődök ilyen filmeket készítettek. Ezt nem nevezhetnénk fejlődésnek, hiszen a mai filmek nem a szorongásainkkal, hanem a szemünkkel akarják elérni azt a hatást, hogy féljünk. Ám ez nem félelem. Ez valami métely, amiben ugyan vannak ötletek, de sajnos a sztorit legtöbbször megöli a "látvány", és a néző egyre edzettebb lesz. Ennek hatására már nem azt érzi, amit egy Psycho nézése közben, ahol véleménye szerint a filmben oly kevés a látnivaló, és túl sok benne a szöveg. Sajnos a ma generációja egy bizonyos kor után vagy elkezdi ezeket a filmeket nézni, vagy az annyira magasztalt rendezők alkotásai néhány évtized múlva csak a filmesek körében lesznek ismertek, hiszen ki akar fekete-fehérben egy képileg ugyan ötletes, de látványban inkább a fantáziánkat előcsalogató képsorokat nézegetni?

Mindent egybevetve, a múltban való vájkálás nem feltétlenül jelent jót, és nem feltétlenül jelent rosszat. A fejlődés útjába nem lehet állni, ez tény, de a minőség és az emberi tűrőképesség mércéjének nem szabadna itt kezdődnie, és egyben itt is érnie véget.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2018 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Tilos 2009-03-27 15:05:36
Nagyon korrekt kritika.

Csatlakozott:

2008-09-24

Írt kommentek:

37 db

katika 2009-01-26 12:30:55
Ez tényleg egy klasszikus,én még a mai napig félek amikor nézem,pedig már kívülről tudom a történetet.
Mindenesetre a mai filmek tényleg vérengzősek
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei