2008. február 1.Pákozdi Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára - Túra a múlt(unk)ba

Budapestről sokan sokfélét írtak már, bár az utóbbi időben mintha még jobban megszaporodtak volna a kiadványok: manapság nemzetközi liszensz alapján készülő színes útikönyvek garmadája fogadja a hazánkba látogatókat, méltatva fővárosunk nevezetességeit vagy éppen betekintést engedve a hely kulináris és egyéb élvezeteinek tárházába; rajtuk kívül pedig fotóalbumok, várostörténeti leírások és rendhagyó kalauzok próbálnak valami újat felfedezni és előhúzni az ezerarcú főváros egyik rejtett szegletéből.

Szerb Antal könyve még jóval e dömping előttről származik. A sokoldalú szerző komoly irodalomtörténeti munkái mellett (Magyar irodalomtörténet, 1934, A világirodalom története, 1941) verseket, kritikákat írt a Nyugatnak, de ugyancsak az ő tollából született a különös hangulatú, a misztikus-, detektív-, esszé- és kalandregény tulajdonságait egybeolvasztó "Pendragon legenda" (1934), az ironikus hangvételű novellákat tartalmazó "Madelon, az eb" (1947) vagy a történelmi témájú regény, "A királyné nyaklánca" (1943).

A "Budapesti kalauz marslakók számára" (1935) című vékonyka kötetben egy különös kirándulás részesei lehetünk. Egy olyan kirándulásnak, melyben a csillagokból érkező vándorral és a hozzá csatlakozó íróval végigjárjuk a főváros legjellegzetesebb részeit, megtekintjük házait, hídjait, utcáit és templomait, rácsodálkozunk a Dunára vagy akár a budai hegyekre, kalandozunk a Várkertben, sőt, még néhány jellegzetes kerületet is megismerünk.

Hogy mindez benne van egy szokványos útikönyvben? Első hallásra - talán. Aki azonban elolvassa a kötetet, rádöbben, hogy ez a legcsekélyebb mértékben sem marslakóknak íródott, legalábbis nem a szó szoros - földönkívüli - értelmében. Éppen ellenkezőleg: Szerb Antal hazánk, pontosabban Budapest "marslakóinak", vagyis az ott élő, esetleg oda látogató idegeneknek (idegenkedőknek?) próbálja bemutatni a fővárost úgy, ahogy még sosem nézték és sosem látták, a maga költőiségében - számtalan versidézettel, irodalomtörténeti utalással és ironikus megjegyzéssel tarkítva, melyeket egy "valódi marslakó" - valljuk be - nem igazán értene.

Magyar költők - természetesen Budapesttel kapcsolatos - munkásságából kapunk egy leheletnyit, némelyikükről talán életünkben nem hallottunk még: Vidor Emilről például [a lexikon tanúsága szerint igazából Kerényi Frigyes], aki idézett versében a Lánchídat méltatja. De itt van Arany János is, kedvenc Margitszigetéről mélázva a tölgyek alatt, máshelyütt meg Gvadányi József, Virág Benedek és Vörösmarty Mihály zengedeznek fennkölten a Dunáról.

"A kisded patakok lassú csörgéssel erednek,
Harsog az országos Duna, tétova felszedi őket
S a folyamok vizeit s iszonyúra nevelkedik árja.
Száz ragyogó szemmel belenéz a mennyei térség,
Nem szünik ő, lemegy a tengerhez veszni, veszendő
Habjaival lemegy a nagy idő, hogy vissza ne térjen."
(Vörösmarty: Zalán futása, Második ének)


Szerb úgy ismeri és szereti Budapestet, ahogy a vén házasember a feleségét - múltjával-jelenével, jó és rossz oldalával együtt: tudja, mely épületek (például a Grassalkovich-palota) hiányoznak sajnálatos módon a belvárosból, milyenek voltak egykor a Tabán kisvendéglői, hol áztatta lábát a Dunaparton "Ürményi, a hétszemélynök, […] és diskurálgatott a bókoló Kazinczyval" [mely előbbi Ürményi József koronaőr, utóbbi pedig Kazinczy Ferenc, a nyelvújító], sőt, azt is, merre sétálgatott Pauler [Ákos], a filozófus, fejtegetve nézeteit az ifjúságnak.
Várt és váratlan helyen bukkannak fel apró kincsek Szerb páratlan irodalmi tudásának és városismeretének ládájából, az olvasó szinte csak kapkodja a fejét (vagy inkább töri), hogy ki is lehet az a titokzatos Poldy bácsi, mi a lényege a párok gellérthegyi "sajátos társasjáték"-ának, vajon miért veszélyes a Várba tartó Jezsuita-lépcső, és ki volt a heisterbachi szerzetes...

Tán első olvasásra átsiklunk ezeken a finomságokon, a temérdek utaláson - a figyelem inkább arra irányul, vajon felfedezi-e az ember korunk Budapestjét a 30-as évekbeli állapotokat felvillantó írásban. Aztán, mikor csitul a kíváncsiság, akkor jó még egyszer-kétszer nekiülni, lehetőleg egy lexikonnal a kezünk ügyében, hogy mindazt a rengeteg "mellékest", melyekkel a szerző feldíszítette és egyedivé tette kalauzát, meg is értsük. Mindezen tartalmat pedig Szerb páratlan iróniája itatja át - soraiban egyszerre ott lüktet a főváros iránti szeretet, ott sír a múlt az elveszett értékek után, ott mosolyog a tapasztalat, és ott szemlélődik egy új város feletti szkepticizmus, ahol "minden modern és egyszerű és tárgyilagos és egyforma. Két szoba hall az egész városnegyed, dacosan, fiatalosan és lendülettel leplezik lakói halavány életük egyetlen őszinte valóságát: hogy nincsen pénzük, senkinek."

Kísérteties, hogy néhol mintha semmi nem változott volna - a Mátyás templom tornya még ma is állványokkal csúfított; s ahogy az íróból, úgy bármely mai városvédőből is kiszakadhatna (tán ki is szakadt) a keserűség egy míves, öreg épület láttán: "ezt is lebonthatták volna, […] mert ez is szép". Ugyanakkor érzi azt is az olvasó, hogy ez már/még nem ugyanaz a főváros, melyben él. Hiába is keresnénk a Karátsonyi-palotát, helyette a Matáv posztmodernesített épületét csodálhatjuk; a Tárnok-utcai Esterházy-palota, melynek belseje Szerbnek még "diákkori emlék", sincs többé: a 2. világháborúban romhalmazzá vált, helyére 1969-ben iskola épült. Újpest sem új-Pest, ami csak a gépekről, ezekről a "tanulékony szörnyetegekről" és munkásnegyedeiről híres, miként a Lánchíd sem tűnik olyan "éktelenül" hosszúnak, hogy az ember séta közben szerelmet valljon egy hölgynek…

Vékony könyv a "Budapesti kalauz marslakók számára", mindössze 38 oldal - gazdagsága azonban felér egy 300 oldalas regénnyel. Itt nincs terjengős tájleírás, helyettük néhány ecsetvonás vázolja csak a látnivalót, melyeket aztán a szerző érzései, hangulatai, emlékei, benyomásai, asszociációi, no meg hatalmas tudása színeznek-tarkítanak tobzódó képeslapokká a főváros egy-egy nevezetességéről, utcájáról vagy kerületéről.

Érdemes bejárni a kötettel Budapestet, meg-megállva, szemlélődve, esetleg továbbgörgetve az író által megkezdett gondolatokat. Aki ritka látogatója a fővárosnak, annak bizonyára könnyebben megy ez. Aki viszont lakója, az játsszon: tegyen úgy, mintha nem ugyanazon unott épületek mellett hajtana el nap, mint nap, felejtse el, hogy a körútról csak a dühítő forgalom jut eszébe, és ne örökké csak a padlót lesse buszozás közben. Tekintsen ki, és vegye észre a főváros szépségeit úgy, akár a friss szerelmes, aki a szürke szomszédlányban egyszercsak meglátja álmai színpompás asszonyát. Emelkedjen felül a szmogon, bűzön és zsúfoltságon, s csodálkozzon rá újra Budapest kincseire. Éppúgy, ahogy egy távolról jött idegen, egy marslakó tenné.
Mert kincsekkel, bizony, még mindig tud szolgálni a főváros, főleg, ha egy olyan tapasztalt kalauz kíséri el Önt, mint Szerb Antal.

Hogy az élmény és az időutazás még teljesebb legyen, az igényes kivitelezésű, keménytáblás kötetet múltidéző, sárgás papírra nyomták, a szöveget pedig korabeli fotók díszítik, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből.

*

Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára
Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2007.
Oldalszám: 38
Borító: keménytáblás
Ár: 2290 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2008-01-17

Írt kommentek:

20 db

Francis W. Scott 2008-02-03 21:26:32
Eredeti ötlet, izgalmasan hangzik, és biztos vagyok benne, hogy kiváló olvasmány. A Pendragon legendát már korábban felírtam azon könyvek listájára, amelyeket mindenképp be akarok szerezni, most pedig már ennek a könyvnek a címe is felkerült a lajstromra. Mondjuk eléggé irreálisan hangzik 2290 Ft 38 oldalért, de hát keménykötés, na... És ha maradandó élményt nyújt, akkor biztosan nem bánom meg.:)
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei