2009. március 11.Nagy I. Dániel
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Puskás Ferencről az oldalvonalon innen s túl - Interjú Almási Tamással

Csütörtökön kerül a mozikba Almási Tamás új dokumentumfilmje Puskás Ferencről. Ennek apropóján beszélgettünk a rendezővel a Hollán Ernő utca egyik kávézójában egy szűk órát, hogy kicsit többet megtudjunk magáról a moziról, a futballcsillag életéről, és a rendezésről általában.

Az interjú kezdetekor, mikor még a diktafon sem forog, Almási Tamás elnézést kér, ha fáradtnak tűnne, sok a munka most, hogy a filmet lassan vetíteni kezdik a mozikban. Ezen egy percig meg is lepődök, mert bármit is mond a rendező, látszik, hogy saját gyermekéről szívesen beszél, nehéz elképzelni azt a pontot, amin túl már terhes lenne akár a Puskás Hungary-ról, akár saját munkájáról mesélnie. Így aztán egy hosszúkávé és egy répatorta társaságában kíváncsian nyomom meg a rec gombot, hogy többet is megtudhassunk a témával kapcsolatban.

Mostanában, a film premierjének közeledtével sűrű lehet a programja. Mennyi ideig tart a promóciós időszak?

Almási Tamás: Ebben nem én vagyok a szakember, engem alkalmaznak. A sajtófőnök, a producer, vagy a forgalmazó szól, hogy hova kell mennem, kik várnak, milyen sajtóorgánumok. Részben felemelő, nagyon jó érzés, de jobban fáraszt, mint a forgatás maga. Nem csak azért, mert részben hasonló kérdésekre kell válaszolni, hanem azért is, mert egy filmet nehéz elmesélni. Ez olyan, mint hogyha egy balett táncost megkérnének, hogy mesélje el, hogy az előadásában mi az újszerű, mi a más.

A film társ-producere, Neményi Ádám említette a minap tartott sajtótájékoztatón, hogy a 2005-ben megjelent, Puskás Ferencről szóló könyv kapcsán merült fel először egy film elkészítésének a gondolata. Ön hogyan került kapcsolatba a produkcióval?

Almási Tamás: Engem Varga Gábor, a Filmplusz Kft producere hívott fel, hogy elvállalnék-e egy dokumentumfilmet Puskás Ferencről. Eleinte hezitáltam, mert akkor egy játékfilmem végső munkálatainál tartottam, és megfogadtam, hogy nem fogom túlvállalni magam. Ezért először kértem két nap gondolkodási időt, de végül a telefonbeszélgetés végére igent mondtam. Ez talán azzal magyarázható, hogy az embernek vannak szerelmei, számomra a futball ezek közé tartozik. Ha tehetem, minden mérkőzést megnézek a TV-ben, és magam is játszottam, ezért aztán nem kellett noszogatni. Egyáltalán a sporttal igen erős a kapcsolatom, főként a csapatjátékokkal. Ez valahol párhuzamba állítható magával a filmkészítéssel is, hiszen ott is hasonló csapatmunka van, mint ezekben a sportágakban, ezt pedig mérhetetlenül sokra becsülöm és nagyra tartom. Mint amikor a játékosok egymást segítik, egymásnak adnak jó passzokat, közösen cselekednek. Egyedül esetleg nem tud boldogulni egy jó játékos, de meghatározhatja a csapat teljesítményét.

Amikor elvállalta ezt a feladatot, akkor mi motiválta Önt? Puskás Ferenc személye volt a meghatározó, vagy már régebb óta foglalkoztatta a gondolat, hogy egy nagy formátumú magyar személyiségnek, egy "hungaricumnak" ilyen formában emléket állítson?

Almási Tamás: Előre nem gondolkodtam ezen. Abban a pillanatban, amikor ezt elvállaltam, azonban rögtön tudatosodott bennem, hogy Puskás a legismertebb magyar. Nem csak egzakt felmérések, hanem a szubjektív tapasztalataim szerint is, hiszen akárhol jártam a világban, még ha azt nem is tudták, hogy Magyarország hol van, de azt tudták, hogy Puskás magyar. Ezt tudtam, és ebből rögtön következett is számomra, hogy a legismertebb magyarról filmet készíteni elképesztő felelősség. A producerek pedig azt szerették volna, ha nem egy belterjes, hazai dokumentumfilmet készítenénk, hanem egy nemzetközi piacon is eladható, nagyléptékű művet. Először végig kellett gondolnom, hogy hogyan lehet ennek a felkérésnek, illetve magának a kihívásnak megfelelni. Először megírtam a "rendező szempontjai" című elképzelésemet. Persze ezt elküldtem a producereknek is, és végül a film ennek mentén készült el.

Az első pontja tehát az lett, hogy egy nemzetközi igényeknek megfelelő filmet készítsenek, hiszen Puskás Ferenc személye, ahogy Ön is fogalmazott, egy "hungaricum". Mi kell ennek a bemutatásához?

Almási Tamás: Olyan formai kivitelezés, ami inkább játékfilmekre jellemző. Ez jelent digitális utómunkát, bizonyos trükköket, vagy kamerahasználatot, a hang és képfelvétel igényességét. Ha pedig a technikai kérdéseken túllépünk, akkor megemlíthetjük a dramaturgiát és a zenét is. Arra gondoltam, hogy nem egyszerűen egy Puskás életrajzi filmet készítünk, hanem egy mozit, ami azok számára is érdekes vagy izgalmas lehet, akik nem szeretik a focit. Gondoljunk csak sok nő társunkra, de a férfiak között is vannak, akik nem futballrajongók. Ahhoz, hogy ők is élvezhessék a filmet, egy kedvelhető, követhető történetet kellett "összerakni" függetlenül attól, hogy Puskás cseleit szeretik-e, vagy a lövéseitől elájulnak-e. Ehhez Dés László, kitűnő zeneszerző, és egyben barátom olyan zenét komponált, ami a játékfilmes struktúrában szerkesztett anyagot megsegíti, megemeli, néhol ellenpontozza, de mindenképpen érzelmi hatást ér el. Ez egy dokumentumfilmnél nem lenne követelmény, de egy játékfilmnél már igen. Visszatérve ahhoz a célkitűzésünkhöz, ami a film nemzetközi forgalmazását illeti tudtuk, hogy ez működhessen, Puskás Ferenc életének olyan szereplőit is meg kell megkeresnünk, akik sztárok voltak akkortájt akár a futball világában, akár más területen. Készítettünk egy listát, hogy kikkel szeretnénk forgatni, ez volt a második pont. Hála istennek, a felsoroltak közül alig-alig akadt olyan, akit nem értünk el. Olyan pedig egyáltalán nem volt, aki nem vállalta volna. Így kerültünk kapcsolatba többek között Pelé-vel, vagy Michel Platini-val. Arra viszont mindvégig ügyeltünk, hogy ne azért szólaljanak meg, mert hírességek, hanem azért, mert Puskás életének egy bizonyos szakaszában valamilyen szerepet játszottak, vagy mert Öcsi életének egy-egy fordulópontjáról van határozott véleményük. A harmadik, amit kiemeltem, az az volt, hogy milyen nehézségekkel járhat egy olyan emberről filmet készíteni, aki akkor még élt, köztünk volt, de betegsége miatt már nem beszélőképes, ezért aztán interjút sem lehetett vele készíteni. Ami még nehezebb volt, hogy meg sem tudtuk tőle kérdezni, hogy "Öcsi, az tényleg úgy volt, amikor azt berúgtad", vagy "igaz-e, hogy letoltad a gatyádat", hogy ismert legendákról szóljak. Ezt egyszerűen el kellett vetni, és így nem volt más lehetőség, mint hogy visszanyúljunk az alapokhoz. Úgy döntöttünk, hogy a levéltárakban, a korabeli sajtónál kezdjük. Nem arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan emlékezett vissza 76 évesen a Puskás erről, vagy arról egy interjúban, hanem hogy akkor, `49-ben vagy `53-ban mi is történt. Ez egy elképesztő munka, csak a film vége főcíme körülbelül 5 percig tart amíg felsoroljuk a levéltárakat és a különböző forrásainkat. Ezen túl fontosnak tartottam, hogy minél több archív felvételt be tudjunk gyűjteni, nem csak Magyarországról, hanem, követve Puskás életpályáját, a világ minden tájáról. Ahogy a film végén említjük is, az Antarktiszon kívül minden földrészen megfordult. A társ-producere a filmnek, Neményi Ádám szerződést kötött a Puskás családdal, és ily módon személyes levelezéshez is hozzájuthattunk, beszélhettünk feleségével, későbbi özvegyével, aki egyébként abszolút nem szereplő alkat, mondhatni nem is nagyon szerepelt még filmben. Nem volt könnyű megszólaltatni, hiszen ez valamilyen módon ellenkezik a személyiségével, valószínűleg azért, mert az Öcsi volt mindig reflektorfényben. Tehát így kapcsolatba kerülhettünk vele is, Puskás húgával is, ami lehetővé tette, hogy az életének intimebb részleteit is megismerjük.

Mindezeken túl voltak feltételezéseim, miszerint létezik Puskásról dosszié, vagy legalábbis valamilyen anyag, amit még a történészek egy része is kétkedéssel fogadott. Sokszor úgy is tűnt, hogy feleslegesen küldtem a kollégámat, Kőrösi Gábort levéltárba, mert nem talált semmit. Egy év kutatás után egyszercsak előkerült. Nem azért nem bukkantunk rá korábban mert titkolták, hanem mert nem volt még feldolgozva. Ezért aztán mi szembesülhettünk először néhány dologgal, aminek egy részét bele is tettük a filmbe.

Említette, hogy lehetőségük volt Puskás személyes levelezését is felhasználni. Volt-e ezek között olyan, amire a család azt mondta, hogy ez túl intim, ez túlmegy azon a határon, amit meg szeretnének osztani a közönséggel.

Almási Tamás: Szerencsére nem, mert megbíztak annyira bennem, hogy én szelektálhattam. Ezért aztán ha most szószátyár lennék, vagy a bulvársajtót képviselném, akkor nyílván tudnék mondani ilyeneket, de nem szeretnék.

Nem tartottak attól, hogy ha egy olyan filmet készítenek, ami Puskás Ferenc hírnevét hivatott öregbíteni, akkor ez az objektivitás kárára mehet?

Almási Tamás: Nem. Én meglepve olvastam vissza több olyan állítást a filmmel kapcsolatban a sajtóanyagból, ami nem tőlem vagy a csapattól származik. Ezek még korábban és tőlünk függetlenül jelentek meg. Ezeket, ahol tudtam korrigáltam. Én magam mindig azt gondoltam, hogy Puskás Ferenc, a legismertebb magyar a legnagyobb tiszteletet érdemli. De ez a tisztelet a filmrendező részéről nem azt jelenti, hogy elájul a főszereplőjétől, hanem azt, hogy megpróbálja a lehető legalaposabban megismerni és megvizsgálni az életének történéseit és fordulatait, és függetlenül attól, hogy kiről van szó be kell mutatnunk. Nyílván az, hogy ebben meddig megyünk el az egyben etikai döntés is, amit a rendezőnek kell meghoznia. Ez a film ilyen értelemben tehát nem a tisztelet filmje. A célunk az volt, hogy bemutassunk egy szerethető, rendkívüli képességű embert, aki keresztül megy a XX. század abszurd történésein.

A filmben feltűnt, hogy nem nevezik nevén Puskás betegségét, az Alzheimer-kórt. Van egy finom utalás egy Grosics Gyulával folytatott beszélgetés felidézésével, de ennél tovább nem mennek. Ez a család kérése volt, vagy Önök döntöttek úgy, hogy kegyeleti okokból nem fogalmaznak konkrétabban.

Almási Tamás: A család összességében csak a kész filmet látta, tehát ők nem voltak jelen az alkotói szakaszban, tehát minden ilyen jellegű döntést mi hoztunk meg. Nekem, a filmnek rendezőjének lépéseimért felelősséget kell vállalnom a család előtt is. A film Puskás Ferencről szól. Ez természetesen magában foglalja azt az időszakot, amikor még nem volt nős, vagy például nagyon hosszú évek teltek el úgy, hogy a húgától távol élt.

Már említetést tettünk arról, hogy Puskás Ferenc önmagában egy "hungaricum". Felmerült-e annak a lehetősége a forgatását követően, hogy egy hasonlóan nagy formátumú magyarról készítenének filmet?

Almási Tamás: Az igazság az, hogy még ezzel a Puskás filmmel nagyon sok munka van. Hatszáz órányi forgatott illteve archív felvételünk van. Ez egy filmhez nem konyító számára is rettenetes nagy szám. Körülbelül a százszorosa, ha nem a kétszázszorosa egy átlag film alapanyagának. Olyan értékek vannak a birtokunkban, amiket dőreség lenne veszni hagyni. Persze amikor forgattunk, akkor nem az volt a célunk, hogy minél több anyagot felhalmozzunk. Ha már módunk volt beszélni di Stefanoval, vagy Grosics Gyulával, vagy Pelével, akkora lehető legjobban akartunk élni a lehetőséggel. A filmkészítésben a kazetta a legolcsóbb, amire forgatunk. Így aztán a rendelkezésre álló anyagból, másfajta szempontok alapján egyenként egyórás 10-15 részes sorozatot tudnánk készíteni. Számos újdonságot mutatnánk a nézőknek, olyasmiket, amikről kevesen hallottak. A sorozattal és a film DVD-jével tehát még nagyon sok munkánk lesz. Hogy ezen túl van-e ilyen jellegű tervem? Őszintén szólva a film készítése során elgondolkodtam, hogy vajon miért nem forgattak eddig - akár játékfilmet - mondjuk 1954-es elvesztett VB-ről. Mert nem az az igazi filmtéma, ha nyerünk, hanem amikor veszítünk. Tipikusan magyar sors, hogy amikor győzelemre állunk, akkor is veszíteni tudunk. Visszatérve a Puskás Hungary-ra, számomra komoly kihívást jelentett egy ilyen gazdag és bonyolult életút bemutatása, ezért is használtam narrációt. Ez inkább angolszász dokumentumfilmekre jellemző, bár általában azt mondják, hogy nagyon "Almásis" lett a végeredmény, de én ezt igazság szerint nem tudom, mit jelent.

Hol tart most ennek az említett sorozatnak az ügye? Megkerestek már ezzel kapcsolatban csatornákat, vagy ez még nagyon kezdeti stádiumban van?

Almási Tamás: Remélem a Puskás Hungary meggyőzi a tévécsatornák vezetőit a sorozat szükségességéről. Szerintem óriási nézőszámot hozhatna. Emellett nekünk félkészen ott állnak az anyagok. Részben elővágva, részben leforgatva, azaz nem igényelné egy sorozat teljes költségvetését. Persze nagy munka lenne ezeket végleges formába önteni, megvágni, de szerintem garantált a siker.

Nem jellemző idehaza, hogy dokumentumfilmeket multiplex mozikban vetítsenek, a Puskás Hungary-t viszont az Aréna Plaza műsorára tűzte. Mivel magyarázzák azt, hogy ilyen kereslet mutatkozik a film iránt?

Almási Tamás: Azt gondolom, hogy ennél még sokkal több mozi is játszhatná, csak nincs 35-ös celluloid kópiánk a kitűnő minőségű digitális kópiát sajnos még kevés helyen lehet vetíteni. Azt gondolom, ha van film, amire kíváncsiak lehetnek Magyarországon, akkor az a Puskás-film lehet. Akár már a 6 éves kortól felső korhatár nélkül bárkinek ajánlható, hiszen mindenki meg fogja találni benne a számára érdekeset, fontosat. A futballrajongók nyílván rendkívüli módon élvezni fogják a még nem látott felvételeket. A futballt nem szerető nézők számára pedig a szívbemarkoló, fordulatos és izgalmas történetet lehet vonzó. De még azok is élvezhetik a film hátterében megjelenő XX. századi európai abszurdot, akik nem érdeklődnek Puskás élettörténete iránt. Összességében tehát azt gondolom, hogy sokkal több moziban is megjelenhetne a film, az, hogy erre nincs lehetőségünk, csak pénzkérdés, úgy 20-25 millió forint hiányzik.

1979-ben fejezte be a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Azóta számtalan forgatáson túl van már. Amikor nekikezd egy filmnek, akkor már az elején tudja, hogy körülbelül mi bontakozhat ki ebből, látja a mozgásteret, hogy mit lehet a témából kihozni, vagy vannak még kihívások, meglepetések egy-egy forgatás során?

Almási Tamás: Talán furcsa, de az emberi agy úgy működik, hogy előre vetít dolgokat. Amit leírtam a már említett "rendezői jegyzetben", azért írtam le, hogy nagyjából annak mentén haladjunk majd. Aztán eltettem, és magáról a jegyzetről meg is feledkeztem. 3 és fél év után került újra a kezembe az anyag. Meglepett, mert 95 %-ban az előre elképzelt filmet forgattuk le. Van olyan dokumentumfilmes módszer, amelyik közelebb áll hozzám. ez az úgynevezett "követéses" módszer, amikor szinte együtt élek a szereplőkkel, átélem élem az ő történéseiket. Ilyen volt például a "Sejtjeink", ahol házaspárok gyereket szeretnének, de nem sikerül nekik. Végül meddőségi központokba mennek segítséget kérni. Itt én magam sem tudtam , hogy mi fog történni, és ugyanazt az izgalmat tudtuk rögzíteni a nézők számára a filmben. Ha én előre tudom az eredményeket, akkor kiesik ez az izgalom. A Puskás-film esetében sajnos nem élhettem ezzel a módszerrel, éppen ezért kellett játékfilmes eszközökhöz nyúlni, mint a dramaturgia, a szerkezet, vagy például a zene. Ilyenkor szándékosan csúcspontokat és pihenőket csinál az ember. Persze ügyeltünk arra, hogy ez ne a Puskás-story ellenére történjen, hanem épp az ő életéből kifolyólag.

A Puskás Hungary tehát nem a "tisztelet filmje", hanem egy dokumentumfilm. Mint ilyen, hordoz valamilyen üzenetet magában, ami miatt érdemes megtekinteni?

Almási Tamás: Arról beszéltünk, hogy a történet követhető, szerethető, és már korábban hangsúlyoztam, hogy Puskás személyisége nem megosztotta, hanem összehozta a különböző oldalon álló, eltérő nézeteket valló embereket. Ez talán a legfontosabb üzenete a ma számára.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
birtx 2009-03-12 08:17:42
Szimpatikus fickó ez a rendező.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei