Sandra Bullock új filmjének forgatásán megöltek egy embert
2013-ban kerül a mozikba Sandra Bullock új filmje, a The Heat című vígjáték - a forgatáson azonban egymást érik a furcsábbnál furcsább esetek, néhány napja tizenöten sérültek meg egy balesetben, most pedig egy embert megkéseltek a közvetlen közelben.
Bostonban forgatják Sandra Bullock új filmjét, amin minden jel szerint valamiféle átok ül: a forgatáson ugyanis már két tragikus dolog is történt. Július 9-én egy busz belerohant az egyik parkoló filmes kamionba, aminek következtében tizenöten megsérültek - szerencsére mindenki csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérültek között volt a stáb egyik tagja is, aki épp a kamionban tartózkodott a baleset idején. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek és ellátták a sebesülteket, így a forgatásban sem történt nagyobb fennakadás.
Sandra Bullock a The Heat című új filmjének forgatásán, Bostonban (kép: www.zimbio.com)
A baleset után mindössze néhány nappal azonban újabb tragikus esemény történt, mindössze néhány lépésre a forgatási helyszíntől, ami egy ember életébe került. Történt ugyanis, hogy négy férfi összeszólalkozott, és előkerült egy kés - ami egy ember halálát okozta, ketten pedig megsérültek. A Sandra Bullock-film biztonságára vigyázó rendőrök hiába léptek közbe, már nem tudták megakadályozni a gyilkosságot, a tettes pedig kereket oldott. A forgatást figyelő rajongók közül többen is látták, hogy a férfi, aki elrohant a helyszínről, valamit eldobott a közeli erdő felé - elképzelhető, hogy a gyilkos fegyverről van szó. A nyomozás megkezdődött, a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt, Sandra Bullock pedig csak reménykedhet, hogy ez a pech-széria most már véget ér, és filmje, a The Heat című vígjáték, amiben egy FBI ügynököt alakít, inkább saját érdemei miatt kap majd hírverést.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
regisztrált