Hamza D. Ákosra emlékeznek keddtől Jászberényben
Keddtől kezdődik az az év végéig tartó rendezvénysorozat Jászberényben, amelynek keretében Hamza D. Ákos filmrendező tíz filmjét mutatják be havonta különböző kísérőprogramokkal. A programsorozat a jászberényi Hamza Gyűjtemény és a Jász Galéria közös szervezésében valósul meg.
Elsőként a jászsági városhoz kötődő rendező 1941-ben készült és ritkán vetített Bűnös vagyok című filmet láthatják az érdeklődők. Az 1930-as éveket felelevenítő, drámai hangvételű alkotás Pünkösti Andor ötlete és forgatókönyve alapján született, a zenét Fényes Szabolcs szerezte. A főbb szerepeket Mezey Mária, Koós Zsófi, Kamarás Gyula és Greguss Zoltán alakította.A havonta megrendezett filmvetítéseken látható lesz még a rendező további kilenc, 1942 és 1946 között forgatott műve, így többek között a Szíriusz, a Külvárosi őrszoba, az Egy szoknya, egy nadrág, a Ragaszkodom a szerelemhez, az Ördöglovas valamint a Szerelmes szívek című filmek.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: