2012. június 22.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Moszkvában is bemutatják Szabó István Az ajtó című filmjét

Június 23-án tartják Szabó István Az ajtó című filmjének moszkvai díszbemutatóját. Az alkotás egy nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában szerepel az orosz fővárosban. A világhírű magyar rendező személyesen vesz részt az eseményen.

Június 21. és és június 30. között rendezik meg a 34. moszkvai nemzetközi filmfesztivált, amely a FIAPF produceri szövetség által A-kategóriába sorolt tizennégy mozis seregszemle között is helyet kapott. Szabó István legújabb alkotását, Az ajtót június 23-án, este mutatják be a rendezvényen, ahol tizenhat másik művel kell majd megmérkőznie a Hector Babenko brazil rendező elnökölte öttagú zsűri előtt. A felvonultatott mozgóképeket a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI ítészei is díjazzák, élükön Kárpáti Györggyel.

Szabó Magda egyik legnagyobb hatású regényének adaptációja magyar-német koprodukcióban készült, főszerepben az Oscar-díjas Helen Mirrennel és Martina Gedeck német filmcsillaggal.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei