.:. William Shakespeare egy ismeretlen művét adják ki .:.

William Shakespaere-nek, a nagy angol drámaírónak a Double falsehood, magyarul nagyjából "Kettős csalás" című darabját Leopold Theobald, 18. századi író dolgozta fel. Az így többszerzősnek tekinthető alkotás 250 év után lesz újra elérhető a széles közönség számára.

1613-ban mutattak be a Duble Falsehood című darabot, mely Shakespeare egyik korai munkája, közösen dolgozott rajta John Fletcherrel. A dráma alapja Cardenio története, aminek alapja és ötletadója a Don Quijote volt. Az elkészült alkotáson lehet érezni mindkét mester keze nyomát.

Az első fele egyértelműen Shakespeare, eredetileg a második részét írta Fletcher, de Leopold Theobald, 18. századi író az egészet átdolgozta és megvágta. A végső változat, sok szerelemmel és árulással nagyon népszerű volt a 18. században. A mű származásának és íróinak kiderítése közel harminc év kitartó munkájának eredménye, Brean Hammond, a Nottinghami egyetem professzora a '80-as években kezdett a témával foglalkozni, azóta több kapcsolódó tanulmányt publikált, ennek a folyamatnak a csúcspontja a Double Falsehood március 22-i megjelenése.

A kiadatás, és hogy a drámával kapcsolatba hozható Shakespeare ismét komoly vitákat fog kiváltani az irodalomtörténészek között, hogy melyek valójában a nagy drámaíró művei, és melyeket kapcsolják tévesen a nevéhez. Hammond professzor a felfedezését így foglalta össze: "ami itt előkerült, az Shakespeare DNS-e a modern olvasók számára."

Bookmark and Share


Vancsó Éva
(2010. 03. 18.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Nyelvész Józsi: Szlengblog - Ha érted, hogy mondom
Jorge Amado: Zsubiabá - Sugárzó életkedv és dél-amerikai mentalitás
Betiltott botránykönyvből lett nagy sikerek
Veszíts el egy könyvet! - Az olvasás népszerűsítése játékkal
Rozshegyező - Avagy a zabhegyezés vége

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter