Angelina Jolie ördögi mostohát játszik a Csipkerózsika feldolgozásában
Március elején mutatták be Magyarországon az Alice Csodaországban című nagysikerű filmet. A hírek szerint Tim Burton újabb gyermektörténetet dolgoz fel. Az Alice sikere után a Csipkerózsika rendhagyó feldolgozására készül: a történetet ezúttal a gonosz mostoha, Maleficent szemszögéből mesélnék el, akit nem más fog alakítani, mint Angelina Jolie.
Csipkerózsika történetét egy francia meseíró, Charles Perrault írta le először, de ismertté a Grimm fivérek, majd a Disney 1959-es feldolgozása által vált. Az utóbbi években nagy sikereket érnek el az élőszereplős meseadaptációk. 2007-ben készült el a Bűbáj, melyben Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzte a rajzfilmvilágból. A film újdonságként hatott, és előkészítette az idei nagydobást, az Alice Csodaországbant. Az Alice hatalmas sikert aratott Amerikában, és úgy tűnik, a magyar közönségnek is tetszik. Tim Burton és Linda Woolverton párosa a látszat szerint működőképes, így nem csoda, hogy a Disney a legújabb adaptációra is őket kérte fel.
Nem hagyományos módon kívánják feldolgozni a minden gyermek által ismert Csipkerózsika történetét. A gonosz mostoha, Maleficent (magyar mesében Demona) szemszögéből lesznek láthatóak az események, ezért is kapja a film a Maleficent címet. Számos dolog változhat még a film körül, de a jelenlegi hírek szerint a címszereplőt Angelina Jolie alakítja majd. Joliet különféle szerepekben láthattuk már az évek során, most megmutathatja, hogyan birkózik meg a gonosz mostoha szerepével.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: