Antonio Banderas főszereplésével rendez Picasso-filmet Carlos Saura
Carlos Saura rendezi azt a filmet, amely Pablo Picasso egyik leghíresebb, Guernica című képének születését dolgozza fel. A művészt az ötvennégy éves Antonio Banderas alakítja majd, aki most hasonló korban van, mint Picasso, amikor - állítólag harminchárom nap alatt - elkészült a festménnyel.
Pablo Picasso Guernicáját - amelyet 1937-ben mutattak be a párizsi világkiállításon - a spanyol polgárháború ihlette. A monumentális mű a nacionalista erőket támogató német és olasz haderő által véghezvitt bombatámadások hatására született, konkrétan pedig a baszkföldi Guernica városának bombázását örökítette meg.Az utóbbi időben reneszánszát élő Antonio Banderasnak korábban többször is lett volna lehetősége eljátszani a híres festőt, azonban ez idáig nem vállalta a felkéréseket. Carlos Saura ajánlatát azonban nem tudta visszautasítani a sztár, aki így nyilatkozott zseniális honfitársáról: "Nagy tisztelet jár neki, én is malagái vagyok, mint ő, pár háztömbnyire születtem attól a helytől, ahol ő".
A 33 Días (33 nap) című film azt a zavart igyekszik megragadni, ami Picassót hatalmába kerítette a tragikus események hatására, valamint érinti a festő és a francia művész, Dora Maar kapcsolatát is. A forgatást nyáron kezdik.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: