2007. december 16.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Éljen a Grund! - Nemecsek és a többiek

Századik születésnapját ünnepli a Gitt-egylet - Molnár Ferenc örökérvényű, több generáció számára meghatározó regénye, "A Pál utcai fiúk" ugyanis 1907-ben íródott. Ebből az alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett kiállítást, melyhez izgalmas programsorozat is kapcsolódik.

A család minden tagját megszólítja az Éljen a Grund! című kiállítás, melyen a látogatók az 1880-as évekbe csöppennek: a grundon gyűlnek a Pál utcaiak, a fűvészkertben tanácskozik Áts Feri a vörösingesekkel, valaki gittet rág, Geréb az árulást fontolgatja…
A tárlat elkalauzol a regény összes helyszínére, megteremtvén ezzel azt a jól ismert hangulatot, ami miatt annyira szeretjük ezeket a fiúkat.
Emellett azonban számos irodalomtörténeti érdekességgel is találkozhat az ember: a regény ritka kiadásaival, illusztrációkkal, továbbá a műből készült film és színházi előadás kulisszatitkaival is megismerkedhetünk.
A kiállítás célja az, hogy megszólítsa az iskolásokat, - különös tekintettel az általános iskola felső tagozatára, illetve a középiskolás tanulókra - megszerettesse és közelebb hozza hozzájuk az irodalmat, eme csodálatos regényen keresztül.

*

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 -Budapest, Károlyi Mihály u. 16.)
Időpont: 2007. október 11-től 2008. augusztus 31-ig
Jegyárak:
Felnőtt jegy: 350 Ft
Gyermek, nyugdíjas jegy: 180 Ft
Családi (2 felnőtt és kiskorú gyermekeik): 700 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
... 2008-02-03 13:09:15
Most olvastam újra a könyvet egyverseny kapcsán. Megint csak azt mondom hogy nagyon érdekes könyv. Kötelező olvasmányként is elolvastam (mindig is szerettem a kötelezőket).

Csatlakozott:

2008-01-23

Írt kommentek:

18 db

Klári Zsázsa 2008-01-27 22:45:16
Szeretem azt a regényt, a magyar irodalom kiemelkedő alkotása. Szerencsére több nyelvre lefordították, sőt pár éve olasz kooprodukcióban készült belőle film.
Nagyon fontos (lenne), hogy az iskolában a gyerekekkel kötelező olvasmány címen ilyen és ehhez hasonló könyveket olvastatnának, mert ezzel szeretik meg a Betűt egy életre. Én szerencsére ilyeneken "nőttem fel", és életem fontos része az írott szó. Az ilyen kiállítások remek kezdeményezések. Tessék csak terjeszteni, népszerűsíteni a kultúránk szerves részét képező alkotásokat!

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

17 db

zsike 2008-01-17 17:15:06
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása, az Éljen a Grund, gyermekkorom nagyszerű könyv élményét idézte fel bennem.
Nagyon jó érzés visszaemlékezni a szereplőkre, a gyermeki
tisztaságra, a becsületességre. Azok a rossz élmények, amiket az ellenfél tagjai idéztek elő anno, ugyanolyan keserű szájízt okoznak most is.
Jó egy kicsit nosztalgiázni!!
A mai fiataloknak ugyanúgy kellemes időtöltést jelenthet a kiállítás, mint a hozzám hasonló idősebb generációnak.

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

3 db

Valaki 2008-01-17 14:14:29
teljesen biztosan állíthatom, hogy a kishúgommal el fogunk m enni a kiállításra, ő nemrég olvasta el a könyvet, és felelevenítette bennem azt az időt, amikor én olvastam. Köszönöm, nagyon örülök ennek a kuéturális portálnak.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei