.:. Lázár Ervin Prózamondó Verseny .:.

A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Tankönyvért Alapítvány idén negyedik alkalommal rendezi meg a Lázár Ervin Prózamondó Versenyt általános iskolás tanulóknak, melynek fő célja a gyerekek olvasásra való nevelése, az olvasás megszerettetése. A diákok idén Lázár Ervin és Fekete István műveiből válogathatnak.

Amíg az internet és a média nem hálózta be a hétköznapjainkat, addig a könyv jelentette szinte az egyedüli szórakozást és tudásforrást. Mára sajnos egyre kevesebb gyerek választja a könyvek varázslatos világát.

A 4. Lázár Ervin Prózamondó Verseny szervezőinek, a Nemzeti Tankönyvkiadónak és a Magyar Tankönyvért Alapítványnak a célja, hogy minél több gyermek olvasson és ismerje meg a jobbnál jobb irodalmi alkotásokat. A versenyzők a tavalyi nagy sikerre való tekintettel, amikor több mint kétszázan indultak a versenyen, Lázár Ervin műve mellett idén is választhatnak egy másik közkedvelt magyar író, ezúttal Fekete István alkotásai közül.

A verseny meghirdetése kapcsán, Bárányi Ildikó, a Nemzeti Tankönyvkiadó Általános iskolai üzletágának vezetője elmondta: "A tanítási és tanulási folyamat fontos részét képezi az olvasás és az irodalmi műalkotásokkal való találkozás. Az irodalmi elemzések fejlesztik a diákok szövegértési képességét és érzelmi fejlődésükre is pozitív hatással van. A Nemzeti Tankönyvkiadó kiemelt célja a magyar kultúra ápolása és terjesztése, melyre jó lehetőséget biztosít egy ilyen verseny is."

Az országos verseny szakmai zsűrije többek között az alapján hozza majd meg a döntését, hogy a pályázók hogyan választottak művet, az mennyire illik személyiségükhöz, mennyire értették meg a szöveget és hogyan adják azt elő.

A verseny döntősei 2010. május 19-én 11 órakor a Katona József Színházban egy gálaműsor keretében lépnek fel, ahol a közönség szavazással választhatja ki kedvencét, aki közönségdíjat kap. A nyertesek és felkészítő tanáraik egyaránt ajándékutalványokban és könyvjutalomban részesülnek.

A 4. Lázár Ervin Prózamondó Versenyre 2010. április 14-ig lehet jelentkezni. A versennyel kapcsolatos további információk a www.ntk.hu oldalon olvashatóak.

Bookmark and Share


Wendl Nóra
(2010. 03. 13.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Szarvasbőgés-hallgató túrák kerékpárral, lovasfogattal, kisvasúttal
Ezer medve várja a gyerekeket a Savoya Parkban
A csont napja - Családi nap a százhalombattai Régészeti Parkban
Bikali Élménybirtok - Királyi élmények és kiváltságok Bikalon
T-Home Gyerek Sziget 2010 - Még több játék, még több öröm

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter