.:. Elmaradt a rózsa és a konyak Edgar Allan Poe sírjáról .:.

Edgar Allan Poe-t halála után is rejtélyek övezik. A Holló és más versek szerzőjének emlékhelye Baltimore-ban van, ahol 1949 óta Poe születésének évfordulóján mindig megjelent egy titokzatos férfi, aki már maga is turistalátványosságát vált, a látogató azonban idén mégis elmaradt.

Edgar Allan Poe tragikus körülmények közt hunyt el Baltimore-ban, eredetileg jelöletlen sírba temették, de a nagy költő végső nyughelyét azóta márvány fejfa díszíti, és az évek során zarándokhellyé és látványossággá vált az irodalomkedvelők és a turisták szemében. A hely különlegességét növeli a Poe-tószt jelenség, az hogy 1949 óta minden január 19-én, a költő születésnapján megérkezik egy fekete ruhás férfi három szál rózsával és egy üveg konyakkal, köszöntőt mond, otthagyja az üveget és távozik.

Már kíváncsiskodók és irodalomkedvelők tucatjai várták a titokzatos köszöntőt, aki ebben az évben csalódásukra nem jelent meg. Az eltelt hatvan évben nem sikerült kideríteni a rejtélyes ember személyét. Sam Porpora, történész ugyan magára vállalta, de ez átverésnek bizonyult. Így az is lehetséges, hogy többet nem tesz a sírra rózsát és konyakot senki, mert elhunyt Poe legnagyobb rajongója. A Poe Múzeum igazgatója azt is felvetette, hogy a költő születésének 200. évfordulója volt az utolsó, amit a férfi megtisztelt a tószttal, de természetesen nem adják fel. Még évekig várni fogják, hátha mégis visszakerül egyszer Poe sírjára a rózsa és a konyak.

Bookmark and Share


Vancsó Éva
(2010. 01. 21.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Nyelvész Józsi: Szlengblog - Ha érted, hogy mondom
Jorge Amado: Zsubiabá - Sugárzó életkedv és dél-amerikai mentalitás
Betiltott botránykönyvből lett nagy sikerek
Veszíts el egy könyvet! - Az olvasás népszerűsítése játékkal
Rozshegyező - Avagy a zabhegyezés vége

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

Csatlakozott:

2010-02-05

Írt kommentek:

2 db

Ödön von Horváth 2010-02-06 16:06:38
igen érdekes sztori. Talán tényleg meghalt a rejtélyes idegen. Mindenestre várom ajövő januárt...

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter