.:. Tehetségkutató verseny Csömörön .:.

Mindenki tehetséges valamiben: ki ebben, ki abban. Van aki szeretné másoknak is megmutatni mit tud, van aki inkább csak magában örül vélt vagy valós képességeinek. Van aki, ország-világ elé is kiáll annak reményében, hogy szuper-giga-mega sztár lesz belőle és van, aki kisebb lépésekkel halad a magamutogatás útján. (*** program ***)

A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház immáron hatodik alkalommal ad lehetőséget a Csömörön, illetve a gödöllői kistérségében élő fiataloknak arra, hogy álmaik megvalósítását elkezdjék, ha nem is ország-világ, de legalább egy művelődési háznyi közönség előtt.

A tehetségkutató versenyen 13 és 29 év közötti fiatalok kapnak esélyt a szereplésre, illetve későbbi nagyrendezvényeken való fellépésre. A szervezők eddigi tapasztalatai alapján a megmérettetésre évről-évre több fiatal jelentkezik, hiszen számukra is nagyon fontos, hogy létezik egy program, amely csakis róluk szól!

A versenyt - melyre előadó-művészet, illetve alkotóművészet kategóriákban lehet nevezni - a tervek szerint 2010. március 27-én, szombaton 17 órától tartják meg. A jelentkezési határidő - mindkét kategória esetében - 2010. március 12-e. A beérkezett alkotásokat és a bemutatásra kerülő produkciókat szakmai zsűri bírálja majd el!

Az előadó-művészet kategóriába énekkel, verssel, prózával, tánccal, színjátékkal, népzenei produkciókkal lehet nevezni. Az alkotóművészeti kategóriába bármely technikával készült alkotással: rajzzal, festéssel, fotóval, kerámiával, sőt még verssel vagy novellával is. A rajz- és festéspályázat témája kötött: Szülőföldem vagy környezetem tavasszal. A fotópályázatra szánt alkotásokat A4-es nyomtatott formában, illetve digitális formában (psmuvhaz@t-online.hu) is le kell adni.

A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében megrendezésre kerülő VI. Tehetségkutató versenyről bővebb információ az alábbi elérhetőségek valamelyikén kérhető:

Eperjesi Csaba (szervező)
Petőfi Sándor Művelődési Ház (2141, Csömör, Vörösmarty u. 1.)
Tel: 28/543-790, 30/ 894-0332
E-mail: psmuvhaz@t-online.hu

Bookmark and Share


Dallos Judit
(2010. 01. 31.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Szarvasbőgés-hallgató túrák kerékpárral, lovasfogattal, kisvasúttal
Ezer medve várja a gyerekeket a Savoya Parkban
A csont napja - Családi nap a százhalombattai Régészeti Parkban
Bikali Élménybirtok - Királyi élmények és kiváltságok Bikalon
T-Home Gyerek Sziget 2010 - Még több játék, még több öröm

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter