Hófehér és a vadász - Kristen Stewart kontra Charlize Theron
Számos kihagyott ziccer jellemzi a Hófehér és a vadász című filmet, amiben van ugyan herceg, de senki sem érti, hogy minek, és a törpék szerepe is a jelenlétre, illetve a felesleges szálak szaporítására szolgál csupán. Aki pedig arra vár, hogy egyszer csak kiderül, miért is volna érdekes a fiatal leány és a vadász kapcsolata, a többieknél is nagyobbat fog csalódni.
Hófehér(ke) klasszikus meséjéből jó pár feldolgozást készítettek már Hollywoodon belül és kívül, és úgy tűnik, a filmesek még mindig úgy érzik, hogy nem mondtak el mindent a témáról. Az elmúlt egy évben rövid szünettel követte egymást a Tükröm, tükröm című, Julia Roberts nagy visszatérésének szánt verzió, és a frissen hazai mozikba érkezett Hófehér és a vadász.Utóbbi az előzetesek alapján leginkább fantasy-akciófilmnek tűnt, amely a negédes vonásokat végképp levetve mondja el a gonosz királynőtől népét megmentő árva leány történetét. A teljes mű megtekintése után sajnos bebizonyosodik, hogy az alkotók mégsem mertek elszakadni az eredetitől, mely döntésük felesleges karakterekkel telezsúfolt, fárasztóan hosszú darabbá "varázsolta" az alkotást. A film arról tanúskodik, hogy a forgatókönyvíró úgy szeretett volna egy forradalmian új Hófehérke-sztorit alkotni, hogy közben kínosan ügyelt a kötelező elemek megtartására is, amelyek azonban a sugallni kívánt értelmezésben elvesztették jelentőségüket.
Ravenna (Charlize Theron), a sötét lelkű királynő csellel és gyilkossággal szerzi meg Hófehér (Kristen Stewart) apjának trónját, a szerencsétlen hercegnőt pedig évekig bezárva tartja, miközben a birodalom csendben leamortizálódik. Hófehérnek ugyan sikerül megszöknie Ravenna perverz külsejű bátyjának (Sam Spruell) kijátszásával, de testi épsége továbbra is veszélyben forog, miután az uralkodó rájön, hogy az örök fiatalsághoz nem lesz elég a szolgálólányok életerejének rendszeres kiszívása, ahhoz sokkal nagyobb dobásra, egészen pontosan Hófehér szívének elfogyasztására lesz szüksége. Elküldi hát a súlyosan alkoholista vadászt (Chris Hemsworth), hogy kapja el a riválist, és szerezze meg a ketyegőjét. Ezzel meg is kezdődhetne a címben foglalt két személy kapcsolatának kibontása, ami azonban kevés izgalmat tartogat.
A vadász múltjáról, és sajnálatos megözvegyüléséről kapunk néhány elejtett mondatot, de karakterének belső világa, így Hófehér iránti szerelmének kibontakozása is rejtve marad. Ez nem Chris Hemsworth hibája, egyszerűen elfelejtették megírni, az egész romantikus szállal együtt. Pedig előkerül a gyerekkori barát, William (Sam Claflin) is, aki a bár nem szőke, de kellőképpen nyálas herceg figuráját képviseli, és ha lenne bármilyen jelentősége beemelésének a történetbe, akár még konfliktust is okozhatna. A háromszög azonban ugyanúgy elmarad, mint az érzelmi viharok bármiféle ábrázolása.
Ahogy a teljesen funkcióját vesztett herceget, úgy a törpéket sem tudták kihagyni a meséből, akiknek szerepe leginkább Hófehér kiválasztott mivoltának felismerésére, és egy kizárólag könnyfakasztást szolgáló epizód bemutatására szolgál. Hogy semmi se hiányozzon, kapunk még sötét erdőt (ami állítólag nagyon veszélyes, mégis mindenki könnyedén átjut rajta), és virágok közül előmászó, kicsi gollamokkal tarkított tündérvilágot is. Mindez színes és látványos kavalkádot eredményez, a film második felére azonban elkerülhetetlen a nézők figyelmének lanyhulása, és az ezzel járó sóhajkoncert.
A legtöbb élvezhető jelenet a goth sminkben és öltözetben tündöklő Ravennához, és az ő Terminátorként cseppfolyósodó, majd összeálló varázstükréhez kapcsolódik. A királynő egyébként maga is ügyesen vált alakot, ami szintén igen jól mutat a vásznon. Charlize Theron nem ezért az alakításért kapja majd a második Oscarját, főként mivel karakteréről a kezdeti lendület után megfeledkeznek, hogy aztán csak a végső összecsapás közeledtével kerüljön ismét elő. Kár, hiszen az ő múltjából is megtudhatunk néhány apró információt, amelyeket bővebben kifejtve, és bemutatva mélységet kaphatott volna. A színésznőre azért nem lehet panasz, a kevés lehetőséget rejtő szerepet tisztességesen eljátssza, és annyira jól néz ki, hogy nehezen hisszük el a tükrének, hogy van nála szebb a világon. Persze, régi darab, biztos torzít már egy kicsit.
Kristen Stewart néhol egész hiteles Hófehérként, a fintorai és állandóan tátott szája azonban kizökkentenek, amikor már kezdenénk őt elfogadni. A mesehősnő ezúttal a Mátrix Neójához hasonló magasságokba lenne hivatott emelkedni, különleges képességekkel, küldetéssel és harcos lélekkel. A királynő ellen hadat vezető amazon alakja azonban felületesen ábrázolt, látunk néhány jelet, ami kivételes jelentőségére utal, majd egyszer csak hopp, már ott lovagol egy sereg élén.
A Hófehér és a vadász legfőbb hibája, hogy nem mert az lenni, aminek készítői talán titkon szánták. Újraálmodás helyett lényegében a megszokott elemeket keverték össze más arányban, és amiben az eredmény eltérhetett volna a klasszikus mesétől - szereplők lélektani ábrázolása, Hófehér akcióhőssé avanzsálása - arra fájdalmasan kevés figyelmet fordítottak. Bátran el kellett volna felejteni a herceget és a törpéket, szenvedélyes viszonyt teremteni a címszereplők között, és igazi vezérré avatni a trónörökös leányt. Ezen lépések elmaradása tucatfeldolgozássá silányítja az egyébként remek lehetőségeket magában rejtő művet.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: