2009. január 23.Bíró Szabolcs
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Vallás, misztika, irodalom - Interjú Michael Mansfielddel

Michael Mansfield (azaz Mészáros Mihály) a magyar thriller egyik mestere - aki olvasta már legalább egy regényét, annak nem lehetnek kétségei efelől. Az író eddig öt önálló könyvet publikált, de foglalkoztatja a zene, a festészet, a vallás, az indián kultúra, a természet... A Tinta-Klub alapítójával és elnökével beszélgettünk.

Először is azt a kérdést tenném fel, amit az emberek általában tőlem kérdeznek, ha Önről van szó: hogyan és miképp lesz egy református papból thriller-író?

Michael Mansfield: Helyesbítenék. Szinte már minden egyház szóba került velem kapcsolatban. Előbb-utóbb mindegyiket képviseltem (nevet), ami természetesen nem probléma. Mindegyiket vállalom, mindegyiket szeretem - és lehet, hogy ezzel az ökumenikus jellegű vidámsággal én vagyok az egyetlen a "szakmában". De ha a tényeket nézzük, nem történelmi egyházból származom. Szabadkeresztény gyökerekkel rendelkezem, és egy ilyen kisegyház egykori lelkésze voltam. Szép korszaka volt az életemnek, a hit és ez elhivatottság időszaka. De változnak az idők, sajnos; bár bennem legbelül vallásilag semmi sem alakult át. Épp olyan hittel nézek szembe a hétköznapokkal, mint eddig, és ezt kívánom mindenkinek. Talán nem is marad más a jövendőben, csak a hitünk és a lelki elszántságunk. Én magam sem formálódtam át papból íróvá, hanem együtt mozgok ezeken a csodás szférákon, permanens módon, gazdagodva színben, hitben, lélekben és fantáziában. És végül válaszolva a mögöttes kérdésre, nagyon jól megférnek ezek a dolgok egymással. Hiszen, megkérdezem, a szellemek, a démonok, a Sátán és egyéb szellemi entitások, amiket olyan jól alkalmaz a misztikus vagy horrorisztikus irodalom, vajon honnan kerültek be a köztudatba, ha nem a Bibliából?

Miért Michael Mansfield? Hogy jött ez a név?

MM: Maradjunk abban, hogy ez a név én vagyok. Jól érzem vele magam. És ez a név lassan tíz éves, tehát velem öregszik. Kedvemre való volt első pillanattól. Baráti körben sokan neveznek így, és én hallgatok rá. Ha Mansfieldként szólnak utánam, ahogy sokszor megesik, bizony, ösztönösen megállok, megfordulok. Hogy miként lett az enyém, egyelőre hadd maradjon titok!


Dedikálás


Azt mondják, aki igazi író, már eleve arra is született, bár nyilvánvaló, hogy az embernek el kell érnie egy szintet, ahol kirobban belőle a szunnyadó erő, és írni kezd. Önnél mikor érkezett be ez a fordulat, mikor érezte úgy először, hogy egyszerűen muszáj írnia?

MM: Valójában mindig is elbűvöltek és elkényeztettek a művészetek. Valamikor fiatalkoromban már egyértelmű volt, hogy meghatározóvá válnak az életemben. Voltam grafikus (Ausztráliában, Melbourne-ben művészeti díjat nyertem úgy, mellesleg, hogy jelen sem voltam!), sőt, festői ambícióim is voltak fiatalon, aztán hosszú éveken keresztül zenéltem is, egyház-zenei irányzatban, és később blues vagy rock hangvételben is. Éppen az írás maradjon ki? Hát nem! Semmiképpen! De komolyra fordítva a szót: valahogy azt vettem észre már fiatal koromban is, hogy lakozik bennem egyfajta megfogalmazási kényszer. Mindent leírni, ahogy én látom, hallom és érzékelem! Megfogalmazni és elmesélni - ez volt a jelszó. A dolog innen kapott szárnyra, és betöltötte az egész életemet. Ma úgy látom, erre születtem, és nem hinném, hogy megcsalnának az érzéseim.

Az írók élete és pályafutása cseppet sem könnyű, és ez Magyarországon, illetve magyar nyelvterületen hatványozottan igaz. Hogyan, milyen úton jutott el Ön az első publikációjáig?

MM: A szerencsében nemigen hiszek, inkább a kemény munkában, a céltudatosságban és abban az energiában, ami látszik az emberen, illetve kijön belőle. Talán ezt bizonyítja az én startom is. Elmesélek egy régi történetet. Valamikor, legalább húsz-huszonöt éve egy neves újságnál kezdtem, ahol az akkor újnak számító kalandfilm kapcsán, ami a Frigyládáról szólt (no meg Indiana Jonesról), én egy átfogó ismertető és kutató jellegű anyagot szerkesztettem a magam egyházi-bibliatörténeti ismeretei alapján. Érdekes módon a főszerkesztő eltanácsolta az irományomat (de azért megtartotta). Aztán egy hónap múlva megjelent a Frigyládáról és a zsidó vallásról szóló írásom - az én írásom, szinte szó szerint, a saját munkám!!! - egy neves újságíró nevével fémjelezve. Szóval, lenyúlták. Talán ez volt az első impulzus, ami azt súgta, hogy érdemes az írással foglalkoznom. Aztán jött a regényírói időszak. Az új évezred elején szinte azonnal felfigyelt rám egy kiadó, és zsinórban kihozta a könyveimet. Fél év alatt jelent meg az első három regényem. A bemutatkozó - mellesleg jó vaskos kötetem, a Halál túl kevés című - irományom egy augusztusi napon, aztán még annak az évnek a karácsonya előtt a két másik. Talán ez akár egy hazai csúcs is lehet, bár nem vagyok elfogult. De mégis csak csúcs. Nem hiszem, hogy mostanában Magyarországon bárkinek fél év alatt három regénye is megjelent. No, igen, Nemere István barátomat kivéve...

És a folytatás?

MM: Lelkesen dolgoztam tovább. Hamarosan napvilágot látott egy következő munka, a Pokoli túra, majd jött a Falánkság, amire igen büszke vagyok. Nemere Istvánnal - azzal az íróemberrel, akitől jó néhány fontos dolgot tanultam - való barátságom alapjai helyeződtek le abban az időszakban. Néhány gondolata az én fejemben is szöget ütött, és ennek hatására elmozdultam egy kissé a science-fiction felé. E munka termelte ki azt, hogy egy éve, az Új Galaxis magazin Zsoldos-díjasokat bemutató kiadásában István az utódjaként nevezett meg.

Tudom, hogy Ön évente többször is "eltűnik" pár napra a természetben. Ilyenkor feltöltődik az íráshoz, tehát ez is egyfajta inspiráció, vagy egyszerűen csak a mindennapok nyűgét-baját akarja lerázni?

MM: Mindkettő igaz. Aki közelről ismer, tudja, mennyire szomjazom a természet tisztaságára, a hegytetőn fúvó szél zenéjére, a csörgő patakok dallamára. Enélkül nem tudok élni. És büszke is vagyok, hogy nem kategorizálhat be senki városi emberként. A természet a lételemem, és nem a város, az ostoba tömegközlekedéssel, vagy a fásult arcú embertömegekkel. Mindig is létünk bölcsőjét kerestem, a természetet. És hála az Égnek, gyakorta megtalálom. Ugyanakkor - válaszolva a kérdés másik felére - ez inspirál is. Nagyon sok kérdésre kapok választ, ha kinn bóklászom a hegyek között. Néha még egy-egy regény ötlete is belém kapaszkodok odakinn. Egy konkrétum: Az Idegen Árny című regényem ötlete és szüzséje, ami talán hamarosan megjelenhet, szinte teljes egészében egy hegyvidéki túra alkalmával csimpaszkodott belém, és nagyon rövid idő alatt "kiíródott" belőlem.

Ha már az inspiráló erőnél tartunk, beszéljünk kicsit az írásnak azon részéről, amikor a történet még csak fejben születik meg, amikor csírát bont egy ötlet. Ön hogy tud a leginkább inspirálódni, mi az (már persze az anyatermészeten kívül), ami a leggyakrabban megihleti?

MM: Éppen az előbb említettem a természet tisztaságát, mint olyan inspirációt, ahol adott a lehetőség az alkotásra és ötletelésre. De valójában egy író nemcsak alkotó lény, a maga elvonult és "elborult" értelmében, hanem figyelő, szemlélődő személyiség is, aki felelősséget vállalhat a jelen kor problémái iránt. Nemrégiben egy egri interjú során éppen azzal illettek, hogy némely írásomban társadalomkritikát fogalmazok meg. Vállalom. Úgy vélem, az utópia, a thriller és a horror ma Magyarországon valóban az utcán hever. Ma nincs törvény ebben az országban, alig akadnak tisztességes normák, amik az embert, az egyént méltósággal és tartással övezhetik fel. Felborult az értékrend és azok az "irigylésre méltók", akik minél nagyobb koncot szakítanak, illetve, akik minél erkölcstelenebb módon hágják át a törvényeket. Olyan ez, mint egy apokaliptikus társadalom, ahol az erőseknek mindent lehet és a gyengék a szolgálók, akik örülhetnek, ha egyáltalán a létük alapjait megteremthetik. Mi más lehetne ez, mint egy futurista regényötlet? Egy utópisztikusan borzalmas társadalmi beállítottság leírása? És ha már, sajnos, változtatni nem lehet rajta, meg lehet írni, ötletet lehet meríteni belőle. No, ez is egyfajta inspiráció nekem. Ám ha egyszer papírra vetem, sajnálni fogom, hogy ez a minta túlságosan valóságos, jelenkori és kézzel fogható.


Michael Mansfiled


Akik olvassák a műveit, már észrevehették, hogy az indián kultúra és hitvilág szinte állandó szerepet kap a bibliográfiájában. Miért az indiánok? Hogy került kapcsolatba velük, és minek köszönhető, hogy ekkora hatással vannak Önre?

MM: Az imént elhangzottakkal szemben azt a kultúrát tartom az etalonnak. A természeti népek tökéletes összhangban élnek a környezetükkel, és a kizsákmányolás fogalma ismeretlen a számukra. A fehér civilizáció és az európai kultúra, sőt, a rosszul értelmezett vallási törekvések hozták azt, hogy az ember nem egyéb, mint kiszipolyozó despota azon a világon, amit örökül kapott. Egyetértek azzal az állítással, hogy ez az erőteljes emberi civilizáció, amire olyan büszkék vagyunk, egyfajta vírus, ami felemészti az egész bolygót. Csak hát ostoba vírus is egyben, mert arra nem gondol, hogy hova terjedhet tovább, ha már ezt elpusztította... Számomra éppen ezt a példát adja az észak-amerikai indián kultúra, ami minden egyéb kultúrával szemben a teljes testi és szellemi tisztességet hangsúlyozza. A szellem békéjét, a test szabadságát, a tudat tisztaságát. Amikor egy sziú vadász űzőbe vett egy bölényt vagy szarvast, és elejtette, majd imádkozott felette és bocsánatot kért a leölt állat szellemétől, számomra az mindenképpen egyfajta emelkedett lelki tisztaság. Amikor ugyanez a vadász az imájához hozzátette, hogy csak éhségében ejtette el az állatot, és többet nem vadászik le, mint amennyi feltétlenül kell, és nem akar mészárolni, nos, ez az igazi testi-szellemi egyensúly a Földön. De azt hiszem, erre a szellemi fejlettségre az amerikai őslakosokon kívül egyetlen nép sem jutott el...

Sokan hallgatnak zenét írás előtt, közben vagy épp utána. Önnél mi a bevált szokás? Hagyja, hogy egy adott zene befolyásolja a készülő mű hangulatát, vagy inkább a csendre esküszik?

MM: Nem kell befolyás és hangulat, mert a gondolataim állandóan beszélnek hozzám. Ihlet sem kell, mert mindig tudok írni. Bármikor leülök, onnan tudom folytatni a művet, ahol éppen abbahagytam. És mindeközben a csend zenéjét hallgatom és hagyom, hogy a némaság fuvallatai vegyenek a szárnyukra. Ugyanis zajban képtelen vagyok alkotni, mert elég impulzívnak érzem magam, így bármi elvonhatja a figyelmemet. Persze, írás közben sok barátom hallgat zenét, mint egyfajta szellemi inspirációt. Én a csendben hiszek.

Legutóbbi könyve, a Falánkság 2005-ben jelent meg. Azóta napvilágot látott egy-két novellája, például a Tinta-Klub Pirkadatra Várva c. antológiájában, de új regény felől eddig nem kaphattak hírt az olvasók. Mi ennek az oka?

MM: Tény, hogy sok érdeklődő van, és a szakmából többen jelzik, hogy figyelnek a munkásságomra. Ezt azzal hálálom meg, hogy naprakész vagyok és jelentős mennyiségű elkészült kéziratot tudok felmutatni. Ám legnagyobb sajnálatomra, eddigi két, biztos kiadómnak problémái adódtak, az egyik fel is lett számolva, így új medreket kellett keresnem. Ez az igyekezet jelen pillanatban is folyik, ezért a hallgatás. És azért is, mert a Tinta-Klub nevű írószövetség, melynek elnöke vagyok, elég sok munkát ad, így aztán a napjaim nemcsak zavartalan írással telnek. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a kiadók manapság inkább a biztos nyugati, bejáratott sikerkönyvek vagy a közismert nevekkel fémjelzett munkák kiadása mellett voksolnak, ami kevesebb kockázatot és nagyobb nyilvánosságot, érdeklődést és persze, nagyobb hasznot jelent. És ha még hozzáadjuk azt, hogy az olvasótársadalom létszáma sem eget verő, noha a könyveket el kell valahogy adni, akkor rádöbbenhetünk, hogy többnyire inkább beszélhetünk üzleti tevékenységről, mint felhőtlen alkotói munkáról. Hát, igen, a művészet is a szent nyereség oltára előtt térdepel, és ez elég szomorú, de sajnos, ma ez van. Ez is az oka annak, hogy ma nehezebben láthatnak napvilágot a kisebb mértékben favorizált írók könyvei.

Apropó, Tinta-Klub! Ön az alapítója és az elnöke. Beszélgessünk erről is kicsit! Mi az a Tinta-Klub, és mi a célja?

MM: Jó az időzítés. Az iménti válasz után egyértelmű, hogy én nem akarok belenyugodni mindabba, ami a világon zajlik. Valamilyen módon egyesíteni kell az alkotótársadalmat, és szóhoz juttatni. A Tinta-Klub azért jött létre, hogy a tehetségkutatás mellett megpróbálja nevesíteni ezt a törekvést. De ez csak a kezdet. Amennyiben rajtam áll, egy komolyabb szellemi fúzióban gondolkodom, ami akár a teljes alkotóréteget egységbe szólíthatja, és ezáltal hatékonyabban keresheti meg az olvasókat is, és ajánlhatja magát a figyelmükbe. A Tinta-Klub a megalakulásához képest viszonylag rövid idő alatt kihozott egy novelláskötetet, Pirkadatra Várva címmel. Ezzel kívántunk bemutatkozni a Nagyérdemű előtt, és csak azért nem sikerült tökéletesen, mert terjesztői gondjaink adódtak. Állandó tagjaink listája olyan írókból tevődik össze, akik értik és érzik a jelenkor problémáit, és maguk is változtatni szeretnének rajta.

Milyen eredményeket értek el eddig, és mik a jövőbeli tervek? Az egyszerűség kedvéért szűkítsük a kört a közeljövőre, mondjuk, az elkövetkező egy évre.

MM: A Tinta-Klub az elmúlt évben az ország több helyén megjelent irodalmi találkozókkal, amelyeken képet kaptunk arról, hogy szerencsére létezik még ebben az országban érdeklődő, olvasni vágyó és valódi irodalomra nyitott réteg. Ez volt a múlt esztendő örömteli felfedezése. Most a Tinta-Klub tagsága helyhez kötöttebb; nem titkoltan éppen a második novelláskötetén dolgozik. És minthogy valami nagyot szeretnénk alkotni, ezért igen megfontoltan és igényesen dolgozunk a sztorin az elkövetkező hónapokban, ami... No, innentől kezdve tabu a téma! Nem árulom el, hogy mit is akarunk adni a mi kedves Olvasóinknak. De hogy egyedi lesz, az bizonyos.

És mi a helyzet Michael Mansfield, mint önálló író jövőjével? Vannak konkrét tervei? Mikor várhatunk Öntől új könyvet?

MM: Ha valaki ma elém állna, hogy lássam el kiadni való anyaggal, azt hiszem, elég sok kézirat megjelentetését tudnám rá bízni. Készen állok. Boldog vagyok, ha dolgozhatom, ha írhatok. Így aztán elég sűrűn kerül ki a kezem alól egy éppen elkészült mű.
Mint említettem, mostanában belekóstoltam a tudományos-fantasztikus irodalomba, és hamarosan meg is jelenik egy kisregényem ebben a műfajban, a Cherubion jóvoltából, ahol folytatás is várható. Ugyanakkor több kiadó véleményezését és visszajelzését várom. A jövendő felől pedig bizakodó vagyok.

Az egész Napvilág.Net nevében minden jót kívánok Önnek a jövőre nézve, sok sikert és további nagyszerű regényeket!

MM: Én köszönöm az érdeklődést a hazai írók és a honi regényirodalom nevében.

***


Michael Mansfield honlapja: www.michaelmansfield.hu
A Tinta-Klub honlapja: www.tintaklub.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2018 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
kritikus 2009-01-24 21:38:38
Én inkább szerencsésnek gondolom a Pirkadatra várva kapcsán felmerült terjesztői problémákat. Mind a tintás bandának, mind pedig az olvasóknak jobb lett volna, ha a PV helyett valami olvashatóval próbálkoznak.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei