2008. január 12.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A harmadik nővér - horrortörténet ínyenceknek

Az elmúlt hétvégén az m1 műsorán láthatták a nézők Mary Shelley "Frankenstein" című művéből készült filmet, amit Kenneth Branagh rendezett, és amelyben Robert De Niro (a szörny) és Kenneth Branagh (Victor Frankenstein, a tudós) játsszák a főszerepet. E mozi csupán egy a számos feldolgozás közül, mely az irodalomtörténeti híres-hírhedt íróversenyhez, vagy az ott született horrortörténetek egyikéhez nyúl vissza.

Federico Andahazi-Kasnya (1963-) "A harmadik nővér" című szórakoztatóan hátborzongató rémregénye ugyancsak a Diodati villában megtörtént eseményekhez kapcsolódik.
A magyar származású argentin írónak ez már a második regénye; az első, "Az anatómus" 1996-ban jelent meg, és azonnal zajos sikert hozott számára. Újító műként tekintettek rá, rengeteg nyelvre lefordították, hiszen provokatív stílusa mellett nyilvánvaló volt az is, hogy hosszú és kitartó kutatómunka után született meg.

A harmadik nővér cselekményének zajlásakor 1816-ot írunk, egy vidám társaság érkezik meg a Diodati-villába: Lord Byron, Percy Bysshe Shelley, Mary Shelley, Claire Clairmont (ő Mary féltestvére és Byron szeretője) és Byron titkára, John Polidori. A szórakozni vágyó társaságot nem keseríti el a kedvezőtlen időjárás, hamarosan izgalmas tervet eszelnek ki: íróversenyt hirdetnek, melynek keretein belül mindenkinek írnia kell egy rémtörténetet.

Íme az első szál, mely a valóságból merítkezik, hiszen elég csak kezünkbe fogni Mary Shelley híres Frankenstenjét, és fellapozni az előszónál, melyben így nyilatkozik a szerző: "1816 nyarát Genf környékén töltöttem. Az évszak hideg volt és esős, esténként körülültük a lángoló fahasábokat, és német kísértethistóriákkal szórakoztunk (…). E mesék fölkeltették bennünk a játékos utánozhatnékot. Két barátunk (egyikük tollából a közönség szívesebben fogadna bármi mesét, mint akármit, amit én valaha is írni remélhetek) és jómagam megállapodtunk, ki-ki megír egy-egy, természetfölötti jelenségeken alapuló történetet."
Eddig tehát a valóban megtörtént események; az ember azonban nehezen egyensúlyoz fikció és valóság határán, főleg, ha szakadatlanul olyan jelzéseket olvas ki a könyvből - nyilván nem véletlenül - melyek arra engednek következtetni, hogy itt talán többről is szó lehet, mint a helyszín és az időpont egyezéséről.
A másik szál, mely a történet szempontjából lényeges, a Legrand-ikrekhez kapcsolódik: Colette és Babette Legrand a regényben botrányos életű színésznőkként szerepelnek, ám hogy valójában léteztek volna, arra semmiféle bizonyíték nincsen. Így tehát kitalált hősökként kell tekintenünk rájuk, ahogyan a harmadik ikerre, Annette-re is - márpedig ő az, aki köré felépül ez a rémes-kínos történet. Annette Legrand valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem mutatkozik, nem mutatkozhat a nyilvánosság előtt, s az is kiderül lassan, hogy ez az ok nem más, mint emberi szemnek elviselhetetlen rútsága. Azonban amilyen csúf, olyan fékezhetetlen, zseniális elmével bír, mely jó tárgyalási alap számára. John Polidorit, Byron titkárát - aki eme regény valódi főszereplője lesz - egy titokzatos levél várja a villában, melyben megismerheti a harmadik Legrand-lány hihetetlen élettörténetét. A döbbent titkár számára kiderül, hogy a lány egy torzszülött, akinek életben maradásához - és ezáltal nővéreinek életben maradásához is - egyetlen dologra van szüksége: a férfiak életnedvére, ondóra. És hogy mit kínál érte cserébe? Elkerülhetetlen sikerre ítélt műveket, novellákat, regényeket, verseket, mikor mire van szükség.
Könnyen kitalálható, hogy üzletet ajánl a szegény titkárnak, aki az irodalmi bosszú érdekében (melyet gazdáján, Byron-on vágyik állni) ezt el is fogadja. Ha úgy tetszik, a lány lesz a múzsa, aki bizonyos juttatásokért alkot a művész helyett.

A "szerződés" megköttetik, és készülni kezd "A Vámpír" (The Vampyre) című történet, melynek szintén valós nyomai vannak az irodalomtörténetben.
A Vámpír-t először 1919-ben tévedésből Byron neve alatt adták ki, s bár a félreértések hamar tisztázódtak, és a következő kiadások már mind Polidori nevével jelentek meg, mégis sokáig úgy maradt meg a köztudatban, mint Byron műve. (Polidori egyébként 26 évesen, a Diodati-villában töltött nyári vakáció után öt évvel öngyilkosságot követett el.)

Sokáig lehetne még sorolni az irodalomtörténeti csemegéket, melyeket a regény felvonultat (így például megemlíthetjük Edgar Allan Poe "Az aranybogár" című elbeszélését, melyből Andahazi-Kasnya regénye elejére mottót választ, s melyben szerepel bizonyos William Legrand, aki nem más, mint A harmadik nővérben emlegetett Legrand nővérek édesapja - de ez már csak a valóban elmélyülni vágyó olvasók számára jelenthet izgalmas kiindulási pontot).
Természetesen a cselekmény itt még közel sem ér véget, meglepőbbnél meglepőbb események zavarják össze, és késztetik gondolkodásra az olvasót, egyik ámulatból a másikba esünk, ahogy ujjaink alatt fogynak a lapok. A regény igazi különlegessége leginkább talán abban áll, hogy a számtalan össze-vissza kuszálódó irodalmi utalás mellett a szerző olyan hangon képes megszólalni, hogy egyszerre több olvasói réteget is magával ragad. A könyv ugyanannyira letehetetlen egy bölcsészhallgató számára, mint a detektívregényeken felcseperedett, kalandokat kedvelő olvasóknak.
Fordulatos, meglepetésekben bővelkedő történet, melynek valódi csattanójával tényleg csak az utolsó lapokon szembesül az olvasó, hogy aztán mámoros tekintettel kezdje újraolvasni, átértelmezni, vagy inkább valójában értelmezni az addig olvasottakat.

*

Szerző: Federico Andahazi-Kasnya
Eredeti cím: Las Piadosas
Kiadás éve: 1998
Magyar fordítás: 2000
Fordította: Dobos Éva
Kiadó: Magvető
Ár: 1590 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei