2010. január 5.Zsidai László
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

John Sandford: Durva terep - Kemény zsaru kemény terepen?

Erica McDill, a minneapolisi reklámügynökség vezetője elégedett: végre a kezébe került minden hatalom, már zsebében lapul a halállista az elbocsátandók nevével, de előtte még a hegyek között megbúvó fogadóban, idilli környezetben élvezi a nyugalmat, egy tavon evez, a gondolataiba mélyed. Minden csodásan alakul.

Ez idáig lehetne egy romantikus szerelmes regény felvezetése, vagy a világválsággal kapcsolatos dokumentumírás indítása. De nem az, mivel a következő pillanatban egy golyó pont a homloka közepén találja el a hölgyet. Krimi ez, méghozzá a legjobb fajtából, John Sandford ezúttal sem okoz csalódást.

Hiába, az idő múlása nem kímél senkit, még Lucas Davenportot sem. Hogy kicsoda Lucas Davenport? Ő az, aki egyesíti Sherlock Holmes zseniális logikáját, Hercule Poirot aprólékosságát, Philiph Marlowe szemtelenségét, Maigret szívósságát, Columbo lerázhatatlanságát és Piszkos Harry keménységét (ja, és James Bond sármját). Ez a (majdnem) tökéletes nyomozó több mint tíz igazán kemény ikervárosi (Minneapolis és St.Paul közös neve az Egyesült Államokban) gyilkosságot oldott meg pillanatok (pontosabban gyilkosságonként kb. 400 könyvoldal) alatt. Feltéve, ha hinni lehet Sandfordnak.

John Sandford amúgy Pulitzer-díjas újságíró. Eredeti nevén John Roswell Camp, Minnesotában él, de dolgozott a Miami Heraldnak, a St. Paul Pioneer Pressnek és a New York Timesnak is. S ha cikkei nem is hozták meg számára a világhírt, de az elmúlt húsz évben publikált közel harminc krimije viszont igen. Így ma már joggal dukál neki a "New York Times bestsellerírója" titulus.

Nos, ezen krimiknek visszatérő főhőse Lucas Davenport. De, sajnos meg- illetve kiöregedett. A Bűnmegelőzési Hivatal vezetőjeként, kétgyermekes családapaként, sebészfeleséggel az oldalán, nem szerencsés az utcán loholni gyilkosokat kergetve, fegyverrel hadonászni, bunyózni. Jöjjenek tehát a fiatalok.

Így aztán a McDill-gyilkosság felderítése Virgil Flowersre marad. Több oka is van, hogy ő kerül előtérbe. Egyrészt tagja Davenport kicsi, de fura alakokból álló különítményének, s a "főnök" ígérete szerint "Virgil kapja a rázós ügyeket". Másfelől éppen a környéken tartózkodik, kicsiny szépséghiba, hogy szabadságon van, s horgászni szeretne a barátjával. Harmadrészt a helyi zsarukat lefoglalja egy eltűnt lány (Kicsi Linda) keresése.

Persze hősünket, aki nevével ellentétben nem éppen "ártatlan virágszál", sem kell félteni. Nyomozott ő már telihold idején aktivizálódó sorozatgyilkos (A hold árnyéka), illetve vietnami veteránokat likvidáló halálbrigád (Tűzvillám) után, képes tehát megbirkózni a leszbikus üzletasszony gyilkosával is.

Egyébiránt egy ilyen "visszatérő hős" nagyon előnyös mind az olvasó, mind a szerző szempontjából. Az előbbi esetében tudható, hogy mi várható el detektívünktől; utóbbi pedig lehetőséget kap, hogy hősét ismételten bemutatva, természetesen akkurátusan felsorolva annak minden már az előző történetekből ismert tulajdonságát, újabb jellemvonásokkal ruházza fel azt. Nem mellesleg pedig néhány jó helyen elhelyezett utalással ingyenreklámot, s kedvcsinálót teremthet a korábbi regényeihez.

Flowersről eddig is tudtuk, hogy karcsú és hosszú szőke hajú, hogy rendszeresen elfelejti, hová is tette a fegyverét, hogy egy csónakot vontat a furgonja mögött, hogy kedveli a szabadtéri "sportokat", illetve, hogy előszeretettel fekszik le az aktuális ügyekben előforduló csinosabb hölgyekkel. Nos ez utóbbi ebben a leszbikus környezetben nem egyszerű feladat.

Sandfordról pedig eddig is tudtuk, hogy lebilincselő stílusú, újságírói múltját még regényíróként is meghazudtolni képtelen krimiszerző. Olyan aprólékos gonddal, s logikával építi fel a cselekményt, hogy gyakorlatilag képtelenség letenni műveit. Aki már olvasott Sandford-krimit, az talán érti, miről beszélek, aki most kap kedvet hozzá, egyet fog érteni velem (meg az amerikai és európai kritikusok többségével).

Persze ennek az aprólékosságnak, és persze az "amerikai gondolkodásnak" akad hátulütője is. Jómagam nem tudom, mi az indie-rock, lévén a regényben emlegetett, Virgil barátunk pólóin díszelgő zenekarok egyikét sincs szerencsém ismerni. A countryzenét illetően is csak Nashville-ről ugrik be valami.
Meg aztán azt sem értem, hogy mire jó egy ilyen "bűnmegelőzési hivatal", ha a munkatársak kemény, rázós gyilkossági ügyekben nyomoznak, tehát inkább üldözik a bűnt, mintsem megelőzik.

Viszont Sandfordot olvasva egyre inkább érlelődik bennem a gondolat, hogy az USA-ban a demokrácia álarcában megvalósult az orwelli látomás a Nagy Testvérről, aki mindenkit figyel, s mindenkiről mindent tud, csak éppen úgy hívják, kormányzati hivatalok központi számítógépe.

Egy krimiajánlóban szerintem két dologról nem szabad beszélni, a gyilkos kilétéről és a nyomozás csavarjairól. Tehát az illendőség határain belül maradva az eseményekről csupán annyit, hogy Flowers sorra veszi a lehetséges gyilkosokat (van belőlük szépszámmal), s briliáns logikával, amely nem nélkülözi a kellő szerencsét és agresszivitást, a rafinált gondolkodást, felgöngyölíti az ügyet. És természetesen Kicsi Lindát is megtalálja.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei