Egy könyv hever a padon, a villamoson gazdátlanul, de mégsem vesztették el, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Magyarországon is népszerű a Veszíts el egy könyvet! kezdeményezés, népszerűsíti az olvasást és nem utolsósorban egy nagyszerű játék. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni, és valahol ott felejteni egy könyvet.
Ehhez a mozgalomhoz hasonlót hoztak létre az orosházi Justh Zsigmond Könyvtár dolgozói 2008-ban, amikor útjára indították a Veszíts el egy könyvet! programot. A résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint kiválasztani egy könyvet, amelyről le tudnak mondani, és mások szívesen elolvasnák. Hogy egyértelmű legyen, nem véletlenül maradt egy könyv valami forgalmas helyen, egy cédulát kellett beleragasztani a megfelelő szöveggel, melyből több fajta is elfogadott volt. Mostanra, hogy az Internet segítségével egyértelműen követhető legyen a könyvek sorsa, először regisztrálni kell a könyvportál oldalán, és beragasztani az Elvesztési nyilatkozatot, melyhez tartozik egy kódszám is és ezzel kezdetét veheti a nagy könyvelvesztő hadművelet.
A hangsúly pedig igenis a játék szón van, igazság szerint hiába roskadozik otthon a polc a könyvektől és várnak tárt karokkal a könyvtárak és könyvesboltok, a Veszíts el egy könyvet! érdeme, hogy egy játék, kaland, mert lehet követni, hogy ki, hol milyen könyvet hagyott el, akár célirányosan oda lehet indulni, ha megtetszett a kötet. De szórakoztató már csak azt is megfigyelni, milyen könyvek járják az országot, és mennyi idő alatt lelnek új, ideiglenes gazdára.További cikkek ebben a rovatban
Nyelvész Józsi: Szlengblog - Ha érted, hogy mondom
2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753