2010. április 14.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Titanic Filmfesztivál 2010: Így ért véget a nyaram

A cím által sugallt könnyedség még csak nyomokban sem fedezhető fel az Így ért véget a nyaram című orosz alkotásban, amely egyszerre kíván a nézőtől türelmet, és egy elég nehezen meghatározható hangulatot: ha ugyanis éppen rossz pillanatot választunk a filmhez, bizony hosszúnak is tűnhet az a 124 perc.

Végtelenül egyhangú, minimalista világba csöppenünk, messze attól a valóságtól, amelyben a hétköznapi ember él. Az idő mintha megállna, sőt valójában az egész film tökéletesen időtlen; vagy sokkal inkább saját időszámítással dolgozik, olyannal, amely számunkra túlzottan távoli és ezáltal elképzelhetetlen. A kis sarkvidéki mérőállomáson csak az adatok beolvasásának monoton rendje ad valamiféle ciklikusságot a két ember mindennapjainak, a hangsúlyozott ismétlődés azonban mindkettejükben másként csapódik le.

Szergej (Grigorij Dobrigin) magától értetődőnek tekinti a körülményeket, végzi a dolgát, amelyet igen fontosnak érez, és fel sem merül benne, hogy valamiért is hiányérzete lehetne - hacsak nem a családja miatt, akiktől távolra kényszerült. Éppen ezért várja annyira, hogy megérkezzen a hajó, és hazatérhessen hozzájuk, kétévnyi távollét után. Pavel (Szergej Puszkepalisz) a tökéletes ellentéte: fiatal, tele energiával; míg Szergej tökéletesen belesimul a környezetbe, addig ő teljesen elüt tőle, a nyugodt, csendes, végtelen tájba úgy szakad bele zenéjével, gyerekességével, és a videójátékával, amellyel az időt üti el olykor, mint egy tóba dobott kavics. A kontraszt szembetűnő, a hatást érzi az ember, de valahogy mégsem tudja hová tenni, csak hümmög és sóhajtozik, mert benne van a levegőben, hogy itt történnie kell valaminek.


Így ért véget a nyaram - Grigorij Dobrigin és Szergej Puszkepalisz


Meg is törik hamarosan a látszólagos harmónia, felbomlik a rend az üzenettel, amely rádión érkezik, és amelyet Szergej távollétében Pavel vesz át, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag magában is tartja, nem adja át a címzettnek. A hír, amely kulcsfontosságú szerephez jut, a maga tragikusságával begyűrűzik a történetbe, általa gyakorlatilag két részre tagolódik a film. Mint Krisztus előtt és után - úgy lesz az üzenet átadása előtt és után, az előtte bár egyértelműen hierarchikus, mégis kiegyensúlyozott kapcsolat a két férfi között hirtelen megváltozik, sőt, olyan komoly metamorfózison esik át néhány pillanat alatt, amelyre a néző meglepetésében még reagálni se képes. Az egyébként olykor kissé zavaróan lassú, minden ritmust nélkülöző film mintha kicsit felgyorsulna, aztán kiderül, hogy az olyannyira áhított események valahogy mégsem akarnak megtörténni, ami meg mégis, annak többségével nem lehet mit kezdeni, mert nélkülöznek mindenféle logikát. Az ember csak várja, várja, hogy történjen már meg az a bizonyos valami, de hiába - és így utólag olyan érzése támad, mintha nem bírta volna befogadni, amit a rendező, Alekszej Popogrebszkij át akart adni a két férfi történetén keresztül.


Így ért véget a nyaram - Szergej Puszkepalisz, azaz Pavel


Kevés a külső történés, de valahogy a szereplők bensőjében zajló események is rejtve maradnak, a rövid, lényegre törő párbeszédek mögött hiába kutatunk mélyebb mondanivaló után. Ezekből ráadásul nincs is túlzottan sok, az egyébként is lassú filmre további súlyokat aggat a némaság, amely könyörtelenül rátelepszik, és még inkább fékezi, képlékeny masszává gyúrja, amelybe a nézőt is elkerülhetetlenül beleülteti. Látjuk ezt a két egymástól olyannyira különböző embert, akik ugyanazzal a problémával küzdenek meg, két teljesen eltérő irányból közelítve, de érdekes módon arról például semmit nem tudunk meg, hogyan képes feldolgozni Szergej az üzenetet, ami alapjaiban befolyásolja az életét. Mindössze az utolsó jelenetből vonhatunk le - nem túl messzemenő - következtetéseket erre nézve, már amennyiben hajlandóak vagyunk találgatásokba bocsátkozni.

Hiányérzet marad tehát a nézőben, de valami mégis megakadályozza, hogy egy legyintéssel zárjuk le a látottakat. A filmnek ugyanis a kiemelten sötét tónusával együtt mégis van egy olyan hangulata, amely hatással van az emberre, ha akarjuk, ha nem, és rákényszerít, hogy magunkkal cipeljük még a terhét egy darabig.

***


Így ért véget a nyaram
Eredeti cím: Kak ja provjol etyim letom / How I Ended This Summer
Oroszország, 2010
Rendezte: Alekszej Popogrebszkij
Forgatókönyv: Alekszej Popogrebszkij
Operatőr: Pavel Kosztomarjov
Vágó: Ivan Lebegyev
Zene: Dimitrij Katkanov
Szereplők: Grigorij Dobrigin, Szergej Puszkepalisz, Igor Csernyevics
Hossz: 124 perc

Vetítések a Titanic Filmfesztiválon:
2010. április 18. 16:00 KINO

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei