2008. január 30.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Elnézést, ez itt az értékmegőrző? - Vasadi Péter verses Intarziája

Ha valaki a mai kortárs költészetben nagyot akar alkotni, akkor nem elég szép, elgondolkodtató verseket írni, nem elég, ha mindenhol hirdetik, és lapokba nyomják kötetét, felolvasóesteken sztárolják vég nélkül.

A legfontosabb, hogy magából merítve mutassa meg korának jellegzetes élethelyzetét, az egyedi és az egyetemes emberi helyzetet, és ezt a kort a múlthoz képest értelmezze; a jelen túléléséhez pedig az egyén és társadalom közti összhangra kell rámutasson, hogy az eljövendő időkben közösen elfogadott értékeket tudjon megőrizni az őt éltető és tápláló kultúra.

Persze ez így nagyon szépen hangzik, hogy nem a propaganda, hanem a mondanivaló és a költő látásmódja számít, de ha jobban körülnéz az ember a mai magyar költészeti polcain és piacán, akkor gondolatébresztő látványban lehet részünk. A kultúra ipara nyakra-főre termeli ki a botrányhősöket és a különcöket, a könnyen eladható és trendinek számító költőket, a felkapott köröket, a bennfentesek által ajánlott ismerősöket. Ebben a légkörben bukkant fel előttem a semmiből Vasadi Péter "Intarzia" című kötete, mely az első pillantásra igen érdekfeszítőnek tűnt, gyógyírt kínálva és harmadik utat mutatva a költő-celebrityk és a műmájer megmondóemberek között, valahova oda, ahol a táblán láthatatlan festékkel van felírva, hogy "Magyar Költők", nagybetűkkel.

A kötet százharminchárom oldala három részre tagolódik, melyek sorrendben "A szépség jötte", "Az éj fajtái" és a "Minden máshol van" címeket kapták. Az előbbi kettő valóban szerepelnek versként a kötetben, az utolsót viszont, önmaga igazolásául, nem találjuk önálló írásként. E helyett annak a kötetben szétszórt, a megnevezhetetlent megnevezni kívánó versciklusnak lesz összefoglaló címe, mely egy transzcendens létezőt kíván versbe venni.

Elsősorban ez az a versciklus, ami vezérfonala a kötetet átjáró szellemiségnek. A (poszt)modern világ labirintusába Vasadi Péter a mózesi törvények és a keresztény üdvtörténet Ariadné-fonalával érkezett, amibe kapaszkodik, és amihez méri a közösen megélt világot. Bár több komplett filozófiai életművet lehetne megtölteni annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy a Szentírásban olvasható útmutatás mennyiben elfogadható a mai kor emberének számára, Vasadi megpróbálkozik költészetében (de legalább is e kötetében) biztos középpontot teremteni hitéből.

Már csak azért is érdekes mostanság vallásos ihletettségű, ha nem is mindig a transzcendencia körül forgó verseket olvasni, mert ezáltal az is kiderül, hogy miként látják a hívő emberek korunkat. Vasadi költészetében látványosan tör elő a fény és árnyék küzdelme, a metafizikai síkra emelt Semmi ellen küzdő Test és Vér, mint például a 23. zsoltárt megidéző "Völgyút"-ban ("Látszik a Semmi. Ami él / hagyja elégni formáját. Mintha vágyna a meg- / semmisülésre. Hogy / végre Beleöltözzék, / kikapaszkodva a völgyből.") vagy a Passió hatására írt "Alkudozás" című versben, melyben több nézőpontból figyelve a keresztre feszítést, az erőszak esztétikus volta és a feltámadás egyszerre lesz végtelenül riasztó és magasztos ("Gyűlölöm elrongyolt testét, / mért tartotta oda? A halál- / félelmét. A nyöszörgését. / Ha van még vére, kiontom." és " A szemfödője harmadnapra le- / lappadt. És egy irányba nézve / elragadták / a mélyen ülő angyalszem-sebek.").

Hogy a kiváló nyelvi megformáltság és az érzékletes, mértéktartó líra mellett mégis úgy érzem, Vasadi nem tudott ezzel a kötetével a harmadik út irányába lépést tenni, az talán abban gyökerezik, hogy nagyon leegyszerűsített jelenképet villant fel előttünk, például a "Ha nem úgy, akkor hogyan?"-ban, ahol "Nincs bűn, nincs csalás, / se hűségeskedés; de van / nézőpont, helyzet, joghézagok; az egyén szabad.", mellyel szemben áll az a valami, amiről azt írja: "Ez vastörvény, hát légies. / Így mindenütt uralkodik. / És megfeszíthetetlen."

A kötetben legszembetűnőbbek éppen ezek a furcsa és idegen kérdésfelvetések: "Ha nem ő, akkor ki?", "Ha nem azt, akkor mit?", "Ha nem akkor, mikor?", vagy ez előbb idézett "Ha nem úgy, akkor hogyan?". E versek látszólag mind alternatívát keresnek a keresztény üdvtörténet Megváltójának, Megváltásának és Apokalipszisének helyébe, de végigolvasva azokat olyan érzés alakul ki az olvasóban, hogy a költő nem is igazán keresi az alternatívát, hanem szalmabábu-bálványokat dönt le, ha úgy tetszik, saját kételyét óhajtja megsemmisíteni. Mintha nem is vágyna más megoldást találni, csak önmagát biztatni, hogy nem érdemes komolyan számításba venni a többi lehetőséget.

Ez a fajta konzervativizmus az, mely az egész verseskötetet áthatja, ami inkább védelem és ráolvasás a veszélyesnek vélt külső betolakodók ellen, semmint egy koherens világnézet valódi értékként való megszilárdítása. És ha az efféle tűzoltó, kizáró értékmegőrzési kísérlet, ez a védekező, hátráló hagyomány a legtöbb, mi a múltból adható, akkor nem tudom, egyáltalán elérheti-e célját ez a kötet.

Az Intarzia komótos, szavakat, eszméket ízlelgető elolvasása után nem állíthatom, hogy Vasadi Péter meggyőzött arról, polarizált világképe és az ilyen szemléletmódból kitűnő problémákra kínált megoldásai valóban érvényesek és alkalmazhatóak a jelenre.

*

Vasadi Péter: Intarzia
Műfaj: verseskötet
Kiadó: Kortárs
Kiadás éve: 2007.
Oldalszám: 130
Ár: 1800 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

10 db

Makai Péter Kristóf 2008-02-12 06:46:29
Csakis annak van értelme. Minden tett erőfeszítéssel is jár. Az újságírók, akár internetes, akár offline zsurnalisztákról van szó, véleményformálásban, vagy, ha így jobban tetszik, vélemény-sharingben utaznak.
Az emberek véleménye, a politikusok ezt jól tudják, olyan, mint az aluminiumkanál: könnyen hajlik, ha már egyszer megdolgozták.
nem
regisztrált
CsP 2008-02-08 12:03:31
Egyetértek, viszont olyan sok szubjektív ízlés kell, hogy az már nem is annyira szubjektív. Mondjuk ez relatív.

Én a sör árának emelkedése ellen küzdök, passzív ellenállásom lényege: csak az akciós helyeken vásárolok.

Mert szerintem nem sok értelme van küzdeni az emberek véleménye ellen. Inkább csak tenni, de izzadni?

Szerinted megéri?

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

10 db

Makai Péter Kristóf 2008-02-06 16:04:34
Csak az a baj, hogy csak egyet emeljek ki a sok feldobott labda közül, hogy az időbeli fennmaradás is különféle trendek, szubjektív ízlések, kánongyártás és irodalmi divatok kérdése. Az ellen küzdök csak, hogy azt higyjük, van valami nagy és megtámadhatalan, egyetemes és objektív értékrendszer és ertékmérő, ami szerint skálára fel lehet vinni, hogy X mű mennyire jó.
nem
regisztrált
CsP 2008-02-05 01:27:32

Kérdésedre pedig némi mosolygással írok választ. Kezdeném azzal, hogy se nem vagyok benne biztos, hogy az én értékrendszerem időtálló, s mások számára elfogadható, se nem érdekel, hogy ezen tulajdonságokkal rendelkezik-e. Objektív véleményt, merthogy azt kérdeztél, nem tudok megfogalmazni. Szerény véleményem szerint az értékek rengetegen lehetnek egy alkotáson belül, sőt, ami egyik alkotásban értéknek számít, egy másikban éppenhogy elveszi a kedvem az alkotás megfigyelésétől. Talán a stílusosság, a folytonosság és a folyton megújulás képessége, a tökéletes átfedés, vagy a bugyuta tökéletlenség beismerése - ami egyúttal egy igencsak erős művészeti erőként is képes hatni, a logika és véletlen keveredése, nem is tudom, rengeteg értéket lehetne felsorolni.

Végezetül objektív értékmérőnek az időt tartom.

nem
regisztrált
CsP 2008-02-05 01:27:10
Ennyit a netről. Egyelőre. Fáradt vagyok jobban megfogalmazni, úgyhogy türelmedet kérem.

"A gond (vagy, a művelő számára, az előny) az, hogy már az értékítélet megalkotása előtt, az elemzés kezdetekor olyan feltételeket szab (vizsgálata tárgyával, módszertanával, estébé), hogy az objektivitás látszata hamar elporlad, ha nem azt nézzük, mit ír a műről, hanem azt, hogy milyen igény- és ízlésrendszernek kíván megfelelni írásával, az elemzett írás megközelítésével."

Én itt nem egészen találtam meg az alanyt, vagyis a self-et láttam, mint feltételszabót, kritikust, elemzőt, és az írót is egyben.
nem
regisztrált
CsP 2008-02-05 01:26:21
A frankómegmondást én speciel arra értettem, hogy az egyén ebben a szerencsénkre kényelmes században túlontúl egocentrikus, ebből, a jelen problémáit most nem nézve, világosan látszik, hogy a mai ideológia szerinti neveléstől - mai megítéléssel (társadalom, hogy efféle bűnös szóval éljek) - rossz irányba terelgetik magukat a fiatalok. No, persze, hogy ez az agresszívebb szemléletmód számukra inkább modernnek hat, az pedig betudható a társadalommal való folytonos szembefordulásnak.

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

10 db

Makai Péter Kristóf 2008-02-02 16:10:09
Na, elment az előző levelem. Először is: nem különbözik annyiban a "mind megmondjuk" netes kora a kőkemény kánongyártás korától. Mindig is voltak irodalmi rajongói klubok akiknek az ízlése egy egész kor divatját határozták meg. Ezek általában azok, akiknek megvan a kellő intellektuális vagy pénzügyi tőkéjük és igényük ahhoz, hogy okosnak szeretnének kinézni. Ebbe magam is beleveszem, vagyok annyira sznob, mint bárki más aki könyvekről ír.
A gond (vagy, a művelő számára, az előny) az, hogy már az értékítélet megalkotása előtt, az elemzés kezdetekor olyan feltételeket szab (vizsgálata tárgyával, módszertanával, estébé), hogy az objektivitás látszata hamar elporlad, ha nem azt nézzük, mit ír a műről, hanem azt, hogy milyen igény- és ízlésrendszernek kíván megfelelni írásával, az elemzett írás megközelítésével.

Szerinted ki/mi/kik/mik az alkotás (objektív) értéke(i) és értékmérő(je/i)?
nem
regisztrált
CsP 2008-01-31 14:34:50
A sztárolás csupán a jelenben való megélhetést segíti. Már nem a Király új ruhája időszak van. Itt az internet, mindenki meg tudja mondani a frankót, ráadásul kényelmesek is, úgyhogy válogatósak.

Szerintem nem ássa alá. Még pedig azért nem, mert általában nem egy ember véleménye dönti el a műalkotás értékét. Így viszont az, hogy értékes-e a mű, avagy nem, objektív, ami nem igazán törődik a művész szubjektivitásával, mert úgyis bele tudja magyarázni saját akaratát. No, persze, vannak kivételek, mint pl. a conceptual art.

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

10 db

Makai Péter Kristóf 2008-01-30 22:13:27
Jó, de azt is fel lehetne tenni, hogy a fennmaradés nem a költészet értékétől függ, hanem annak sztárolásától: ld. pl. a Shakespeare-ipart a 20-21. században, a Shakespeare-bolondériát a tizenkilencedik században, a posztmodern-bolondériát mostanság.

Amúgy tényleg, ha azt mondod, hogy szubjektív volta miatt nem fögghet a költészet céljától akkor ugyanezen szubjektivitás nem ássa alá a költészet "értékét", mármint, hogy az egyformán értékes mindenkinek?
nem
regisztrált
CsP 2008-01-30 12:15:03
A cikk tetszett, bár nem értek egyet ezzel: "A legfontosabb, hogy magából merítve mutassa meg korának jellegzetes élethelyzetét, az egyedi és az egyetemes emberi helyzetet, és ezt a kort a múlthoz képest értelmezze; a jelen túléléséhez pedig az egyén és társadalom közti összhangra kell rámutasson, hogy az eljövendő időkben közösen elfogadott értékeket tudjon megőrizni az őt éltető és tápláló kultúra."

Első olvasatra megcáfolhatatlannak tűnt, de aztán kicsit elgondolkodtam rajta. Szerintem a "fennmaradás" leginkább a költészet értékétől függ, és nem a költészet céljától. Nincs is egyetemes célja, hiszen szubjektív.

Weöres Sándorra gondoltam, aki nem korának ábrázolásáért, sőt, nem is az egyén és társadalom közti összhangra mutatásért maradt fenn.

De persze valóban fontos a modernség, az individuum kapcsolata a jelennel és a jövővel, a fejlődés felmutatása a múlttal kapcsolatban.

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei