2010. október 7.Vancsó Éva
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Szabó Magda Abigél című regényéből készül film

Szabó Magda a mozivásznon éled fel, filmet forgatnak Abigél című művéből, a közkedvelt és klasszikus ifjúsági regénynek nem ez lenne az első mozgóképes adaptációja. A tervezett film rendezője Bánfalvy Ágnes lesz, producere pedig az Európa Expressz kapcsán ismert Horváth Csaba, a szereplőket még nem választották ki.

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regénye 1970-ben jelent meg, azóta is népszerű, készült belőle több feldolgozás is, musical és egy négyrészes tévéjáték, melynek forgatókönyvét maga az írónő készítette. Tasy Géza, Szabó Magda hagyatékának kezelője jelentette be, hogy újabb mozgóképes adaptáció, egy mozifilm készül a kedvelt és közismert műből.

A készülő film körül a produceri munkálatokat Horváth Csaba látja el, aki az Európa Expressz írója, rendezője volt, míg a film direktora Bánfalvy Ágnes, neki nincsenek filmes tapasztalatai, színésznőként ismert, de színházban már dolgozott rendezőként. A szereplőket még nem választották ki, de a válogatás már megkezdődött. Az 1987-es tévéfilm változatban olyan nagy színészek játszottak, mint Garas Dezső, Básti Lajos vagy Ruttkai Éva, külön érdekesség, hogy egy kisebb szerepben Bánfalvy Ágnes is feltűnt. A forgatás várhatóan 2011 őszén kezdődik majd, míg az Abigél mozi bemutatóját 2012-re tervezik.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Zsákai Éva 2010-11-27 16:29:41
Tisztelt Szerkesztőség!
Érdeklődnék, hogy hol lehet jelentkezni az Abigél szereplőválogatására, mert van egy 17 éves lányom, akinek hasonlóan szép, finom arca és hangja van, mint Szerencsi Éva művésznőnek volt.
Köszönettel:Zsákai Éva
Telefon:36/70 270 2585, e-mail:bibiyeye@citromail.hu
nem
regisztrált
marica88 2010-11-06 12:51:16
Sajna nem, pedig én is szívesen elmennék..de ha valaki megtud valamit is, értesítsen már!!
Köszönöm
nem
regisztrált
mariann 2010-10-30 12:38:05
Nem tudjátok,h hol és mikor lesz az abigél forgatása?
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei