|
|
||
|
Ma Attila napja van. Holnap Gyöngyvér napja lesz -
Keresés a cikkeinkben
|
||
| filmzeneszínházkiállításirodalomközelképfesztiválpályázatifjúságmindenmáslexikon | ||
|
Főoldal / Irodalom
.:. Darren Shan, a rémisztgetés nagymestere .:.Az ifjúsági horrorirodalom egyik legsikeresebb írója április 25-től 27-ig Magyarországon tartózkodik, és a rajongók legnagyobb örömére három helyszínen is dedikálni fog. Ezen alkalomból Kedves Olvasóink megismerkedhetnek Darren Shannal - egyelőre csak egy portré keretében. Élőben majd az autogramosztás helyszínein lesz erre lehetőségük. (portré)
Született Darren O’Shaughnessy néven az 1972. évben Londonban. Hatévesen szüleivel Írországba költözött, a kilencvenegyezres lélekszámú Limerick városába, ahol azóta is él. Az egyetem elvégzése után (szociológiát és angolt tanult Londonban) egy Limerick-i kábeltelevíziós cégnek dolgozott, és közben fogalmazódott meg benne, hogy az írásnak szentelné életét.Darren Shan első írógépét tizennégy évesen vásárolta, első sikerét pedig rögtön egy évvel később érte el, amikor második helyezett lett az írországi közszolgálati tévé által meghirdetett versenyen Egy nap a hullaházban című morbid forgatókönyvével. Tizenhét évesen fejezte be Néma hajsza című regényét, amelyet bár soha nem publikálták, az ifjú író ekkor szerette meg igazán az írást. Az egyetemen és a munkával eltöltött évek alatt sem hanyagolta teljesen az írógépek és számítógépek billentyűzetét, átlag egy könyv került ki a keze alól évente, fokozatosan állva át a rövid történetekről a nagyobb lélegzetvételűekre és folyamatos műfaji kísérletezések mellett. Pályafutása elején kizárólag felnőtteknek szóló történeteket írt, bár nem tartotta kizártnak, hogy egyszer majd fiataloknak fog mesélni. 1999-ben jelent meg első, kiadó által publikált könyve Ayuamarca címmel, mely annak ellenére, hogy kapott kedvező kritikákat, érintetlenül hevert a könyvesboltok polcain. Második regényével, amely az Ayuamarca folytatása volt, ugyanez történt: hiába írtak róla pozitív véleményeket, mégsem vették az emberek. A két könyv megjelenése között 2000 januárjában megváltozott Darren Shan élete: boltokba került első ifjúsági könyve, a Rémségek cirkusza című vámpírtörténet, mely nagy siker lett, hatalmas médiavisszhang övezte, és elismertté tetté szerzőjét, mint gyerekkönyvírót. Pedig Darren Shan csak szórakozásból, kikapcsolódásként írta ezt a regényét, soha nem gondolta volna, hogy ezzel kerül a köztudatba. Az író első szériája, a Darren Shan története (angolul The Saga of Darren Shan) tizenkét kötetből áll, mind megjelent Magyarországon a Móra kiadó gondozásában, második regényfolyama, a Démonvilág (Demonata) tíz részt számlál, melyből eddig hatot vehet kezébe a Kedves Olvasó. A Vámpírkönyvek középpontjában Darren Shan, egy átlagos fiatal fiú áll, akit egy vámpír megharap, így ő is félig azzá válik. A tizenkét epizód négy trilógiára bomlik: az elsőben Darren megismerkedik és megbékél a vámpírléttel, a másodikban a vámpírok társadalmának részévé válik, a harmadikban a vámpírok elpusztítására törekvő Vérszipolyok Urának keresése zajlik, míg a negyedikben a nagy leszámolás áll a cselekmény centrumában. A filmverziót, mely az első trilógiát foglalja magában, februárban kezdték el forgatni Paul Weitz (Amerikai Pite, Egy fiúról) rendezésében, a neves színészgárdában John C. Reilly (New York bandái), Salma Hayek és Ken Watanabe (Az utolsó szamuráj, Levelek Iwo Jimából) neve is szerepel. A Démonvilág-sorozat - ahogy a címe is mutatja - a démonok kíméletlen és hátborzongató univerzumában játszódik. Három főszereplő között osztódnak el a könyvek: Grubbs Grady a jelenben, Kernel Fleck a hetvenes években, Bec pedig - Darren Shan első lány-főhőseként - Kr.u. 350-ben él. Hármuk kalandjai ahogy a történetek haladnak előre, egyre inkább összekapcsolódnak.Darren Shan történetei rémisztőek, de pontosan csak annyira, amennyire a megcélzott olvasóközönségnek, azaz a tizenéveseknek (közülük is inkább a tízhez közelebbieknek) még különösebb szülői tiltások nélkül olvasható, élvezhető és kellemesen borzongató. Végezetül a legjobb hír minden rajongónak még egyszer: a nagysikerű író Magyarországra látogat újra, április 25-én Kecskeméten dedikál, 26-én az Aréna Pláza Alexandra könyváruházban várja szeretettel az aláírásra vágyókat, 26-án és 27-én a Jövő házában, a Könyvfesztivál új helyszínén is megtalálható lesz. A dedikálás pontos helyszínei és időpontjai: Kecskemét, Libri könyvesbolt Április 25. (péntek) 16-18 óra 6000 Kecskemét Szabadság tér 1. Budapest, Jövő háza Április 26. (szombat) 11-14 óra Április 27. (vasárnap) 10-12 óra 1024 Budapest Fény utca 22-24. Budapest, Aréna Plaza Alexandra könyváruház Április 26. (szombat) 17-19 óra 1087 Budapest Kerepesi út 9. További cikkek ebben a rovatban Frank Miller - Sin City: A sárga rohadékAgatha Christie könyvek - minden idők legjobb krimitörténetei Vak fiú fordította le Braille írásra az Egri csillagokat Karácsony a költők szemével - a legszebb ünnepi versek Andrew Bellringer: Hősellátó - Fantasy-paródia, kicsit másképp Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!
|
friss kommentek Stephen King - Árnyak közt megbúvó irodalom Meghalt John Travolta fia Andrew Bellringer: Hősellátó - Fantasy-paródia, kicsit másképp Indy-től a Vasemberig - a bakikirály sikerfilmek 2008-as listája Indy-től a Vasemberig - a bakikirály sikerfilmek 2008-as listája havi toplista Mamma Mia! - szürreális látomás ABBA-slágerekkel tűzdelve Heti mozipremierek: Spíler, Melegkonyha, [Rec], Libanoni keringő Született lúzer - Kovács Lajos a képernyőn |
partnereink |
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2009
Honlapkészítés: Mirla Webstúdió Társlap: Napvilág Íróklub |
||