A Jégkorszak 3-ban visszatér a filmvászonra Mani, Diego Sid és Eli, hogy ezúttal az olvadó jégtakarók helyett négy bébi okozzon, ha lehet még nagyobb galibát. A készítők is mindent megtettek a nagyobb durranásért: a film 3D-ben is megnézhető, sőt úgy az igazi. (*** kritika ***)
Eközben Sid apai-anyai ösztöneit három ellopott dínótojáson élné ki, csakhogy az örökbefogadás az állatvilágban igen problémás: a dühöngő dinómama - a film egyik jó poénja - T-Rachel nem csak csemetéit, hanem Sidet is magával viszi a jégalatti dínóédenbe. Pont kapóra jön a történet Diego-nak, aki úgyis éppen kezdi azt érezni, hogy berozsdásodik a vadászösztöne a túl nagy nyugalomtól. A feladat tehát adva van, a három ősállatnak futva, kúszva, csúszva, repülve kell keresztül küzdenie magát a dínókon és kiszabadítani Sidet. Tökéletes kerettörténet a poénokhoz és a 3D animációhoz, amire a film inkább a hangsúlyt fekteti.
Sokak örömére a motkány nagyobb szerepet kap, mint eddig bármikor, a makkhoz fűződő különleges viszonya is szerelmi háromszöggé bővül egy szépséges motkánylánnyal, növelve az elsüthető poénok számát is, mint a tangó-csata a makkért. Azonban lehet, hogy a legviccesebb szereplő díjért mégsem a motkány versenyezhetne, hanem a Jégkorszak-újonc, Buck. A félszemű, dínó-vadász menyét, akinek a bőrébe-szőrébe benne van minden, ami egy menő akcióhőshöz kell plusz egy adag önirónia. Utóbbira nagy szüksége van a filmnek, mert a szokásosnál kevesebb benne a felnőtteknek szóló vicc és pop-kulturális utalás. További cikkek ebben a rovatban
Hajdú Szabolcs filmje, a Bibliothéque Pascal Párizsban
2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753