2009. március 7.Kristóf Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Kwaidan - Masaki Kobayashi szellemhistóriái

A japán filmtörténelem két jelentős rendezője határozta meg évtizedeken át a szigetország filmkészítésének és látásmódjának arculatát, aminek köszönhetően mára olyan klasszikus alkotások állták ki az idők próbáját, mint Kurosawa: A hét szamuráj, vagy Kobayashi: Kwaidan című filmeposza. A Kwaidan egy zseniális rendező munkája, és nem véletlen, hogy 1965-ben a Cannes fesztiválon a zsűri különdíját kapta.

Egy film, melyben négy különálló történet enged betekintést a japán kísértettörténetek világába. Minden kultúrának megvannak a saját rémtörténetei, szellemekről szóló meséi, avagy olyan elbeszélések, melyek az ember félelmének vetületei a valóság és a képzelet között. A kwaidan jelentése is erre utal: kísértethistóriák, melyek végigkísérik japán gazdag történelmének és művészetének fejlődését. A félelem mindenhol ott van, és Kobayashi a művészet tökéletesített eszközeivel próbálta megteremteni e sajátos kultúrával rendelkező ország egyedi hangulatát.

Szó sincs ijesztgetős, olcsó rémfilmről, ezek a történetek kidolgozott, jól felépített karaktereken és látványon alapszanak, néha ugyan úgy érezzük, mintha az idő megállt volna, de aztán annál nagyobb lesz a katarzis, és egyik történet végén sem marad bennünk hiányérzet. A rendező koncepciója nyilván a képekben rejlő lehetőségek teljes kiaknázása volt, egy nyugodt, a kamerával biztonságosan mozgó operatőrrel (Yoshio Miyajima) felvértezve, aki csodálatos és egyben ijesztő hangulatot teremtett. A kultúra gazdagsága, és a mögötte megbúvó sötét erők - színek és mély tónusokban összeolvadó árnyékok, mely körül a köd ott tekergőzik, mint valami túlvilági kígyó.

A történetek mindegyike hordoz magában lélektanilag fontos momentumokat, lehet szó szamurájokról, vagy egyszerű favágóról - a cselekmény bontakoztatja ki a jellemeket, és a történet nyújtja a borzongás élményét. Kobayashi látásmódja egy kicsit misztikus, egy kicsit szürreális, mégsem érzi azt az ember, hogy elvont fogalmakkal küszködne a film nézése közben. A történetek eltérő alaphelyzetei aztán a cselekmény haladtával képletesen, de találkoznak, hiszen a természetfeletti világ, és az erre reagáló ember reakciója szinte majdnem ugyanaz, rangtól és gazdagságtól függően. A kivételt, talán a harmadik történet jelenti, ahol Hoichi, a vak dalnok, aki éjszakánként szellemeknek énekel, miután tragikus sorsa beteljesedik, nem hátrál meg, és a legenda, mely körbefonja tovább élteti.

A látványvilág Kobayashi filmjében furcsa keveréket képez. A legtöbbször műtermi megoldásokkal élő rendező érdekes színkavalkádot teremt, ami többnyire hangulatot akar kifejezni - az égbolt látványa például olyan, mintha akvarell lenne. Nem véletlen, hogy az első történetben, melyben a szegénységtől menekülni akaró szamuráj elhagyja feleségét, már az első képkockával megteremti a szereplők társadalmi helyzetét, így a néző megérti a szamurájt, ám az asszony könyörgése, aki éjjel-nappal fon, ellentétben áll az első benyomásokkal. A történet már az elején kimondja, szavak nélkül, hogy a nagyravágyás olykor elvakítja a tiszta érzelmeket. Ezt idővel a szamuráj is belátja, aki azóta újra megnősült, de hiába a házassággal jött gazdagság, a boldogság ott maradt abban a házban, az előző feleségével együtt.

A hó asszonyának története minden más kultúrában megtalálható ilyen-olyan formában: a hazafelé tartó favágó, aki végignézi, hogyan öli meg egy szellemasszony a társát, és az ígéret, miszerint, ha elmeséli a látottakat bárkinek is, akkor halállal fog lakolni. A hó asszonya tökéletesen tükrözi Kobayashi fénnyel és színekkel való játékát. Mikor az asszony felbukkan, hirtelen minden rideg kékben fürdik, dermesztő hangulatot idézve. Ez igazán a történet végén éri el csúcspontját, amikor a meleg, családias ház belseje, a fogadalom megszegése után átmegy a már ismert kék árnyaltokba, és az előbb oly barátságos környezet, hirtelen a félelem színterévé válik.

Masaki Kobayashi kivételes tehetségű rendező volt, és a Kwaidan munkáságának egyik legjobb alkotása. A rendezőnek sikerült ezeket a történeteket olyan formában megjeleníteni, amik hűen tükrözik a kwaidan lényegét. A misztikum, a gyökerek, a legendák és mesék megelevenedése, korszakokon átívelő emberek és sorosok találkozása az ismeretlennel. Szellemek, túlvilági teremtmények, vagy saját félelmeink: ezek mind részei a Kwaidan történeteinek, ahol nem a természetfeletti lények ábrázolása volt az elsődleges cél, hanem az ember reakciója.

***


Kwaidan
Műfaj: horror
Hossz: 135 perc
Gyártás éve: 1964
Rendező: Masaki Kobayashi
Író: Lafcadio Hearn
Forgatókönyvíró: Yôko Mizuki
Zeneszerző: Toru Takemitsu
Operatőr: Yoshio Miyajima
Vágó: Hisashi Sagara
Szereplők: Tatsuya Nakadai, Katsuo Nakamura, Keiko Kishi, Rentaro Mikuni

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei